Berta Sándor

Kivonul Dániából az Uber

A helyi sofőröket taxaméter beszerelésére kötelezik, ami egyébként a mobilappon át követhető autók miatt értelmetlen.

Dániában módosították a taxitörvényt és annak keretében a a nyilvános sofőrszolgáltatásokhoz kapcsolódó autók felszerelésére vonatkozó szabályokat. Mindez azt jelentené, hogy az Uber-sofőrök kénytelenek lennének komoly beruházásokat végrehajtani és különböző eszközökkel felszerelni a gépkocsijaikat, ha folytatni akarják a tevékenységüket. Kristian Agerbo, a közösségi utazásmegosztó szóvivője a hír kapcsán bejelentette, hogy április 18-án leállítják a szolgáltatásukat az európai uniós tagállamban.

A hatályba lépő előírások alapján az Uber-sofőrök járműveibe is be kellett volna szerelni taxamétereket és az ülések foglaltságát jelző detektorokat, amelyekre a légzsákok aktiválása miatt van szükség. Az új jogszabályt februárban fogadták el Dániában és ebben komoly szerepe volt a taxitársaságok lobbitevékenységének. Az Uber szolgáltatása 2014 óta elérhető Dániában. Az eltelt idő alatt körülbelül 2000 sofőrt alkalmazott a vállalat és 300 000 regisztrált felhasználója volt a dán városokban.

A helyi politikusokat megosztotta az Uber döntése. A baloldal és a jobboldali nacionalisták képviselői arra mutattak rá, hogy milyen munkakörülmények között dolgoztak az Uber sofőrjei, míg a liberális honatyák a baloldalt vádolták azzal, hogy akadályozza az innovatív gazdasági modell elterjedését. Az utóbbi mellett emelt szót Ole Birk Olesen szállítási miniszter és Ramus Jarlov képviselő is.

Az Uber egyébként online petíciót indított a törvény ellen, a dokumentumot közel 40 000 felhasználó írta alá. Nicolai Jörgensen Uber-sofőr azt emelte ki, hogy Dániában nagyon drága fenntartani egy autót. Ő hetente kevesebb, mint 10 órát sofőrködött. A férfit februárban 3500 koronára büntették meg nem megfelelő taxi vezetéséért és arra számított, hogy a cég segít neki a fellebbezés kapcsán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #5
    Ha csak néhány alkalommal szállítasz, akkor nem taxi, viszont ha napi 8 órában tolod és ebből próbálsz megélni, akkor bizony az.
  • gforce9 #4
    Tudod vannak jogszabályok személyszállításra, adózásra.. ilyen hülye értelmetlen dolgok..... én se értem minek. Elvégre a gépjármű csak veszélyes üzem a jog szerint.... minek arra jogszabály. Adó, ellenőrizhetőség? Ugyanmár? Minek az.

    szarkazmus off

    Amelyik országban ezt megkövetelik onnan kivonul, mert nincs profit. Ahol nem követelik meg ott meg megél.

    Mi az hogy nem taxi? Ugyanazt csinálja. Nem kell mosdatni.

    Félreértés ne essék, nincs jó tapasztalatom a taxisokkal sem, tisztelet a ritka kivételnek. De a jogegyenlőség az jogegyenlőség és pont. Ha ez megvan, onnantól lehet versenyezni.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.04.05. 22:58:57
  • morguldae #3
    Az Über nem taxi! Mit nem lehet ezen megérteni... Hihetetlen!
  • gosub #2
    Arra számított az Über taxis, hogy az Über segít neki, de az letojta. Érdekes, hogy mindenütt kibúlyik a szög a zsákból, valójában az egész az adóelkerülésen és a befektetés elkerülésen alapul.
  • Tikal #1
    Nem 300.000 utast szállítottak, hanem 300.000 regisztrált felhasználójuk volt.