Berta Sándor

Részletek a Windows 8 hibrid boot funkciójáról

A Windows 8 akár 70 százalékkal is gyorsabban elindul majd, mint az elődei. A megoldás kulcsa a hibrid bootnak nevezett funkció, amiről most újabb információkat árult el a Microsoft.

A fejlesztők állítása szerint az elmúlt években a különböző Windows-verziók megjelenésekor azt tapasztalhatták a felhasználók, hogy egyre rövidült a rendszer teljes felállásához szükséges idő. (Pl. a Windows 7 sokkal gyorsabban töltődött be, mint a Windows Vista.) Ezt a hagyományt folytatnák most a Microsoft szakemberei, akik azt akarják elérni, hogy Windows 8 használatakor még rövidebb legyen a számítógép bekapcsolása és az Asztal megjelenése közötti várakozás.


Az asztali gépet használók alig 1%-a használja a hibernálás lehetőségét

Gabe Aul, a fejlesztők egyike blogbejegyzésben számolt be a hibrid boot funkcióval kapcsolatos munkákról és elképzelésekről. A hibrid boot nem a PC vagy a laptop bekapcsolásával kezdődik, hanem már előtte. A cél az, hogy a konfiguráció lekapcsolásakor minden program és felesleges folyamat automatikusan leálljon. Ezután a Windows 8 létrehoz egy hibernációs memóriaképet a kernelről és a meghajtóprogramokról a merevlemezen vagy az SSD-meghajtón. Az újbóli bekapcsoláskor ez a kép töltődik be a memóriába és ennek köszönhetően a bootolási folyamat akár 30-70 százalékkal is lerövidíthető. Ez az idő SSD-meghajtó használatával tovább csökkenthető.


Felül a "hidegindítás", alul a gyorsított módszer

A célok között szerepel, hogy a teljes folyamat hardveres támogatással működjön és a memóriakép betöltődésekor az operációs rendszer az összes processzormagot használja. A Microsoft munkatársa közölte, hogy a hagyományos lekapcsolási eljárás is bekerül a Windows 8-ba, így minden felhasználó maga döntheti majd el, hogy melyik funkciót választja.

A hibrid boot funkció kifejlesztése a felhasználói tapasztalatokra vezethető vissza. A Windows 7-et használók körülbelül fele nyilatkozott úgy, hogy a munkahelyi szünetekben inkább lekapcsolja a PC-jét és nem hibernálja, utóbbitól ugyanis sokan idegenkednek. Másrészt a számítógép a készenléti üzemmódban is áramot fogyaszt és ez egy cégnél, amelynél rengeteg munkaállomás működik, ez nem mindegy. Ráadásul egy áramszünet is gondot okozhat ilyen esetekben.


A hibrid boot funkcióról először a Windows 8 Italia nevű oldal számolt be. Akkor a felhasználók azt találgatták, hogy minden bizonnyal a hibernálás és a lekapcsolás előnyeit próbálja meg ötvözni a Microsoft. Nos, most kiderült, hogy ez valóban így van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pyrohun #33
    Ez szép.
    Ott egy laptop, nem tudjuk milyen hw van benne, nem tudjuk, hogy ami ott megjelenik a képernyőn, az MI? :) Kb. odatehettek egy képet is. Légyszives megkérni a nénit, hogy akkor RENDBEN, és a boot után azonnal kezdd el használni a gépet, netezni, programokat indítani, esstébé...

    Minden esetre csendben megjegyzem, hogy a 1,5 éves OSX rendszerem SSD-ről 14 másodperc alatt boot-ol (ott nincs kernel hibernáció, tényleg mindent be kell töltenie), de a 14. másodpercre elindult kb. 10 program is (tehát nem tölt semmit, hanem ott van a képernyőn, lehet használni, köztük iTunes, Adobe PS, Mail, Calendar, stb..), és van net :), stb. Mondom ezt úgy, hogy szerintem az OSX Lion messze sokkal szarabbra sikeredett, mint a Snow Leopard volt. Na ha majd egy Win 8-as rendszer 1,5 éven keresztül napi 10-12 órás használat után ugyanezt produkálja, akkor beny@lok tövig a Microsoftnak :)
  • asysoft #32
    No most megnéztem, valóban megy 4 GB RAM-mal is (csak valamiért le volt tiltva asztalin), még 7 ~béta fázisa körülről rémlett ez az infó, nyilvánvalóan tévesen.
  • Dikó27 #31


    Egyenlőre ennyit tud az Windos developer változata
  • Rapid81 #30
    2001-2011
    XP -> Vista -> Win7
    AMD Duron 650 -> AMD Athlon XP 2200+ -> AMD Athlon 64 3500+ -> AMD Phenom 4 9650

