Berta Sándor
Franciaországban átadták a világ első napelemekkel borított útszakaszát
Először fedtek le ilyen módon egy közutat.
A normandiai Tourouvre-au-Perche településen átadott útszakasz egy kilométer hosszú és csak 2 méter széles. Bár az ötlet nem új, de az első olyan projekt a világon, amelyet meg is valósítottak. Az utat csak nemrég kezdték el befedni. A hivatalos átadáson jelen volt Ségolene Royal francia környezetvédelmi, energiaügyi, tengerészeti és nemzetközi kapcsolatokért felelős. A politikus már az októberi első kapavágás idején is elutazott a városba.
A napelemekkel lefedett felület 2800 négyzetméter. Azért, hogy a napelemek kibírják a forgalom jelentette megnövekedett terhelést, védőréteggel fedték be azokat. A védőréteg elég erős, hogy elbírja egy teherautó súlyát, ugyanakkor ezzel párhuzamosan kellő tapadást is biztosít. A napelemekből nyert energiát közvetlenül a helyi áramhálózatba táplálják vissza. A szaktárca információi alapján 20 négyzetméternyi felület egy teljes háztartást képes ellátni árammal. Az egy kilométernyi napelemes útszakasz elegendő energiát biztosít egy 5000 lakosú város utcai világításához.
A napelemeket a Wattway cég szállította, amely a francia Colas konszern egyik részlege, míg a termékeket az SNA francia társaság gyártotta. Az utóbbi székhelye éppen Tourouvre-au-Perche városában van. Érdekesség, hogy a Colas tulajdonosa a Bouygues távközlési óriáscég. Az 5 millió euróba kerülő projekthez a szükséges összeget a francia állam biztosította. A napelemeket a Colas, a Francia Nemzeti Napenergiaügyi Intézet (INES), a Savoyai Egyetem, s a Francia Atomenergiaügyi és Alternatív Energiaügyi Hivatal (CEA) közösen fejlesztette ki és tesztelte öt éven át.
Marc Jedliczka, az CLER nevű hálózat alelnöke ugyanakkor egyáltalán nem volt elragadtatva a programtól. Azt elismerte, hogy egy komoly technikai vívmányról van szó, de úgy vélte, hogy vannak fontosabb dolgok is annál, mint egy ilyen "eszközt" kifejleszteni, amelyről biztosan tudható, hogy nagyon drága, de senki nem tudja, hogyan működik. Jean-Louis Bal, a SER megújuló energiás szövetség elnöke szintén szkeptikus volt és elsősorban a hiányzó átláthatóságot kérte számon. Többek között rámutatott, hogy sem a költségekről, sem a várható élettartamról nem lehet tudni semmit. Így az aktuális projekttel kapcsolatban sem lehet még csak becsléseket sem adni.
A Le Monde számításai szerint, ha a miniszter által említett 5 millió euró/kilométeres árat veszik alapul, akkor a tervezett 1000 kilométer napelemes út kialakítása 5 milliárd euróba kerülne. A Wattway azzal vágott vissza, hogy ez csupán egy kísérleti program volt és a sorozatgyártás elindulásával csökkenhetnek az árak. Már most is van közel száz kisebb projekt tervben, azok fele külföldön valósulhat meg. Emellett a francia állam is meghirdetett számos 2017-es programot. A cél az, hogy a Wattway bevonásával a nemzeti utakat és az azok mellett elhelyezett pihenőhelyeket is ilyen napelemekkel lássák el.