Berta Sándor

Átugorható reklámokkal robbantana az Apple TV

Jessica Lessin amerikai újságíró információi alapján a kaliforniai társaság egy olyan funkciót akar elhelyezni a televíziós szolgáltatásában, amellyel lehetővé válik a reklámblokkok átugrása.

Az Apple több mint egy éve tárgyal az amerikai kábelszolgáltatókkal az új rendszer bevezetéséről, ami lehetővé tenné az élő és az On-Demand tévéműsorok megtekintését egy beltéri egység vagy egy kompatibilis készülék segítségével. A legutóbbi tárgyalások során a társaság azt javasolta, hogy elérhetővé teszi szolgáltatása prémiumváltozatát is, amelynél az előfizetők elkerülhetik a hirdetéseket. A televízióadókat és a szolgáltatókat a kieső reklámbevételekért cserébe kárpótolná a cég.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az Apple reklámátugró technológiája miben különbözne a jelenlegi megoldásoktól. Az elképzelést természetesen nem fogadták kitörő örömmel a műsorszolgáltatók, mivel a hirdetési bevételeik drasztikusan csökkenhetnek. Néhány piaci szereplő korábban már beperelte a Dish Network nevű vállalatot, amely tavaly hasonló technikát vezetett be. Az Apple által kínált kompenzáció viszont az álláspontjuk megváltoztatására késztetheti a társaságokat. Ennek oka, hogy az amerikai előfizetők egy része már most is alkalmaz olyan készülékeket, amelyek segítségével átugorhatják a reklámblokkokat és tőlük semmilyen kártérítést nem kérhetnek a televízióadók.

A múlt héten Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója és Eddy Cue, a vállalat alelnöke az Allen & Co. befektetési bank által szervezett konferencián már egyeztetett néhány médiacég képviselőjével. Ezek a tárgyalások a legnagyobb titokban zajlottak, csak annyi szivárgott ki, hogy a megbeszéléseken részt vett Phil Schiller, az Apple marketingügyekért felelős vezetője is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergely1991 #17
    Én azt nem értem ha előfizetünk valamiért miért adnak reklámot? Ráadásul olyan filmeket sorozatokat sugároznak ami évente minimum 10-szer lemegy.
    Lassan úgy érzem hogy a reklámokért is fizetnünk kell.Ingyenes adókat megértem jogosak, de ezekért?!
  • duke #16
    "vagy a reklam vagy elofizetesi dij. "

    Szerintem az elofizetesi dij lenne a jo megoldas. A csatornak az interneten keresztul kozvetlenul ertekesitenek az musorukat. Ez szerintem meg olcsobb is lenne, a jelenlegi rendszernel, mert elmaradna a kabeltevesek haszna, es nem kene 60-70 felesleges csatornaert fizetni, hanem csak azert 6-8 ert, amit tenylegesen neznek az emberek. Persze ehhez azert szukseg volna egy stabil 100-150 mbit-es internet eleresre, amitol mar nem vagyunk tul messze.
  • dezsooszkar #15
    Anno 2001...2005 korul...a Philipsnek is szerepelt a nagy digitalis koncepcio formazasaban is hogy kecsegteto elonyt remelve piacra dobta volna ha jol emlekszek szatelit teren az ehez hasonlo reklam kihagyast .De valamiert nem hallani azota ilyesmirol.
  • M2 #14
    Az azért elég méltányos ár szokott lenni, lásd az iTunes Match előfizetés sem egy jelentős összeg.
  • duke #13
    Nem filmekre gondoltam, sosem jutna eszembe ilyen csatornakon filmet nezni, felvenni. Elve nem nezek ilyen csatornakat. A Spektrum, National, Discovery viasathistory, es hasonlok musoraira gondoltam, ezeket meg nem igazan lehet letolteni mashonan, mert nagyreszuket nem adjak ki dvd-n, ezert csak ritkan talalhatok meg a szokasos helyeken, es ha igen, akkor is csak ilyen hazilagos felvetelkent.
  • BrockSamson #12
    Persze ez nagyon szepen hangzik, de vagy a reklam vagy elofizetesi dij. Kozeput nem igazan letezik: ingyen es reklam nelkul egyik adonak sem eri meg mukodni. Ha pedig az Apple szepen kiperkalja nekik a reklambol kiesett penzt, azt valamilyen modon ugyis kiszedi az Apple TV hasznalokbol.
  • Tetsuo #11
    Miért néztek filmet tv-adásból?
    Nem "csak" meg van szakítva reklámmal, ami alapból kizokkent, hanem meg is van vágva, hogy nagyobb nézettségu musorblokkban adhassák ill. hogy beferjen, a musortervbe.
    Ráadásul újraszinkronizalják, az elozo ok miatt ill azért, mert így olcsóbb.
    Ezenfelul a minosége sem a legjobb.

    Szóval nem értem, hogy fiatalok, akik rendszeresen neteznek, miért néznek tv-(adásba)n filmet? :S Azután meg panaszkodnak... :D
  • KopaszIsten #10
    És honnan ismeri fel a reklámokat?
  • mad mind #9
    A felvevőm, automatikusan, berak egy-egy ugrópontot a reklámblokk elejére és végére felvétel közben, így nekem csak egy gombnyomás a reklámok átugrása.
  • Annorax #8
    Mi az, hogy "átugorja a reklámot"? Ez hülyeség! Az adás megy, nem lehet átugrani, ha csak nem vetted fel előre. Itt valami teljesen új dologról van szó!