    10 év, 3 oprendszer és 4 gép. Egyiken sem ment rendesen a hibernálás. Szerintem nem a gépeim hibájából.
  • kjhun #29
    Hát ez nagyon gáz, az aláírásodban lévő gépen nem megy a hibernálás sose?? Nálad valami nem kóser, lehet az AMD procid a ludas, vagy az egyik memória, netán az alaplapi chip-készlet nem jó és vagy drivere nincs fent, a laptopodban is az van? Nekem 6 éves a vasam, és vagy már 100* lehibernáltam, meg vissza, és semmi gond nem volt. Mindegy, hogy mondjuk, lekapcsolom reggel 9 órakor, és vissza 10 órakor, vagy éjjel 1 órakor, és vissza 14 órakor, nem volt gond, hogy mennyi ideje hibernáltad le, az a windowsnak teljesen mindegy, lehet akár 1 év is. Lehet, hogy csak Intel chipszetes alaplappal és procival szerelt gépen tökéletes a dolog, bár lehet márkától nem függ, de az is lehet hogy nagyon töredezett a vinyód, vagy egy ronda vírus, vagy bios-ban kellene beállítani valamit rendesen. Nálam a lehibernálás ideje SATA-s vinyóval, és 512/768MB memóriával, a felkészülés 3-4 másodperc, maga a hibernálási művelet 5-6 másodperc, bár soseem mértem stopperrel az időt, az elinduláskor, a betöltés olyan 5-10 másodperc, az Asztalig is olyan 5-8 másodperc még. Max 20-25 másodperc körül lehet, az időigénye.

    Ha a netet nem találja, ne is csodálkozz rajta, mire a modem, router elindul (ha a számítógéppel egyidőben indítod el, mert amikor nem használod a gépet, akkor azt is kihúzod/lekapcsolod az áramot az alól is, 486-os proci ketyeg benne!! meg lehet, hogy Linux fut alatta, de nem biztos), addigra az asztali gép/laptop a hibernálásból már rég betöltött, a routernek legalább 1 perc kell mire betölt és felépíti a kapcsolatot, ha nem 1.5 perc, a modemeknél nem tudom mennyi, de szerintem ott is legalább 20-30 másodperc lehet, de lehet hogy kevesebb/több. Talán az integrált hálókártyákra jellemzőbb inkább, hogy lassabban veszi észre a netet elinduláskor, hiába van benne a kábel, mint a külön PCI-os kártyán lévők. Ha lassú a géped, mire betölti az Asztalt addigra már net is van, ha nagyon gyors akkor nem mindig.

    Idézem a #11-ből:

    A microsoft uj megoldasa pont az, hogy a user programokat leallitja, tehat csak a kernel áll fel hibernalt image-bol.....

    Hát ez böszmeség, úgy ahogy van, pl.: futtatom az Office-t, szerkesztek 5 doksit, 2 prezentációt, böngészőben 10 ablak, WMP-ben megy a zene, és ezt ha lehibernálom, és utána elindítom, nem lenne ott Ez egy nagy kaki lenne, úgy ahogy van. A hibernálás lényege veszne el így, a lényege pont az, hogy bármikor folytathatod ott a windowsod használatát, ahol pont abbahagytad a hibernálással. És a futtatott programokat használod tovább, bár általában bezárok mindent, csak az Asztal van, és úgy lehibernálni az a legbiztosabb, bár játék is volt már lehibernálva, a windows-szal együtt.

    A hibernálás memóriaigénye meg pont ennyi (Windows XP-n): fizika memória névleges értéke mínusz 1MB, vagyis pl.: 512MB-nyi memória esetén 511MB. Szerintem mindegyik windowson ennyi, de lehet hogy nem, sok giga memóriánál már lehet, hogy kevessebb.

    gosub #16: hány éves vinyó volt, lehet hogy selejtes szériát fogtál ki, nem szabadna ettől így behalnia.
  • sanyicks #28
    Elég meredek hogy nem sikerült felfogni mit írt...
  • sanyicks #27
    az 1-2 terás vinyók korszakában a konzumidióták nem problémáznak. Bocs én nem szeretek 50 darab zajládát (vinyó) tartani a gépemben, naponta újat venni mert elfogy a hely, minden másodiknál garanciáztatni mert néhány hónap alatt tele lesz hibás szektorral, főleg az a tudat is elég idegesítő hogy hasznos adatok helyett egy szar os zabál fel gigákat, és ennek kiszolgálására pénzt költeni egy fillért sem akarok.
  • rágógumi #26
    "Rendes indítás nekem Win7-tel 15-20 mp a használhatóságig. Most mivel is lenne jobb, ha nem 15, hanem 10mp alatt indulna el a gépem?"

    egyesek nem bírnak várni :D
  • Derek Morba #25
    Elég meredek ha Pentium 2 re akarsz Win 7 et telepíteni.
  • Rapid81 #24
    talán a hibernálást azért nem használja szinte senki, mert szart sem ér? XP, Vista és Win7 alatt is megpróbáltam, mind az asztalin, mind a laptopomon, amikor először rászabadultam ezekre az oprendszerekre. Lehibernálódott, majd ha utána rögtön visszaindítottam, akkor minden szép és jó volt. Azonban ha lehibernáltam és másnap reggel vagy délután meló után megpróbáltam indítani, akkor betöltött, majd kb 10-15 perc alatt a fekete kép kockánként visszatért az életbe és még utána sem lehetett használni normálisan. Vagy rosszabb esetben visszatöltötte a memóriaképet, majd vagy kék halál vagy egyszerűen fagyás lett a vége. XP és Win7 alatt kb. fél-egy évente nekifutottam újra, hátha a frissítések közül valami ezekhez is tartozott, de mindig ugyanazzal az eredménnyel. A hibernálást MS-ék nagyon nem tudják normálisan megoldani.

    Rendes indítás nekem Win7-tel 15-20 mp a használhatóságig. Most mivel is lenne jobb, ha nem 15, hanem 10mp alatt indulna el a gépem?