MTI

Minden követ megmozgat londoni kitiltása ellen az Uber

Az Uber benyújtotta londoni szolgáltatási engedélyének megvonása elleni fellebbezését.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) a múlt hónap végén közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A cég londoni működési jogosítványa szeptember 30-án lejárt. Döntését a TfL azzal indokolta, hogy az Uber nem teljesíti a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vet fel. A hatóság aggályosnak tartja, ahogy a cég az utasok elleni súlyos bűncselekményekről szóló bejelentéseket kezeli. A TfL emellett nem tartja megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez, és azt a módot sem, ahogy a vállalat a gépkocsivezetők orvosi alkalmassági igazolásait beszerzi. A TfL felrótta azt is, hogy az Uber olyan szoftvert használ, amely akadályozza a hatósági ellenőrzést.

A döntés hatalmas tiltakozási hullámot indított el Londonban. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű - és hírhedten drága - hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a londoni taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének visszavonásáról hozott döntés. Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés megváltoztatását követelő - a TfL végzésének másnapján elindított - petíciót péntekig több mint 850 ezren írták alá.

Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és eddig 3,5 millió londoni - a brit főváros lakosságának fele - töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást. Az Uber pénteken, a határidő lejárta előtt néhány órával nyújtotta be hivatalos fellebbezését londoni működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon. A bíróság az első meghallgatást december 11-re tűzte ki. A TfL közölte, hogy a várhatóan hónapokig tartó fellebbezési folyamat idején az Uber folytathatja működését Londonban.

Dara Khosrowshahi, az Uber vezérigazgatója a múlt héten Londonba utazott, ahol a cég és a TfL által egybehangzóan "konstruktívnak" minősített tárgyalást tartott Mike Brownnal, a Transport for London vezérigazgatójával. Sadiq Khan, London polgármestere - e minőségében a TfL elnöke - a hatalmas felháborodás és a tiltakozó hullám láttán személyesen kérte fel Brownt, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az Uber vezetőjével. Khan az elmúlt napokban több nyilatkozatában is utalt arra, hogy az Uber londoni engedélyének megvonásáról hozott döntés megváltoztatható, hangsúlyozta azonban, hogy a szigorú szabályokat a londoni taxipiac minden szereplőjének be kell tartania.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!