Szekeres Viktor

X-Men: Az elsők - Így kezdődött a mutánssztori

Mindig is sejtettük, hogy nem az embereknek köszönhető, hogy nem tört ki a 60-as években a III. világháború. Most kiderül, hogy kiknek is lehetünk hálásak.

Hogy tetszett az X-Men: Az elsők?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
Elég érdekes egyveleget lehet felvonultatni a 2000 óta készült X-Men-mozifilmekből, de a spinoffokat, előzményeket és rebootokat úgy érdemes kezelni, mint a megannyi X-Men-képregényt. A sor 2000-ben kezdődött a Bryan Singer által rendezett alapfilmmel, melynek 2003-ban és 2006-ban is készült egy epizódja, igazi trilógiát alkotva. 2009-ben érkezett az X-Men kezdetek: Farkas, melynek címéből arra lehetett következtetni, hogy a mutánssztorik új iránya eredetsztorikra és/vagy karakterekre lesz kihegyezve. Ezt erősítették azon tervek is, melyek egy X-Men kezdetek: Magneto-filmet jövendöltek, illetve, hogy a rajongók a mutáns karakterek közül leghangosabban Gambitnek követeltek saját filmet.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Utóbbi tervek azonban egyelőre nem valósultak meg, s az "X-Men kezdetek"-franchise is csak Farkast viszi tovább egy második epizód erejéig, cserébe viszont kaptunk egy új, ismét a teljes csapattal játszadozó filmet, az X-Men: Az elsők-et, mely előzményfilmként is felfogható, de mivel hivatalosan rebootról van szó, ezért folytatás híján maradjunk az eredettörténet skatulyánál. Az X-Men: Az elsők ugyanis a II. világháború idején, Charlies Xavier és Erik Lehnsherr gyermekkorának bemutatásával kezdődik - belőlük lesz később, a jelenben X Professzor és Magneto. A folytatás pedig a 60-as években zajlik, a hidegháború idején, a kubai rakétaválságra összpontosítva.

Ki hitte volna, hogy a manapság ádáz ellenségek annak idején jóbarátok voltak? Sokan, hiszen klasszikus dramaturgiai fordulatról van szó. De persze az X-Men: Az elsők-ben ők csak a történet fő konfliktusát adják meg, a film ugyanúgy szól a többi, "első évfolyamos" mutánsról, valamint közös ellenségükről, a látszólag világ elpusztítására törő Sebastian Shaw-ról. A kérdés, hogy mennyire lehet élvezetes egy olyan sztori, melynek ismerjük a végét, illetve tudjuk a legtöbb karakterről, hogy miképp és melyik oldalon végzi? Természetesen akármennyire, hiszen sok film esetében hasonló a helyzet, csak óhatatlanul is elmerengünk azon, hogy mennyivel több meglepetés érheti azokat, akik nem jártasak az X-Men-mitológiában, akik nem tudják, hogy mely mutánsok élik túl az eseményeket, hogy kik állnak Magneto oldalán, s hogy mely ifjoncból "miféle" bestia fog válni a film végére.

Az az igazság, hogy hiába fektet nagy hangsúlyt a történetre a film, rettenetesen összecsapottnak hat. Mondhatnánk, hogy túl sok mindent akartak a készítők belezsúfolni két órába, de egyszerűen arról van szó, hogy a gyártó stúdió nem merte bevállalni azt, hogy a fő konfliktust adó Xavier - Lehnsherr viszonyt széthúzza több filmre. Ugyanis hiába drámai kettejük közt az "elválás", "együttlétük" fél-egy órája nem nagyon tudatosul a nézőből, hogy két országos cimboráról lenne szó. Az ilyen kapcsolatok hiteles ábrázolására idő kellett volna, s akkor a kettejük között ellentétet is jobban ki lehetett volna bontani.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Ráadásul nem elég, hogy a film végigrohan kettejük barátságán, hasonló bánásmódban részesülnek az összetoborzott mutánsok is, pedig egy hosszabb toborzós jelenet, valamint kevésbé klipszerű és egysoros poénokra kihegyezett kiképzős szakasz is közelebb hozhatta volna azon karaktereket, akikről a készítők elvárják, hogy mindent tudjunk az első, pár másodperces beszervezést követő hosszabb jelenetükben. (Ahol ráadásul még csavarnak szánt pálfordulás, illetve drámai áldozathozatal is előfordul, de az akkor még kvázi ismeretlen karakterek részéről mindez nem túl felkavaró, inkább csak vállrándítást idéz elő a nézőből.)

Azonban az, ha az ember a negatívumok kiemelése közben arról panaszkodik, hogy bárcsak hosszabb lett volna a film, bár több lehetősége lett volna a rendezőnek kifejtenie a történetet, arra utal, hogy a végeredményt szívesen nézte volna tovább. Épp ezért minden hibája ellenére még így is élvezetes film lett az X-Men: Az elsők. Nem tökéletes, nem túl átgondolt, de élvezetes, egy olyan, amelynek a történetén is szívesen csüngtünk volna tovább.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Akik persze egy szuperhősfilmtől csak és kizárólag faltól-falig akciókat várnak el, azok lehet, hogy csalódni fognak, bár két intenzívebb jelenetben ők is részesülhetnek. Persze az X-Mennel kapcsolatban a többségnek inkább a moralizálgatás és lételméleti filozofálgatás jut eszébe, de az X-Men: Az elsők-ben a mutáns-ember-kérdés és -viszony csak másodlagos szerepet kapott, valószínűleg a már említett tömörítésnek köszönhetően.

