SG.hu·

Látványos trailert kapott a Noé

Eddig csak kamerával felvett változatban láthattuk Darren Aronofsky nagyszabású filmjének, a Noénak az előzetesét, de végre felkerült a netre a hivatalos verzió is. A premierre tavasszal fog sor kerülni.

Megérkezett Darren Aronofsky új filmjének, a Noénak az első előzetese. A bibliai tematikájú projekt már régóta volt a rendező vágya, s mint Christopher Nolan az Eredetnek, úgy Aronofsky a Fekete hattyúnak köszönhetően megkapta a lehetőséget (és a 130 millió dolláros költségvetést), hogy elkészíthesse. Kérdés, hogy ebből a gigantikus büdzséből sikerül-e 330 milliós világbevételt elérnie, mint előző, 13 millióból készült filmjével.


A Noét 2014. március 28-án fogják bemutatni Amerikában. A címszereplőt Russell Crowe fogja alakítani, s mellette olyan színészek tűnnek fel, mint Jennifer Connelly, Saoirse Ronan, Douglas Booth, Logan Lerman, Emma Watson és Ray Winstone, valamint Anthony Hopkins Matuzsálem szerepében. A filmmel kapcsolatban mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a vizuális effekteken dolgozó ILM képviselője szerint ezen alkotáshoz csinálták meg a cég történetének eddigi legkomplikáltabb rendereléseit. (Azt természetesen mondanunk sem kell, hogy a forgatáshoz nem használtak fel élő állatokat, mindegyik bárkalakó CGI lesz.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jackoneill902013. 11. 17.. 20:18||#6
a bibliában mintha nem lett volna ennyi erõszak. de nem is nagyon érdekel senkit se.
© Narxis2013. 11. 15.. 23:53||#5
Ez nagyon zsír lesz!
© sandor82062013. 11. 15.. 17:03||#4
nekem csak annyi problémám van a filmmel, hogy megint ugyazt rakja le elém halivúd csak más köntösben
engem nem érdekel sajna
© Yagami2013. 11. 15.. 16:49||#3
Ez legalább igaz volt belöle: A sztori több, mint amit el tudsz képzelni. Viszont kár, hogy se a filmnek, se a Bibliának nincs sok köze a valósághoz. Arronofsky meg hova süllyed még lejjebb A fekete hattyú után? "Academy award winner" bullshit kell ennek a filmnek is, hogy valaki megnézze, úgy tünik.
© WoodrowWilson2013. 11. 15.. 12:07||#2
Csak a filmbe.
© MaRee2013. 11. 15.. 11:58||#1
Na, végre valami érdekes film. Nem nagyon vagyok otthon a Bibliai történeteket illetõen, de tényleg el akarták foglalni a bárkát, vagy csak a filmbe rakták bele?