Kiadó: Atari
Fejlesztő: CD Projekt Red
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP, Vista vagy Windows 7, Intel Core 2 Duo 2,2 GHz-es processzor, 1 GB RAM, 512 MB VRAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Windows XP, Vista vagy Windows 7, Intel Core 2 Duo 2,6 GHz-es processzor, 2 GB RAM, 1024 MB VRAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Witcher, Oblivion, Gothic 3
Kategória: szerepjáték

Néhány esztendővel ezelőtt Andrzej Sapkowski neve nemhogy a videojátékok, de még a fantasy regények szerelmeseinek sem csengett túl ismerősen. A lengyel író márpedig korábban is megérdemelte volna a figyelmet, hiszen a csontig lerágott klisék helyett ő valóban színt hozott a műfajba. Sötét és komor, gyakran a mindennapi élet fricskáiról szóló történetei, az általa megálmodott witcher, avagy a szörnyvadász karaktere és a középkori hatásokkal bíró, ámde így is kellő egyediséggel rendelkező világ mind-mind elegendő volt ahhoz, hogy egyszer Sapkowski számára is felvirradjon az a bizonyos "nagy nap". Bár hazájában minden egyes írását tisztelik és szeretik, a nemzetközi sikerekre egészen a 2000-es évek közepéig kellett várnia, ekkor történt ugyanis, hogy a CD Projekt RED csapata egy merész elgondolást követően úgy határozott, feldolgozza ezt a megszokotthoz képest eltérő világot egy szerepjáték keretein belül.

Egészen 2007 októberéig kellett várniuk a fanatikusoknak arra, hogy megjelenhessen a The Witcher címre keresztelt RPG, amely szó szerint lenyűgözte a szakmát és felkavarta a már éppen viharra váró állóvizet is. A főhős ikonikus karaktere, a szokatlanul bonyolult, felnőttes és komoly történet, az újfajta harcrendszer, a nem megszokott fejlődési metódus, az alkímia kiemelt szerepe, ezek mind-mind olyan momentumok voltak, amelyek mára feledhetetlen, bizonyos körökben kultikus alkotássá varázsolták a programot, aminek ugyan megvoltak a maga hiányosságai, de a CD Projekt RED emberei elégedettek voltak a tengernyi pozitív visszajelzéssel, így néhány nappal ezelőtt végre a boltok polcaira kerülhetett Geralt legújabb kalandja The Witcher 2: Assassins of Kings címmel.


A folytatásban tulajdonképpen hellyel-közzel, de ugyanott vesszük fel a történet fonalát, ahol az előd abbamaradt. Érdemes előszedni az első részből származó mentéseket, hiszen azok most igencsak jól jöhetnek a sztori szempontjából. Amennyiben ezekkel nem rendelkezünk, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen így részben mi határozhatjuk meg a kezdeteket, aminek segítségével előidézhetjük ugyanazt a hatást is, amit az első részben hosszú-hosszú játékkal töltött napokat követően sikerült. Az Assassins of Kings betöltését követően Geralt végzetét viszont akkor sem kerülhetjük el, híres szörnyvadászunk ugyanis egy tömlöc árnyékában éppen arra vár, hogy a hóhér kimondja rá az áment.

Hősünk természetesen egy másodpercig sem törődik bele sorsába, de azért éppen kapóra jön számára Vernon Roche megjelenése, aki a király személyi nyomozójaként rögtön faggatni kezdi a történtekről. Ezzel kezdetét veszi a tulajdonképpeni bemelegítő és betanító rész, hiszen interaktív formában idézzük fel azt a cselekményt, ami börtönbe juttatott minket. Nagyon gyorsan megtudjuk, hogy egy csúnya összeesküvés-elmélet kellős közepébe csöppentünk, aminek természetesen a Scoia'tel volt az előidézője. A mozgalom egyik befolyásos embere, Guleti Letho ugyanis úgy mozgatta a szálakat, hogy a nagy felfordulás kellős közepén - a birodalom éppen háborúban, a kastély pedig ostrom alatt áll - egymaga maradhasson Foltesttel és Geralttal egy eldugott toronyszobában.

