Szekeres Viktor

Bruce Willis új scifije is előzetest kapott

A Vice épp olyan gagyi lesz, mint ahogy arra előzetesen számítani lehetett.

Pár nappal a plakát után megérkezett a Vice című scifi előzetese is, s ebből kiderül az, amit sejtettünk eddig is, miszerint Bruce Willis ismét csak jelentős mellékszereplő lesz a filmben, aki nem is annyira akciózni fog, hanem inkább csak pöffeszkedik rosszfiúként. Sőt, a trailerből az is kiderül, hogy a kreált világokban szolgálatot teljesítő mesterséges lényekről szóló filmben (az alapkoncepció kísértetiesen hasonlít a Dollhouse - A felejtés ára című tévésorozatéra) még csak nem is Thomas Jane lesz a főhős, hanem egy, törölt emlékeit felidéző android, akit Ambyr Childers játszik.


A film rendezője egyébként az a Brian A. Miller, aki az Egyszemélyes kommandót, valamint Willis idei másik gagyi mellékszerepét jelentő The Prince-et is dirigálta - ráadásul a forgatókönyvírók személye is megegyezik. Az amerikai premierre január 16-án kerül sor, s bár tessék-lássék a Vice pár moziban is látható lesz, a filmet főképp On Demand-formátumban fogják terjeszteni ettől a naptól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hapho #1
    Ha Bruce Willis játszik egy filmben, de nem ő a főszereplő benne, akkor az gagyi. Persze, egyértelmű.