Berta Sándor

Uber-baleset - a szoftver hibázott

Legalábbis az eddigi vizsgálatok erre az eredményre jutottak.

Március közepén az Uber egyik önállóan közlekedő gépkocsija egy éjszakai tesztút során elütött egy nőt, aki éppen áthaladt az úttesten. Ez volt az első halálos gázolás, amelyben egy robotautó is érintett volt. A rendőrség által nyilvánosságra hozott felvételek, amelyeket a jármű kamerái rögzítettek, felvetették azt a kérdést, hogy a beépített szenzorok miért nem észlelték időben a kerékpárt toló nőt. A rendőrség közlése szerint a gépkocsi egyáltalán nem nem fékezett és nem is próbálta meg elkerülni az ütközést. A belső tér felvétele alapján a volánnál ülő vezető sem figyelt az útra, hanem folyamatosan a műszerfal alá tekintgetve nézett ott valamit.

Az autó 40 mérföld/óra sebességgel haladt, míg azon a szakaszon 45 mérföld/óra engedélyezett. Az éjszaka, a négysávos úttest menetiránnyal szembeni oldaláról átkelő nő teljesen váratlan helyen bukkant fel és valószínűleg egy mindkét kezét a kormányon tartó, folyamatosan figyelő sofőr sem tudott volna lefékezni időben. Az Uber az esetre reagálva azonnal felfüggesztette a tesztjeit.


A The Information most nyilvánosságra hozta az eddigi vizsgálatok eredményeit, amelyek alapján szoftverhiba történt. A fedélzeti számítógép ugyanis észlelte azokat a szenzoradatokat, amelyek egy akadályt jeleztek az úton, de ezeket a jelzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyta, mert úgy ítélte meg, hogy téves riasztásról van szó. Az Uber eddig nem kommentálta a cikket.

A jelentés szerint az Uber robotjárműveinek a szoftverét úgy programozták, hogy a szenzoradatokat bizonyos esetekben hagyja figyelmen kívül. Ilyen eset az, ha az úton egy veszélytelen tárgy, például egy szálló műanyag zacskó jelenik meg, amelyre nem kell feltétlenül reagálni vagy ami miatt nem kell megállni. A cél az, hogy ilyenkor a komolyabb fékezéseket elkerüljék. A baleset idején azonban ezek a beállítások rosszak voltak és a szoftver úgy döntött, nem kell megállnia, éppen ezért nem is reagált a felbukkanó nőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Adamyno #22
    Nálunk ezért kötelező a prizma legalább az egyik kerékre. Az visszaveri a szóródó fényt is és látható lett volna a sötétben a guruló kerék mozgása és iránya.
  • molnibalage83 #21
    Ez még tesztüzem volt? Én úgy tudtam, hogy már az normál forgalomban közlekedő jármű. Ha teszt volt, akkor a bent ülő nő felelőssége elég kemény.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.05.20. 10:58:38
  • maestro85 #20
    "egy mindkét kezét a kormányon tartó, folyamatosan figyelő sofőr sem tudott volna lefékezni időben."

