Enge­délyezhetik Németországban az Ubert

Az országban jelenleg tilos a közösségi utazásmegosztók működtetése, ez azonban hamarosan megváltozhat.

Andreas Scheurer német közlekedési miniszter bejelentette, hogy legkésőbb 2021-ig módosítják a területet érintő szabályozást és megteremtik a szükséges feltételeket. Ennek köszönhetően az Uber is újra működhet majd az országban. A politikus úgy vélte, hogy elsősorban a vidéken élő idősebb embereknek jelenthet nagy segítséget és kínálhat számos új lehetőséget a közösségi utazásmegosztás.

Az Uber jelenleg 60 országban van jelen és általában a hagyományos taxitársaságok támadják. Németországban a személyszállítási törvény tiltja jelenleg, hogy egy sofőr közvetlenül az utasától kapjon megbízást egy útra. Ehhez ugyanis az illetőnek taxisengedéllyel kell rendelkeznie és a dokumentumot a különböző közösségek adják ki számos feltétel teljesülése esetén. Az Uber most csak két szolgáltatással képviselteti Németországban, ezen belül is Berlinben és Münchenben: az egyik az Uber-X, a másik az Ubertaxi.

A német közlekedési miniszter kifejtette, hogy alapvetően a tilalmak és a korlátozások ellen van. Úgy véli, hogy a mobilitás területén nem lehet egyetlen szolgáltatót sem kizárni. Ugyanakkor természetesen tisztában van azzal is, hogy a piac megnyitása hatással lesz a taxisok életére, ezért az új szabályozás kidolgozásakor az ő érdekeiket is figyelembe fogják venni. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az új szabályozás milyen konkrét elemeket tartalmaz majd, mindenesetre az elmúlt évekhez képest már az is nagy előrelépésnek számít, hogy a döntéshozók rendezni akarják ezt a kérdést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #1
    Mindeközben magyarisztánban...taxis hiénák uralják a piacot, eltiltva a modern megoldásoktól az embereket.