Berta Sándor

Beavatkozhat az amerikai kormány az Apple-Samsung vitába

A közeljövőben az Obama-kabinetnek is állást kell foglalnia a két óriáscég vitájában. El kell döntenie, hogy megvétózza vagy elfogadja a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) korábbi döntését.

Az ITC júniusban úgy döntött, hogy az Apple megsértette a Samsung szabadalmait, ezért a kaliforniai társaság régebbi termékei (iPhone 4, iPhone 3GS, iPad 3G, iPad 2 3G, iPad 3) nem importálhatók az Amerikai Egyesült Államokba, ugyanakkor az iPhone 5-re és a negyedik generációs iPad készülékekre a tilalom nem vonatkozik. A testület pártatlan szövetségi hatóságként, a bíróságokhoz hasonlóan működik és dönt a nemzetközi kereskedelmet érintő kérdésekben, továbbá a szabadalmi vitákban. A vétó megmaradásáról vagy eltörléséről az utolsó szót Michael Froman amerikai kereskedelmi megbízott, Barack Obama amerikai elnök egyik legfontosabb tanácsadója mondja majd ki.

Az Apple esélye az, hogy amerikai vállalkozás, ellene viszont az szól, hogy a Fehér Ház csak nagyon ritkán szokta megváltoztatni az ITC döntését és felfüggeszteni vagy eltörölni a hozott vétót. (Legutóbb ilyesmi 1987-ben történt.) Froman megvizsgálja a vonatkozó törvényeket, az egyes oldalak álláspontjait, a döntés lehetséges hatásait az egyik, illetve a másik oldalra nézve. Amennyiben nem helyezi hatályon kívül az ITC vétóját, úgy a tilalom augusztus 4-én hatályba lép.

Az Apple egyébként nemrég új szerződést kötött a dél-koreai partnerével, majd kiderült, hogy a kulisszák mögött folyamatosan egyeztetnek és próbálnak megállapodni, hogy lezárják a komoly összegeket felemésztő pereskedéseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!