MTI

Többletbevételt hoz a vasútnak a szélessávú internet

Javítja a biztonságot, és több csatornán többletbevételt hoz a vasútnak a széles sávú internet szolgáltatás, amelyet nemcsak az utasok használnak, hanem a szolgáltató is - hangzott el egy kerekasztal beszélgetésen szerdán Budapesten.

A Nokia Siemens Networks által a vasúti hálózati megoldásokról rendezett konferencia keretében tartott beszélgetésen Ungvári Csaba a GYSEV vezérigazgató helyettese elmondta: Magyarországon eddig a GYSEV Zrt. a teljes vonalán, míg a MÁV Zrt. az Intercity vonalakon vezette be a szolgáltatást, amely praktikusan azt jelenti, hogy internetezhetnek az utasok a vonaton.

A szolgáltatás havi díja már néhány utas jegyének az árából finanszírozható - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért ingyenes Magyarországon ez a szolgáltatás, szemben a Nyugat-Európával, ahol általában fizetős. Tömpe István, a MÁV fejlesztési igazgatója ehhez azt fűzte hozzá, hogy egy évtized múlva valószínűleg az alapszolgáltatás része lesz a vasúti internet.

A vasúti szolgáltató a rendszert használhatja biztonsági célra, például a vonat diagnosztikájának adatai beküldhetők egy központba, és folyamatosan nyomon követhető a vonat. A széles sávú neten keresztül lehet mobilon jegyet rendelni és helyet foglalni, illetve hirdetést küldeni a vasúti kocsi információs táblájára. Ez direktben is bevételt hoz a vasútnak - mondta Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #5
    Nem lakom panelban, a rohadt nagy semmi közepén lakunk. És nincs munkahelyem, még tanulok.
  • Sippie #4
    Sir Ny. Szerintem ha bemész a munkahelyedre, vagy ha panelban laksz érdemes megnézned hány wifi hálózat van a közvetlen környezetben. Lehet hogy meg fogsz lepődni
  • Sir Ny #3
    Szerencsére még nincs a voanton wifi. Többek közt ezért is járok vonattal, mert a buszon már van; éljen wifiben, aki rákot akar, de ne sugározzák azt, aki nem szeretné.
  • narumon #2
    Hát ha arra valaki fizet akkor meg is érdemli.
  • Tetsuo #1
    Majd fizethetik a chicagoi perre...