Szekeres Viktor

Rossz tanár - a nyár egyik sikerkomédiája

Érdekes módon a Rossz tanár leginkább azoknak szól, akiknek fiatal koruk miatt nem ajánlják. A tinik egy része ugyanis még viccesnek találja ezt a humort.

Hogy tetszett a Rossz tanár?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
Az idei nyár a korhatáros komédiáké volt. Persze nem sok vicces, vagy annak szánt film bevétele sem versenyezhetett a nagyszabású, 200 milliós látványförgetegekével, de a viszonylag olcsó vígjátékok remek megtérülési rátát produkáltak. Igaz, az Amerikában 17 éven aluliaknak nem ajánlott komédiák közül a legsikeresebb, a Másnaposok 2 majdnem 100 millió dollárba került, de az olyan sikerfilmek, mint a Koszorúslányok (167 millió dollár bevétel Amerikában) vagy a Förtelmes főnökök (már 110 millió dollár), csak 30-35 millióba. Sőt, kritikánk tárgyának, a Rossz tanárnak leforgatására mindössze 20 millió dollárt kellett költeni (ehhez jött még nagyjából 40 milliós marketingkiadás), és mind Amerikában, mind Amerikán kívül körülbelül 100 millió dollár bevételt jegyezhettek fel a Sony stúdió vezetői.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Rossz tanár (nem túl) nagy meglepetésünkre egy rossz tanárról szól. Elizabeth (Cameron Diaz) tessék-lássék lehúzott egy évet tanárként egy iskolában, hogy imponáljon gazdag barátjának, azonban hiába búcsúztatják el munkahelyén, visszatér, ugyanis pasija dobja őt, ő pedig kénytelen eltartani magát - no, meg mellnagyobbítására is gyűjteni szeretne. Azt mondanunk sem kell, hogy Elizabeth számára a tanítás nem az elmék közvetlen pallérozásából áll, hanem inkább henyélésből és filmnézésből.

A fentiekből is kitűnik, hogy nem várhatunk el sok történetmesélést a Rossz tanártól, hiszen az alapszituáció mindössze pár véletlenszerű poén elsütésére és helyzetkomikumokra jó - fura is, hogy a mindenre magasról tevő tanerőről szóló filmet éppen azoknak nem ajánlják, akik még iskolapadban ülnek. Az írók éppen ezért úgy próbálták feldobni a történetet, hogy behoztak a képbe egy jóképű helyettesítő tanárt (Justin Timberlake), akire hősnőnk ráhajthat, mert úgy gondolja, hogy sok pénze van - ezzel máris megágyaztak egy romantikus komédiának.

Azonban a Rossz tanárból még így sem lesz romantikus komédia, ellenben mé kiszámíthatóbb lesz. Bár hol ez, hol az ráhajt hol erre, hol arra, a középpontban továbbra is Elizabeth és sekélyes egója marad, és persze a mellműtétre szánt pénz felhajtása. Ilyenkor törvényszerű, hogy a néző elkezd szurkolni neki, azonban sem a karakter motivációja, sem a jelleme nem ösztönöz minket erre. Egész egyszerűen azért nem, mert Cameron Diaz figurájában nincs semmi szimpatikus, nem nagyon vált ki pozitív érzelmet az emberből.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Ha már szimpátiát nem sikerült csiholnia Jake Kasdan rendezőnek (Narancsvidék, A lankadatlan - A Dewey Cox-sztori), akkor elindulhatott volna olyan irányba, hogy főhősnője szánalmas szenvedéseit mutatja be, hátha azon röhöghet a néző, de valamiért ezt sem tette. Inkább továbbra is egymásra halmozta a jeleneteket a történetre való törekvés minden látszatát kerülve, majd ezeket nyakon öntötte a lehető legelcsépeltebb és leggyengébb "poénokkal". Sajnos az írói fantázia csak addig terjedt, hogy a rossz tanár rossz dolgokat csinál, olyanokat, amiket nem szokás (skandallum!) és olyan szavakat használ, hogy baszki (dedurva!) és dugni (fúúúú!). (Az valószínűleg nem csak a készítők kritikája, hogy itthon a film vetítése közben éppen a "baszki" szó említése generálta a legnagyobb nevetést.)

A teljesen hiteltelen romantikus szál mellett még meg kell említenünk a nem éppen ötletgazdagságra utaló 84 perces játékidőt, valamint hogy egy gyenge pillanatukban a készítők rájönnek, hogy csak úgy tudják magasba emelni a főhőst, ha az ellenérdekelt feleket rántják le mellé, hátha így elgondolkozik a néző azon, hogy most ki a negatív szereplő, valamint hogy a marcona külső érző szívet is takarhat. Persze mindenki tisztában van vele, hogy egy hollywoodi produkcióval van dolgunk, így nem érdemes meglepődni a film tanmese jellegén, de ha az ember egy kvázi szatírát (még, ha rosszat is) nézett az utolsó 10 percig, akkor elvárja, hogy a legvégén a készítők ne harapjanak saját farkukba.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Rossz tanár (Bad Teacher) előtt példaként ott állt többek között a Tapló télapó (Bad Santa), azonban a két film között hatalmas a színvonalbeli különbség van. A Rossz tanárnak nem az a legnagyobb baja, hogy antihősét képtelen kedvelhetőnek mutatni, hanem egyszerűen hiányoznak belőle a jó poénok. Aki persze még nem látott jó komédiát és, akit még mulattatnak a száz méterről látható, elcsépelt helyzetkomikumok, az lehet, hogy jól fog szórakozni a filmen.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Rossz tanár (Bad Teacher)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 2011
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Jake Kasdan
forgatókönyvíró: Gene Stupnitsky, Lee Eisenberg
zeneszerző: Michael Andrews
operatőr: Alar Kivilo
producer: Jimmy Miller

