Szekeres Viktor

Három ősszel indult tévésorozat folytatódik jövőre is

Az új NCIS-sorozat 18 milliós nézettsége második évadot eredményezett.

Az amerikai CBS csatorna úgy döntött, hogy három újoncának is berendeli a második szezonját. Ezek a kiemelt sorozatok az NCIS: New Orleans, a Scorpion, valamint a Madam Secratary. Egyik megújítás sem mondható meglepetésnek, hiszen az NCIS új spinoffja az NCIS mögött jelenleg Amerika második legnézettebb sorozata, a legutóbbi epizódja majdnem 18 millió nézőt ültetett le a képernyők elé. A Madam Secretary hasonlóképpen igen sikeres, a külügyminiszterről szóló dráma 12 milliós fix rajongótáborral bír, és nagyjából ennyien látták a Scorpion legutóbbi epizódját is, azzal a különbséggel, hogy közönsége jóval fiatalabb, mint a másik két drámáé.

Az újoncok megújítását minden bizonnyal nemsokára újabb, a veterán sorozatok berendelésével kapcsolatos hírek fogják követni, hiszen a legtöbb CBS-sorozat, miképp az előző években, most is igen sikeresnek számít. A csatorna jelenlegi szériái közül mindössze a Helyszínelők, valamint a The McCarthys című komédia lehet veszélyben, míg a Two and a Half Men, valamint a The Mentalist biztosan véget fog érni, a The Millers pedig már véget is ért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!