Berta Sándor

Utasait filmezte az Uber egyik sofőrje

Az egyik videoplatformon rendszeresen megjelentek élő stream-közvetítések a közösségi utazásmegosztó egyik autójából.

A 32 éves sofőr az Uber és a Lyft alkalmazásában állt, s a munkája során több száz utasát filmezte le azok tudta és beleegyezése nélkül. Az élő stream-közvetítés a Twitch nevű videoplatformon jelent meg. Jason Garcac a JustSmurf nevet használta és a Twitch-csatornáján képeket közölt a gépkocsija belső teréből, valamint egy olyan fotót is, amely a járműve előtt ábrázolta. A Gizmodo arról számolt be, hogy sok utas csak azután értesült a dologról, hogy megjelent a kapcsolódó cikk a St. Louis Post-Dispatch oldalán.

Az érintettek közül sokan nagyon dühösek voltak. Egyikük azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, mintha bántalmazták volna és nagyon kínos ez az egész a számára. Utólag döbbent rá, hogy minden, amit a férfivel beszélt, másoknak is a tudomására juthatott. Ráadásul a beszélgetése közben még mások is láthatták. Számos élő stream-közvetítésből pikáns részletek derültek ki az utasok életével kapcsolatban. Volt, aki a teljes nevét is elárulta és látni lehetett, hogy egyes személyek hol laknak. Élőben lehetett megfigyelni, ahogy egyesek csókolóztak a párjaikkal, vagy a barátaikat, esetleg a rokonaikat és a munkahelyi kollégáikat szidták.


A dolog Jason Gargac számára kifizetődő volt, mert a tevékenységével 3500 dollárt keresett. Miután az autójára rakott egy kis jelzést, hogy videófelvételt készít, így Missouriban legálisnak minősült a tevékenysége. Gargac néhány utasa kérdésére válaszolva elmondta, hogy a videokamerát - biztonsági okokból - rájuk irányította. A Lyft mellett az Uber is kivizsgálja az esetet. A közösségi utazásmegosztó jelezte, hogy a férfi számára átmenetileg megtiltották az Uber-alkalmazás használatát.

A botrány semmiképpen sem jön jókor az Ubernek, amelynél szövetségi vizsgálat zajlik diszkrimináció miatt. Az eljárást az Equal Employment Opportunity Commission nevű hatóság folytatja le, amely a diszkriminációs és egyenlő bánásmódot érintő ügyek kivizsgálásával foglalkozik. A hivatal tavaly augusztus óta nyomoz különböző ügyekben, amelyek személyi döntésekkel, fizetési különbségekkel és egyéb hátrányos gyakorlatokkal függenek össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • x3dgime #3
    Nem értem, hogy mi ebben a botrány. Idézem a cikkből: "az autójára rakott egy kis jelzést, hogy videófelvételt készít". Akkor innen kezdve mire is dühös bárki is?
    1. NYILVÁNOS helyen volt, annak tulajdonosával.
    2. Tájékoztatva lett jelzéssel, tehát tudhatta. A cikk szerint néhányan szóban is.
    3. Nyilvános helyen aki annyira hülye, hogy önmagát kompromittálóan viselkedik, az megérdemli. Meg úgy általában: aki hülye, megérdemli.
    4. Mindenki önmaga felelős azért, ahogyan viselkedik, beszél stb.. Tehát vállalja fel a következményeit is, ha úgy viselkedett nyilvános helyen, ne pedig másra kenje!
    Akkor? :D
    Utoljára szerkesztette: x3dgime, 2018.07.31. 09:45:05
  • NEXUS6 #2
    Ez nem a faketaxi volt?
    XD

    Úgy hallottam van valami ilyesmi ;)
  • kvp #1
    Vegul is semmi torvenytelent nem csinalt, tehat ez a nem tul tisztesseges, de torvenyes esete. Az egyetlen problemas pont a cimek ismerete, de az uber eseten amugy is publikus szinte minden adat, ezert amugy sem art vigyazni.