Szekeres Viktor

Letiltották egy várt film túl merész magyar plakátjait

Nem túl gyakori, hogy egy filmforgalmazó maga tervezzen plakátot filmjeihez, azonban arra sincs olyan sok publikus példa, hogy egyik bekért tervet sem fogadják el.

A Budapest Film itthon február 23-án fogja bemutatni A szégyentelen (Shame) című filmet, mely az amerikai premiernek és a nemzetközi fesztiváloknak köszönhetően elég nagy hájpot kapott mostanában, s sokan meg is hökkentek azon, hogy egyetlen Oscar-jelölést sem kapott. A Steve McQueen által Michael Fassbender és Carey Mullligan főszereplésével készült alkotás egy szexfüggő férfiról szól, s Amerikában a mozifilmekre nagyon ritkán kiosztott NC-17-es korhatárt kapta, azaz 17 éven aluliak még kísérővel sem nézhették meg.

Klikk ide! Klikk ide!

Itthon a Budapest Film úgy döntött, hogy saját plakátot készít A szégyentelennek, melynek tervezésével Kenczler Mártont bízták meg, akivel a napokban az Origó készített egy interjút, amiben a tervező elmondja, hogy hiába kért tőle a cég bevállalós, figyelemfelkeltő plakátokat, végül mindhárom tervét visszadobták azzal, hogy nem túl figyelemfelkeltőek, bár Kenczler szerint az igazi ok más volt. (Az amerikai és nemzetközi Shame-plakátokat itt lehet megnézni, s el is lehet dönteni, hogy a kinti vagy a hazai verziók sikerültek-e jobban.)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • brueni #6
    nézőpont kérdése. Nyilván egy gyűrött lepedőbe azt lát bele az ember amit akar, de ennyi erővel egy konyhaasztalt vagy egy mosógépet is lefényképezhettek volna, mondva hogy mekkora szex volt rajta tegnap este...
  • Garou #5
    Nem, volt egy interjú a készítővel, az ott egy hónalj.
  • winnie #4
    mindenki azt lát bele, amire gondol.
  • davidka003 #3
    Az most tényleg egy pina a 2. képen vagy csak annak látszik?
  • endrev #2
    Nekem az eredeti tetszik jobban. A magyar hányingert kelt bennem, az eredeti sokkal metaforikusabb. Az eredeti elvontabb ezért művészibb, a magyar fantáziátlan és epigon.
  • mitch2003 #1
    Senki nem szol semmit? Mindenkinek dolgozik a jobbkeze?