Szekeres Viktor

Megvannak a Titanic versenyprogramjának résztvevői

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon idén 9 film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért.

Megérkezett az április negyedike és tizenkettedike között öt budapesti helyszínen megrendezésre kerülő Titanic Filmfesztivál versenyfilmjeiről szóló sajtóközlemény. Eszerint a versenyprogram része lesz Xavier Dolan, Kanada legprovokatívabb és legmerészebb rendezőjének negyedik filmje, a Tom a farmon (Tom at the Farm), a chilei Alejandro Fernández Almendras Embert ölni (To Kill a Man) című mozija, Destin Daniel Cretton Átmeneti állomása (Short term 12).


A széles közönség által talán kevésbé ismert alkotásokat olyan művek fogják képviselni, mint A hosszú út hazafelé (The Long Way Home), ami a török Alphan Eºeli alkotása, a Lovak és emberek (Of Men and Horses) című, Benedikt Erlingsson rendezte komikus dráma, illetve Anna Odell svéd rendezőnőtől Az osztálytalálkozó (The Reunion). Ezek mellett még láthatjuk Az Apacsokat (Les Apaches), mely a francia Thierry de Peretti színész első rendezői munkája, a Viktoria című bolgár filmet, valamint a Vakon (Blind) című norvég alkotást Eskil Vogt rendezésében - ez utóbbi a 2014-es Berlinalén mutatkozott be és a legtöbb kritikus a fesztivál egyik legjobb darabjának tartja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!