Berta Sándor

Nyílt ökorendszert hoz létre a Renault

A francia autógyártó számos partnerrel közösen hozza létre az új platformot.

A Reanult a Renaulution nevű stratégia keretében a következő években technológiai márkává válna és ennek elősegítésére életre hívta a Software République kezdeményezést. A konszern a partnereivel együtt a szoftverek, a felhőkörnyezetben megvalósított adatkezelés, beágyazott rendszerek, a kiberbiztonság és a mikroelektronika területén akar komoly fejlődést elérni.

A partnerség egy nyílt, együttműködő ökorendszer létrehozására összpontosít és az alapító tagok között van a Renault csoport mellett az Atos, a Dassault Systemes, az STMicroelectronics és a Thales. A fő elképzelések között szerepel a Plug & Charge nevű töltési megoldás továbbfejlesztése olyan módon, hogy a rendszer az egyes töltésekről automatikusan elkészítse a számlákat is.

Luca de Meo, a Renault vezetője kijelentette, hogy egy olyan technológiai konszernné akarnak válni, amely autókat épít és nem pedig egy olyan társaság lennének, amely csupán technológiát használ.

Patrice Caine, a Thales első embere hozzátette, hogy a gépkocsikkal kapcsolatban kritikus területté vált a kiberbiztonság. A járművekre már nem guruló okostelefonokként kell gondolni. Amennyiben az internetes vásárlásnál egy algoritmus rosszul készíti el a termékajánlásokat, akkor az csak bosszantó, de nem hasonlítható össze azzal, mint amikor az autók rendszerei esnek ki és a legrosszabb esetben akár életek is veszélybe kerülhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 0Fritz #1
    A cikket elovasva nem találtam ökorendszer nyomait.