    Annyit tennék hozzá, akit érdekel az eset, hogy ha rákerestek a youtube-on más videós bejátszásokra is, akkor jól látható, hogy mikor a rendőrök helyszínelnek, a közvilágítás nagyon jó. Simán érzékelhető lehetett volna emberi szem számára, már távolről, hogy valaki át akar kelni. Csak a sofőr, a teszt ellenére rendkívül flegmán, lefelé pillantgat folyamatosan. Nem látszódik, de ilyen hozzáállással az is megkérdőjelezhető, hogy a lábai a pedálokon pihenntek-e, a kezét a kormányon tartotta-e. Nagyon felelőtlenül kezelte a tesztüzemben lévő járművet. Őt azért fizetik, hogy beavatkozzon, mikor kell, nem azért, hogy a telefonját nyomkodja? Tipikus "hülyegyereknek" tűnik nekem... Lehet tévedek, de eddig nekem a sofőr a gyanús...
  • molnibalage83 #19
    Az övezetést? De. 0-ról. Soha nem készültek még ilyen termékek.
  • duke #18
    A Comet kb 70 eves eves repulogep. Manapsag, sacc per kb 20 eve mar nem tortennek tervezesi hibabol balesetek, mert 40-60 evnyi tapasztalat gyult ossze a tervezesben.
    Azert varnek el profizmust, a felesleges amatorizmus helyett, amit most a kulonbozo tervezo cegek egymastol fuggetlenul eloadnak, mert mostanra oriasi mennyisegu tapasztalalat, tervezesi elv, filozofia ismeretunk van. Ezt nem kell a nullarol ujra feltalalni.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2018.05.17. 01:04:53
  • molnibalage83 #17
    Persze. Ma. Hogyan is van a tervezési hibás Comet, ahol konkrétan új fizikai jelenségeket tanultak meg? Valahol vicces, hogy az legelső önvezető autóktól olyan szintű abszolút megbízhatóságot vársz el, mint a 60+ éves éves airliner fejlődésnél...
  • duke #16
    A repulogep balesetek nagyon nagy resze karbantartasi, uzemeltetesi, illetve pilota hibabol tortenik. Hibas tervezes miatt, pont az oriasi tapasztalat miatt, mar nem tortennek balesetek.
    Az pedig, hogy egy tobb szaz millio, ha nem milliard ember eletet erinto technologiat, csak a legszigorubb korulmenyek kozott lehesen tesztelni, bevezetni, az szerintem egyaltalan nem tulzott elvaras.
  • CsZ #15
    Állandóan ezzel a sok millió km-el, meg jó statisztikákkal érveltek.
    Teljes emberi felügyelet nékül mennyit mentek az autók? Most hány balesetet és hány km-enként akadályoznak meg a benn ülő tesztelők?
    Hol vannak erről hiteles adatok, mindenki csak fényezi az eredményeit, hiszen minél előbbi megtérülést akar.
    Ha a sofőrnek sikerült volna elkapni a kormányt, senki sem tudna az esetről. Újabb balesetmentes automata km lenne ez is a többi sok millió között.
    Utoljára szerkesztette: CsZ, 2018.05.14. 12:28:10
  • molnibalage83 #14
    Azt ugye vágod, hogy több százmillió üzemóra után még ma is van olyan, hogy egy repcsi gázturbina fogja magát és kicsit szétszáll...? Linkeljem az eseteket és képeket...?
    Irreális elvárásaid vannak, a te fogalmaid szerint soha nem kerülhetne önvezető autó ki a forgalomba...

    A légiforgalom mégis eljtutott oda, hogy ma 10-szer nagyobb utasszám mellett ötödannyian halnak meg airlineren, mint 40 éve. Elképesztő arány.
  • duke #13
    Nem szamit hany millio kilometert teszteltek eddig, mert nyilvanvaloan hibasan, nem megfeleloen. A teszteles ebben a szakaszaban ilyen durva hiba nem fordulhatna elo. Ez olyan, mintha egy repulogep hajtomuvenek tartojat elesben tesztelnek, hogy meddig birja, es ha leszakad akkor megerositik. Mikozben annak mar a tervezo asztalon elkene dolnie, hogy biztosan elbirja.
    Persze ez egy vadonatuj iparag, nehez elore okosnak lenni, de epp ezert kene, ha eddig nem tettek, hogy a repuloiparban, nuklearisiparbanl, evtizedek ota elterjedt, bevalt biztosagtechnika modszerek, elvek, eljarasok alapjan tervezzek meg az autokat, teszteket . A repuloiparban az peldaul nem elegseges, hogy egy meghibasodasnak rendkivul alacsony az eselye, mert a lehetetlenre keszulnek. Addig "faragjak" a berendezest amig abszolut keptelenseg lesz, hogy egy sulyos hiba bekovetkezen.