szereplők:
Cameron Diaz (Elizabeth Halsey)
Justin Timberlake (Scott Delacorte)
Jason Segel (Russell Gettis)
Lucy Punch (Amy Squirrel)
Phyllis Smith (Lynn Davies)
John Michael Higgins (Wally Snur igazgató)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #11
    Azt ugye észrevetted, hogy duplán égeted magadat? Mert amit beidéztél, abban nulla ellentmondás van (nem is csoda, hogy nem írtad oda, hogy mi mond ellent minek). ha pedig törölgetésről beszélsz, akkor szerintem most jársz először az SG-n, vagy a filmes fórumon. Bár lehet, hogy a dicséreteket törölgetik, mert az biztos, hogy az ilyen fogalmatlan kommentek, mint a tied bent szoktak maradni.

    ui: Azon most nem is lovagolok, hogy a két idézetedből az egyiket nem is a kritikából szedted. Mi ez, ha ne spontán égés?
  • Seth74 #10
    "A nyár egyik sikerkomédiája"
    "egyszerűen hiányoznak belőle a jó poénok. Aki persze még nem látott jó komédiát és, akit még mulattatnak a száz méterről látható, elcsépelt helyzetkomikumok, az lehet, hogy jól fog szórakozni a filmen."

    Ha sokadjára is vagyok olyan bátor és botor, hogy itt olvasgassak kritikákat, akkor óhatatlanul azt veszem észre, mintha ezeket vmi tudathasadásos állapotban szenvedő valaki írta volna, vagy egyszerűen nem járja körül kellő elvárhatósággal a témát és ezért egymásnak ellentmondónak tűnő dolgokat oszt meg velünk.
    Amíg a szerző ilyen gyatra munkákat tesz közzé és előszeretettel törölgeti a reakciókat, addig tovább is reális lehet más oldalakon közzétett kritikákat kitüntetni figyelmünkkel.
  • joola #9
    Az első mondatod miatt írtam, ha az nincs akkor te is csak a saját véleményed írod le, így viszont az övével van problémád. Azzal, hogy megkérdezed, hogy ezt hogy hozta össze majd leírod a saját véleményed, gondolod megváltoztatod az övét?
    Én kérek elnézést ha rosszul gondolom.
  • kalapos01 #8
    És nekem sem lehet? Bocs, hogy le mertem írni.
  • joola #7
    Ja, mert Neki nem lehet saját véleménye...
  • kalapos01 #6
    Ezt hogy hoztad össze? A Rossz tanár meg a Másnaposok 2 kábé a legrosszabbak voltak a nyáron. A Koszorúslányok, a Friends with Benefits, a Förtelmes főnökök, de még a Larry Crowne is röhögve verte mindet. A 30 Minutes or Lessről nem is beszélve. (Esküszöm, még a Testcsere is jobb volt, habár az túl szájbarágós.)
  • NEGATRON #5
    B0nFire: egyetértek abszolút! Szerintem a Másnaposok 2 mellett még ez a vígjáték ami valamennyire kiemelkedik a középszerűség mocsarából.
    Amúgy egy szokásos tucat beállítások tucat jelenetekkel ,tankönyvi vágásokkal ,falatka színészettel! A hálivúdi az filmipar és nem filmművészet!
    A sztori a cikkben említett gyengesége ellenére is érdekesnek és izgalmasnak mondható! ÉS ebben a kategóriában a cselekmény majdnem hogy csak ürügy arra hogy vicces bonyodalmakba keverjék a szereplőket! :)
  • Broafka #4
    szerintem nagyon kis kellemes film volt ez. Nem vártam tőle se többet se kevesebbet. De az ilyenek nem is arra készültek. Egyszer nézős de jó film
  • B0nFire #3
    Hát nekem is bejött. Igaz, hogy abszolút egyszer nézős, de nekem pont azért tetszett, ami miatt itt lehúzták. Tetszett, hogy negatív a főszereplő. A tesitanárral karöltve igen jó cinikus párost alkottak. Justin Timberlake meg hozta a szokásos nyálkafiú szerepét. Pont az a jó a karakterben, hogy nem kell szeretni. Nicholson is remeket alakított a Lesz ez még így se-ben, és mégis mekkora film.

    A magvas mondanivalókat meg néha lehet mellőzni. Érdekes, hogy amikor a látványfilmek dömpingje van, senkinek nem tűnik fel a sok eye-candy között a 0, azaz zérus mondanivaló, és a szuperhirók megdöbbentő bárgyúsága. Akkor már inkább ez a film.

    A 80 perc meg éppen ideális hossz egy ilyen filmnek. Most minek kell mesterségesen elhúzni a filmeket 120-150 percesre? Gyermekkoromban minden film 90-100 perc körül volt, most meg két óra alatt nem lehet filmet találni. Ha este nézi az ember a végére bealszik. Egy 150 perces filmet sem lehet kibírni a fapados mozikban, még a legkényelmesebben sem.
  • Chocho #2
    Jól szórakoztam rajta. Nem váltja meg a világot és nem hiszem, hogy még egyszer meg fogom nézni (max ha elkapom a tévében), de egy estére határozottan megnevettetett.