MTI

Szerzői jogi pert vesztett a YouTube Németországban

Egy németországi bíróság zenei videók eltávolítására kötelezte a YouTube videomegosztó portált szerzői jogok megsértése miatt, szakértők szerint az ítélet világszerte irányadó lehet a szerzői jogok és az internet viszonyát övező vitákban.

A hamburgi tartományi bíróság a YouTube és a mintegy 60 ezer művészt és kiadóvállalatot képviselő Gema német szerzői jogi szervezet perében hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletet. A bíróság megállapította, hogy a portál úgynevezett közreműködői felelősséggel tartozik a videókért, ezért gondoskodnia kell arról, hogy csak rendezett szerzői jogi státuszú felvételek jelenjenek meg. A Google tulajdonában álló YouTube azt az álláspontot képviselte, hogy csupán technikai lehetőséget biztosít a felhasználóknak videók megosztására, ezért a jogi felelősséget nem a cég, hanem a felhasználó viseli a feltöltött tartalomért.

A Gema 12 - példaként kiválasztott - videóval kapcsolatban emelt kifogást. Álláspontja szerint a YouTube nem közölheti a videókat, mert a szerzői jogok tulajdonosait a Gema képviseli, a szervezet és a videomegosztó portál között pedig nincsen érvényes megállapodás az alkotások felhasználásáról. A bíróság 7 videó esetében arra kötelezte a portált, hogy vegye ki kínálatából az alkotásokat, és gondoskodjon arról, hogy ne lehessen azokat ismét feltölteni. A bíróság további 5 videó esetében formai okokra hivatkozva elutasította az indítványt.


Harald Heker, a Gema vezetője

A vita 2009-ben kezdődött, amikor lejárt a Gema és a YouTube szerződése a videók köré szerkesztett reklámokból származó bevételek megosztásáról. Új megállapodást azóta nem sikerült kötni. A rendezetlen helyzet következtében Németországban nem látható a YouTube-on a Németországban a Gema által képviselt művészek alkotásait tartalmazó több százezer videó. Ez az állapot a Gema tagjai között is feszültséget okoz; Edgar Berger a Sony Music németországi vezetője például egy korábbi lapinterjúban kifejtette, hogy millió eurós nagyságrendű bevételkiesést kénytelenek elviselni, amiért a 82 milliós országban a kiadó által megjelentett alkotások közül egy sem érhető el a YouTube-on.

A ZDF közszolgálati televízió beszámolója szerint a harmadik éve húzódó vitában 0,6 cent (17 forint) választja el a feleket a megoldástól, abban ugyanis egyetértés van, hogy a reklámbevételek 10,25 százaléka a szerzői jogok tulajdonosát illeti, de a Gema további 0,6 centet követel kattintásonként, vagyis az adott videó minden egyes megtekintése után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • usersg #14
    Szerintem az interneten "megjelenés" óriási ismertséghez juttathat bárkit is, ami valódi haszon. Nem pénzben mérendő, de valódi haszon, és közvetetten pénzt is jelenthet annak, akinek a videója elérhető bárhol, bármikor. Az, hogy ma ezt ingyen, pillanatok alatt megteheti, egy óriási dolog.
    Mindeközben az ilyen GEMA féle szarjankók, és a végtelenül elavult szerzői jogi törvény, ami ingyenélő adószedő álhatóságok működését engedélyezi, többet ártanak a szerzőknek, mint amennyi hasznot hajtanak nekik.

    Ha nem tetszik nekik hogy fent vannak a videók, akkor ne legyenek fent, és meg van oldva. Akkor majd nem ismeri meg csak a közönség apró töredéke az említett alkotásokat. Ha ez a cél, akkor kapják meg...
  • Wittgen #13
    Egyébként jó tiltakozási mód lenne, amit Eriongtk javasolt (esetleg a drasztikusabb BrockSamson :) ), vagy pl 1 hétig ne venne senki se online, se boltban cd-t, dvd-t, zeneszámot, stb.
  • Wittgen #12
    Ez nem is a művészekről, zenészekről szól, hanem arról, hogy a Gema még több pénzt akar látni olyan művek megtekintéséért cserébe, amihez semmi köze. Tipikus ingyenélő banda.
  • Nagydög #11
    Nekem is az fordult meg a fejemben, hogy a nemet domainrol jovo keresek >/dev/null.

    Ezenkivul a birosag implicit modon, iteletben kotelezte a a Google-t a mesterseges intelligencia azonnali kifejlesztesere.
  • sesquatch #10
    Copyright Math rulez :).

    Ez még csak egy elsőfokú ítélet, úgyhogy reménykedjünk, hogy nem erősítik meg másodfokon. A legfurább az egészben, hogy a bíróság arra kötelezte a Google-t, hogy - szemben az eddigi, utólagos moderálással - már a feltöltést is akadályozza meg. Látszik, hogy a bíróságoknak fogalmuk sincs, hogy hogyan is működik egy modern megosztó oldal (vagy inkább csak szarnak rá), fizikailag lehetetlen manuálisan átnézni minden egyes feltöltést, ezzel az összes hasonló szolgáltatásnak vége lenne (picassa, flickr, etc, etc)
  • Zombee #9
    Jól képviselik az ügyfeleket, gondolom az a 60 ezer művész és kiadóvállalat is örül, hogy nem szerepelhet a Youtube-on :).
  • FoodLFG #8
    Copyright Math(TM)
    http://youtu.be/GZadCj8O1-0

  • Tir Na Nog #7
    millió eurós nagyságrendű bevételkiesést kénytelenek elviselni, amiért a 82 milliós országban a kiadó által megjelentett alkotások közül egy sem érhető el a YouTube-on.

    Nagyon helyes! Szopjak csak meg a kampós orrúak amit főztek!
  • Sippie #6
    szerintem ez a tevékenység pont nem a nácikra jellemző, hanem inkább pont az ellenkezőjére, hiszen pénz-pénz-pénzszerzésről szól.
  • Eriongtk #5
    Vagy az összes GEMA-s videót...csak a GEMÁS videót, majd lehet maintenance issues-ra hivatkozni