Gyurkity Péter

Jó negyedéve volt az autógyártóknak

A Teslát a chiphiány sem fogta vissza, a VW 2030-ra érné el saját új mérföldkövét.

Az autópiac hagyományos szereplői kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy a Volkswagen, a terület legnagyobb versenyzője, 2-3 éven belül látja az elektromos megoldások paritását, annak elérését, most azonban a negyedéves eredmények futottak be, amelyekből jól kirajzolódik a számok javulása. A Tesla szintén szép adatokat közölt, ezt még a chiphiány sem tudta megakadályozni.

A VW első embere eredetileg még a szeptember első felében lezajlott müncheni autószalon során ejtett szót a házon belüli tervekről és elképzelésekről, amelyekben 2030 merül fel komoly céldátumként. A rendezvényen egyebek mellett elhangzott, hogy a második negyedévben 60 százalékkal ugrott meg a bevétel, ezen periódusban 2,55 millió autót értékesítettek, az első félévben pedig az üzemi nyereség rekordot döntött. Ennél is fontosabb talán, hogy a gyártó 2030-ra már 50 százalékban elektromos járműveket adna el, 10 évre rá egyes piacokon már 100 százalékban zéró emissziós típusokból állna a kínálat, viszont az e-autók előretörése nem mindenhol lesz megvalósítható, hiszen Dél-Amerikában inkább a bioüzemanyagokban látják az áttörés lehetőségét. A félvezetőhiány szerintük még több hónapig velünk lesz, ez azonban a jelek szerint a Teslát egyáltalán nem tudta visszafogni.

Elon Musk cége ugyanis arról adott hírt, hogy a harmadik negyedévben 241 ezer autót adtak el, miközben a gyártósorokról összesen 238 ezer új példány gördült le. Ezzel az értékesítések terén új negyedéves rekordot értek el, amiben nyilván a beszállítók is komoly szerepet játszottak – nem véletlen, hogy a cégvezető az alkalmazottak mellett nekik is gratulált saját Twitter-bejegyzésében. A fenti számot jobb megvilágításba helyezi, hogy a tengerentúlon legnagyobbnak számító vállalat, a GM, 447 ezer autót adott el ugyanezen periódusban, amivel azonban 33 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbi adattól.

A Tesla végleges száma nagyjából fél százalékkal eltérhet majd a most közöltektől, a pontos eredményt ugyanis majd a szokásos pénzügyi jelentésben teszik majd közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!