A Scoia'tel embere ravasz csellel elnyesi a király torkát, ám mielőtt Geralt felvehetné vele a harcot, kiveti magát a helyiség ablakából, így a beérkező őrök már csak azt láthatják, amint hősünk kivont karddal áll Foltest kivérzett holtteste felett. A szituáció félreérthetetlen, a witchert vádolják a gyilkossággal, aki azonban annyira hitelesen adta elő meséjét, hogy Vernon úgy dönt, megkegyelmez neki, ha előkeríti a tettest, és újra békét varázsol a királyságba. Mivel neki sajnos nincs akkora hatalma, amivel hivatalosan elengedhetné Geraltot, egy kis segítséget nyújt neki a szökéshez, amit hősünk irányításával ki is használunk, és Vernon, valamint régi barátnőnk, Triss Merigold társaságában elhajózunk Flotsam városába, ahonnan megindul majd a nagy kaland.


Ez tehát a fő történeti szál alapja, mindezek mellett azonban elkönyvelhető, hogy az első epizódhoz hasonlóan itt is számtalan érdekes, az alapoktól teljesen eltérő, de nem kevésbé izgalmas mellékküldetés fogja keresztezni utunkat, miközben morális döntésekben és egyéb komoly momentumokban kell igazságot tennünk. Továbbra sem kell lineárisan haladnunk a sztoriban, bármikor befuthat majd egy kis szörnyvadászat, egy kis mellékes munka, ami miatt érdemes lesz megszakítani a nyomozgatást. Ha nem tesszük, csak veszítünk vele, hiszen ez adja majd a játék savát-borsát. Aki már az előd esetében megkedvelte azt a fajta lehetőséget, miszerint döntéseink, illetve a helyzetben éppen jelentéktelennek tűnő válaszaink következményeivel gyakran csak órákkal később szembesülhetünk, az a folytatásban sem fog csalódni, hiszen valóban mi irányítjuk az egész cselekményt.

Soha egyetlen szerepjátékban sem volt még annyi lehetőségünk, mint a The Witcher 2-ben, illetőleg soha nem készült még olyan alkotás, amely ekkora újrajátszhatósági faktorral bírna, hiszen ha egyszer átéltük a történetet, akkor még garantáltan nem láttuk az összes helyszínt, az összes bejárható területet. Több esetben is elérkezünk majd ugyanis olyan pontokhoz, ahol döntéseink hatására nem deríthetünk fényt semmilyen formában sem a másik oldalra, így az egyes helyszínekre, az ottani küldetésekre, emberekre sem. Így legalább kettő, de véleményem szerint inkább három végigjátszást biztosan megér majd az Assassins of Kings, mire azt mondhatjuk, valóban kijátszottuk a programot, és ismerjük minden egyes zegzugát. Ez már önmagában egy olyan tényező, ami miatt felcsillanhat a szemünk, de nem kell aggódni, a játékmenet is tartogat számunkra további meglepetéseket. Ezekről a hivatalos fórumokon elég sokféle vélemény látott napvilágot, hiszen míg tulajdonképpen a játék egyes részei bonyolultabbak, de sokkal inkább összetettebbek lettek, addig a többi eleme egyszerűsödött. Ilyen például a harcrendszer és a kezelőfelület is. Már ez első másodpercek után észre fogjuk venni, hogy nincs olyan szinten túlzsúfolva a képernyő, mint az első epizód esetében volt. Életerőnk, aktuális szintünk, valamint a jelekhez kapcsolódó információk mellett egy meglepően jól használható mini-térkép, illetve a napszak jelölése látható.

Hiába is keressük, elfelejthetjük a legvadabb harcok közben is megállítható játékmenet lehetőségét, éppen úgy, ahogyan a háromféle harcmodort sem találhatjuk meg olyan formában, ahogyan azt megszoktuk. Ennek köszönhetően Geralttal az ütünk-vágunk módszert fogjuk alkalmazni a folytatásban, hiszen nem csak a különböző stílusok, hanem az ütemérzékre épült kardforgatást is elvetették a fejlesztők, ami véleményem szerint óriási hiba volt, hiszen ezzel egy kis színt és egyediséget vittek az első részbe, nem mellesleg pedig a szisztéma még működött is. Ezzel szemben kaptunk többek között kivégzési animációkat és csapdákat, amelyekkel taktikázhatunk a harcokban, sőt, a fegyverek is változatosabbak lettek, a megszokott acél- és ezüstkard mellett ugyanis megjelentek a bombák, valamint a dobótőrök is, amelyek sajnos így sem tudják különösebben feldobni a csatákat az elődben megismertekhez képest.

