MTI

Tizedével nőtt a Huawei árbevétele

A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Huawei technologies árbevétele 11 százalékkal 98,3 milliárd jüanra (15,38 milliárd dollár) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság hétfőn.

A vállalat működési eredménye az első hat hónapban 12,4 milliárd jüan volt. A társaság nem közölt előző évi adatot. A Huawei hétfőn megerősítette idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését: ennek értelmében az előző évinél 7 százalékkal magasabb, 199 milliárd jüanos árbevételt érhet el. Az előző évben 24 százalékkal 185,18 jüanra nőtt a társaság árbevétele. A társaság közleménye szerint megtartotta szélessávú mobil internet piacán az iparági vezető szerepét, a mobiltelefon üzletág pedig 100 százalékos növekedést hozott az első félévben. Utóbbiban az eladás fő hajtóerejét az Android alapú okostelefonok adták, amelynek értékesítési adatai alapján a Huawei a világ 5. legnagyobb gyártója.

Cath Meng, a Huawei pénzügyi igazgatója a vállalat közleményében úgy fogalmazott: "Habár a világgazdaság továbbra is bizonytalan, a Huawei 2011 első félévében nyújtott teljesítménye összhangban volt elvárásainkkal". A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol azóta európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával.

A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését, és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja. A Vodafone Magyarország márciusban jelentette be, hogy a Huawei hajtja végre hálózatának korszerűsítését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!