Gyurkity Péter

Figyelik a telefont tartó brit sofőröket

A hatóságok kamerákkal felszerelt járművel folytatják le a tesztet, ez azonban csak az első lépés.

Az Egyesült Királyságban meghozott döntésekről és a változó szabályozásról az elmúlt években mi is beszámoltunk, ez ugyanis példaként szolgálhat a többi európai ország, így többek között hazánk számára. Nemrég arról írtunk, hogy a szigetországban mégis nézhetők a különböző tartalmak az autonóm autók kijelzőin, most pedig a rendőrség egy újabb tesztjéről érkezett hír.

A National Highways és a brit rendőrség együttműködésével kerül sor az érdekes kísérletre, amelynek részleteiről a Guardian számolt be a napokban. Eszerint az első körben Warwickshire területén folytatják le a tesztet, amelynek során egy kisteherautót vetnek be, számos kamerával és egyéb érzékelőkkel felszerelve. A speciális jármű feladata az autósok folyamatos megfigyelése, valamint több felvétel gyors elkészítése, amelyeket AI segítségével dolgoznak majd fel, annak megállapítása érdekében, hogy az egyes sofőrök a telefont kezükben tartva vezetnek-e.

A telefonálás mellett a biztonsági öv alkalmazása a másik fontos szempont, erre szintén figyelmet fordítanak a teszt folyamán. A legtöbben figyelmeztető levelet kapnak majd, a súlyosabb kihágásokat viszont már büntetéssel, pontosabban vád alá helyezéssel sújtanák. Az illetékesek indoklása szerint mindezt azért kezdik el, mert 2019-ben 420 baleset kapcsán állapították meg a telefon vezetés közbeni használatát, egy évvel később pedig a közlekedési balesetben elhunytak 23 százaléka nem használta a biztonsági övet. A cél az ilyen esetek teljes kiszűrése, emellett azonban a súlyos sérüléseket is teljesen száműznék, legkésőbb 2040-ig.

A tervek szerint a jövőben további szempontok alapján is megfigyelnék az autósokat vezetés közben, a fejleményekről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Tablet kell a műszerfalra,az korlátozás nélkül nyomkodható :)