Ugyan jobban használhatjuk majd így a hat witcher-varázslatot, de az első részben akkor is lényegesen taktikusabb küzdelmekben volt részünk, mint ezúttal lesz. Ha már a harcoknál tartunk, fontos újdonság, hogy immáron egy jól látható piros csík jelzi ellenfeleink életerejét, illetve, hogy számtalan vadonatúj, Andrzej Sapkowski által megálmodott szörny lett lemintázva, amelyekről nem könyvekből, hanem - a növényekhez hasonlóan - a velük való érintkezés hatására tudunk meg egyre többet. Így tehát minél többet küzdünk egy adott szörnnyel, vagy minél többet gyűjtünk be az adott növényből, annál bővebb információnk lesz róla.


Hogy a játékosoknak még könnyebb dolga legyen, az illetékesek egyszerűbbre vették az irányítás formuláját is. Immáron nem csak a harcok alatt fogjuk az egeret ütlegelni, hanem akkor is, ha hősünkkel valami komolyabb cselekvést szeretnénk elérni a szimpla menetelésen kívül. Ha például létrára szeretnénk mászni, vagy leugrani valamiféle kiszögellésről, akkor ahhoz oda kell mennünk, és megnyomni - minden esetben - az egér bal gombját. A szisztéma egyáltalán nem lenne rossz, de sok esetben megakasztja a haladást, ugyanis a programozók nem fejlesztették tökélyre ezt a rendszert, így hősünk megakad néhány pillanatra, ha efféle cselekvést kívánunk meg tőle. A pergősebbé varázsolt harcrendszer mellett jobb lett volna, ha ide is egy sokkal frappánsabb megoldást választanak.

Gyorsabbak és érdekesebbek lettek ugyanakkor a párbeszédek, amelyekkel kapcsolatban szerencsére csak és kizárólag pozitívan tudok nyilatkozni. Az első epizód nagy hiányossága volt, hogy Geralt varázslatait és különös képességeit nem tudtuk kihasználni a beszélgetések alatt, illetve egyéb reflektálási lehetőségre sem volt alkalmunk. Mindez megváltozik, hiszen az említett momentumok mind használhatók lesznek, a párbeszédek kimenetelét így tehát számtalan formában alakíthatjuk, a legkomolyabb újdonság ezen a téren viszont mégis az időre történő választás lett. Néhány komolyabb ügyben például nem töprenghetünk percekig a válaszunkon, sőt még csak másodpercekig sem, a program ugyanis elvárja, hogy tulajdonképpen azonnal döntést hozzunk. Ez szerintem újfent nem volt túl jó ötlet, hiszen több esetben sem tudtam például végigolvasni a lehetőségeket, egy olyan játék esetében pedig, mint a The Witcher 2, ahol fontos minden apró megmozdulásunk, ez elég frusztráló tud lenni.

Szerencsére a megértésben segít, hogy kis hazánkban csodálatos és választékos anyanyelvünkön jelent meg a játék, az első epizód szinkronja helyett most sajnos csak felirattal, de ennek is örülhetünk, hiszen egyrészt a nemrég megjelent könyvvel ellentétben itt nem lettünk vajákok, másrészt pedig, mert egy az átlaghoz képest kiemelkedő fordítást kaptunk, aminek természetesen vannak hibái és hiányosságai, de összességében így is jobb lett, mint a legtöbb honosítás.

A The Witcher 2: Assassins of Kings esetében fontos kiemelni a fejlődési rendszert, ami az első rész esetében - egyáltalán nem túlzás - forradalmi volt. Az ott megismert szisztémát azonban teljes egészében kidobták a fejlesztők, el is felejthetjük a bronz, ezüst és arany képességpontokat, itt amolyan kereszt formájú fejlődési metódust alkalmaztak az illetékesek, amilyenhez hasonlót legutóbb a King Arthurban láthattunk. Itt természetesen kissé másabb lesz a rendszer, hiszen négy - de leginkább csak három - irányban fejleszthetjük hősünket: választhatjuk a képzést, a kardforgatást, az alkímiát és a mágiát. Fontos, hogy már a játék elején érdemes lesz megválasztani utunkat, hiszen szintenként egy elkölthető tapasztalati pontot kapunk majd, a játék végére pedig maximum - kis túlzással - két utat fejleszthetünk ki teljes egészében.

Számtalan lehetőség közül választhatunk majd, de bármelyik felé is terelgetjük Geraltot, nem muszáj sorban haladnunk a felvehető képességek között, ugyanakkor minden egyes tulajdonságunk két szintből áll. Így például egy bizonyos képesség egy tapasztalati pont után tízzel, két tapasztalati pont után pedig dupla, vagy többször annyival emeli meg az adott jellemzőt. Érdemes lesz egyébiránt ismét nagy hangsúlyt fektetnünk az alkímiára, hiszen az elődhöz hasonlóan megkönnyíti dolgunkat ez a tudomány. Ennek a segítségével ugyanis könnyedén készíthetünk magunknak különböző teljesítményjavító főzeteket, amelyek a játék minden területén komoly segítségünkre lehetnek. Ehhez természetesen szorosan hozzákapcsolódik a gyűjtögetés, bármerre járunk ugyanis, ott biztosan összeszedhetünk magunknak mindenféle növényt, amelyekből varázsfőzetek készülhetnek.