A filmmel kapcsolatban muszáj kitérni arra, hogy a közönség meglehetősen hűvösen fogadta. A kritikák, mint Matthew Vaughn eddigi filmjeinél is (Torta, Csillagpor, Ha/Ver), általában jók voltak, a közönséget viszont nem nagyon érdekelte az X-Men: Az elsők. Nem arról van szó tehát, hogy a negatív reakciók miatt marad el a siker, hanem egyszerűen a kampány nem keltette fel sok régi X-Men-néző figyelmét. És ez bizony egy esetleges folytatásnak az esélyeit is alaposan lecsökkenti, hiszen egy 160 millió dollárba kerülő film esetében a gyártó stúdió célja mindenképpen egy nagy durranás létrehozása volt.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 132 perc, 2011
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Matthew Vaughn
forgatókönyvíró: Jane Goldman, Ashley Miller
zeneszerző: Henry Jackman
operatőr: John Mathieson
producer: Gregory Goodman, Simon Kinberg, Lauren Shuler Donner

szereplők:
James McAvoy (Charles Xavier professzor)
Michael Fassbender (Erik Lehnsherr/Magneto)
Jennifer Lawrence (Raven Darkholme/Mystique)
Kevin Bacon (Sebastian Shaw)
January Jones (Emma Frost)
Rose Byrne (Dr. Moira MacTaggert)
Nicholas Hoult (Hank McCoy/Beast)
Zoë Kravitz (Angel Salvadore)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Interfan #32
    Lájk! Lusták az emberek, nagyon.
  • kalapos01 #31
    Kronológiai hiba, LOL. Nem olvasták át, mi? Te komolyan azt hiszed, hogy akik csinálták nem értenek hozzá, te bezzeg kiszúrtad a hibát?

    Mi a fészkes francos köze van ennek a filmnek mondjuk az X-Men 3-hoz. Ez egy reboot, egy másik megközelítés, az isten szerelmére, olvass már utána.
  • alien47 #30
    Ez a rész egy fos. Kronológiai hiba is van benne rendesen. Itt a végén lebénul a prof. kb 25-27 évesen. Közben az X-men 3 ban mikor visszaemlékezés van és mennek Jean ért a prof. 40 évesre van fiatalítva plusz "20 évvel korábban" szlogen van alatta még jár a jó öreg prof. Szóval nem olvasták át rendesen a forgatókönyveket....
  • Molnibalage #29
    Nem láttam egyik filmet sem.
  • Stranger666 #28
    AKkor neked a Pap mi? valami egyiptomi hieroglifa kategória? Vagy az A ketegória az eredet? rolf
  • cylonflatus #27
    Nem nekem kell ezt magyaráznod szerintem, nem én kérem számon a realitást egy X filmben, hanem a kollega itt egyel lejjebb... én csak az ő nézőpontjából próbáltam valamit megmagyarázni, az X univerzum fícsöreit szándékosan figyelmen kívül hagyva, mert nem arról volt szó. De még egyszer mondom, nem nekem kell bemutatni a valóság és fikció közti különbséget, azon kívül nagyon elég jól ismerem az X univerzumot.
  • Molnibalage #26
    Ez tette fel a zsékatra a pontot. Akkor már úgyis mindegy volt.
  • cateran #25
    Errm " A mi lenne "ha egy mutáns mérnökzseni megbuzerálja a gépet blabla" hipotézisről ezért annyit, hogy ha az öreganyámnak pöcse lenne, akkor ő lenne az öregapám :)"

    Ezen agyalj meg 1 darabig a realitas es a fikcionalt vilag kozti kulonbseg fenyeben...(segitek..vannak antigravitacios meghajtasok az x-men univerzumban..sot foldonkivuli civilizaciok kapcsolatban a Folddel..Remelem eleg
    segitseg :))
  • cylonflatus #24
    Vitattam én, hogy mikor állt szolgálatba a gép? Mert szerintem nem. A kis magasságon, kis sebesség mellett elkövetett manőverek amiket a filmben láttunk, na az bizarr egy Blackbirdtől, és ha nem tűnt volna föl a valóság- és történelemhűség, realitás fényében taglaltuk ezeket a dolgokat, amire Molnibalage ugye lentebb rávilágított. A mi lenne "ha egy mutáns mérnökzseni megbuzerálja a gépet blabla" hipotézisről ezért annyit, hogy ha az öreganyámnak pöcse lenne, akkor ő lenne az öregapám :)
  • cateran #23
    "Szerintem akkor már sokkal bizarrabb látványt nyújtott a kis sebességgel, alacsonyan manőverező SR-71..."
    Miert is? Maga a gep a Foldon mar a 60-as evek kozepetol rendszerbe allt, ha meg megfejeljuk azzal, hogy a mutansok kozt nem 1 felelmetes kepessegu fejlesztomernok/technikus/gepbuzerator van, siman feldobhattak az alaptipust nehany extraval....

    Amugy Magneto es Xavier jobaratok (sot valojaban meg egymas ellen harcolva sem igazan ellensegek) Max a filmbol nem igazan jon le:D

    Amugy a film koszonoviszonyban sincs a kepregennyel, nagyjabol minden mas a kepregenyben (az alapitok, a kapcsolatok, minden....Xavier nem igy benul meg, nem igy "zordulnek" ossze Magnetoval..egyaltalan minden teljesen mas...)