Berta Sándor

Ismét működik Bécsben az Uber

A közösségi utazásmegosztó csupán néhány napig volt elérhetetlen.

Az Uber a múlt héten volt kénytelen leállítani a három szolgáltatását (UberX, UberBlack, UberVan) az osztrák fővárosban, azonban néhány nap elteltével sikerült újra elindítania azokat. A közösségi utazásmegosztó bejelentette, hogy mindegyik ajánlat korlátozások nélkül újra használható.

Az Uber szóvivője kiemelte, hogy az elmúlt napokban nagyon intenzíven dolgoztak azon, hogy a cég működése a jövőben már megfeleljen a bíróság által támasztott feltételeknek. Hozzátette, hogy hisznek abban, hogy biztató jövőjük lesz Ausztriában és hosszú távon szeretnének jó partnerei lenni Bécsnek.

A megrendelésekkel kapcsolatos változtatások mellett a vállalat módosította a sofőrökre vonatkozó üzleti feltételeket is. A változások között van, hogy a partnerek csak akkor vehetik fel a megrendeléseket, ha már visszafelé tartanak a központba. Nincs engedélyezve a parkolóhelyeken való várakozás, miként egyetlen Uber-kocsi sem közlekedhet szabadon a városban megrendelésre várva. Minden utat a központ ad ki az egyes vezetőknek. Eddig minden sofőr maga választhatta ki az alkalmazáson keresztül, hogy elfogad-e egy megrendelést vagy sem. Ezt a feladatot a jövőben a központ veszi át és akár meg is tagadhat egy utat. Már az egyes jogsértések esetében komoly pénzbüntetést kaphatnak a sofőrök.

Az egyelőre kérdéses, hogy ezek a módosítások elegendőek-e és biztosítják-e a nyugodt munkavégzés lehetőségét a közösségi utazásmegosztó számára vagy további támadásokra számíthat a taxis társaságok részéről. Illetve azt sem lehet tudni, hogy a változtatások milyen hatással lesznek az Uber működésére és bevételeire. A cég azt nem volt hajlandó elárulni, hogy jelenleg hány partnere van Bécsben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)