Az első epizóddal ellentétben ezúttal egészen másfajta tárgyakat is összeszedhetünk, az egyszerű zsinórtól kezdve a farönkön át a rongyig, bármit, amelyekkel ismét az egyik újdonság oltárán áldozhatunk. A The Witcher 2-ben ugyanis lehetőségünk lesz barkácsolni. Ehhez csak egy tervrajzra, a megfelelő összetevőkre, a hozzáértő szakemberre és néhány orenre lesz szükségünk. A gyűjtögetésben egyébiránt ezúttal segítségünkre lesz jellegzetes farkas-medálunk, amellyel úgymond szkennelhetjük hősünk közvetlen környezetét. Ennek a lehetőségnek a segítségével körvonalazódnak a közelünkben lévő tárgyak, illetve a csapdák és az úgynevezett energiagócok is, amelyeken áthaladva valamiféle ideiglenes extra képességet kapunk.


Az alkotás egyébiránt minden téren megtartotta azt a hangulatot, illetve azt a sok-sok egyediséget, ami miatt megszerettük az első epizódot. Dacára a számtalan újításnak, ugyanúgy kiemelkedő szerepe van például a szexualitásnak, amelyet immáron korrekt átvezető animációkkal láttak el az illetékesek, és elhagyták a korábban megismert kártyás megoldást. Szintén jelen vannak a jól bevett mini-játékok, így az átalakult kockapóker és a kocsmai verekedés, de újként itt van a roppant frusztráló irányítással rendelkező szkander is. A The Witcher 2 minden apró újdonságát felsorolni is nehéz lenne, arra viszont mérget vehetünk, hogy van belőlük éppen elegendő ahhoz, hogy az első rész szerelmesei a másodikba is fülig belezúgjanak. Grafika: Az Assassins of Kings a játékmenet, az összetettség és a történet mellett egy másik nagyon komoly erénnyel is rendelkezik, ez pedig nem más, mint a küllem. Szó szerint elképesztő, pazar és csodálatos egyben, amit a fejlesztők megvalósítottak. Nem csak a legapróbb részletekig kidolgozott városok, az utolsó deszkáig berendezett otthonok, a legapróbb fűszálig lemintázott erdők és rétek, hanem összességében az egész világ elmondhatatlanul szépre sikerült.

Legfőképpen a napszakok és az ezáltal előidézett színhatások, valamint az árnyékok lettek nagyon látványosak, de az átvezető animációk is tartalmaznak néhány igencsak lélegzetelállító megoldást. Igaz, a tökéletes futás és a legszebb látvány érdekében igencsak erős számítógép kell a játéknak, de higgyétek el, hogy megéri, hiszen nem csak a szerepjátékok szintjén, hanem nagy általánosságban is etalonnak számít jelenleg a piacon a The Witcher 2 kinézete. A játékvilágban manapság - véleményem szerint - érthetetlen módon a Crysis 2-t hozzák fel csúcsnak. Nos, Geralt legújabb kalandjai mögött elbújhat a Crytek alkotása...

Kezelőfelület, irányíthatóság: Óriási változások történtek ezen a téren az elődhöz képest, és amint fentebb is említettem már, van egy tábor, amelyiknek mindez tetszett, és akad egy fanatikus réteg, amelyik nem tud mit kezdeni ezekkel. Én az előbbi rétegbe tartozom, bár több helyen is hiányzott az első részben bevett harcrendszer, valamint a jól megszokott kezelőfelület, a második fejezetre már teljes egészében hozzászoktam mindenhez.

Amiért mégsem szeretnék maximális pontszámot adni erre a részre, az éppen azért van, mert óriási a megosztottság a játékvilágban, főleg a harcrendszer és az irányítás egyszerűsödése miatt. Ha már itt tartunk, fontosnak tartom megjegyezni az inventory totális átalakulását is, amit első ízben garantáltan mindenki használhatatlannak tart majd, de szépen lassan hozzá lehet szokni az új szisztémához is. A négy csillaggal jelezni szeretném, hogy van, ami úgy jó, ahogy eredetileg született!

Játszhatóság: Talán mondanom sem kell, hogy rendkívül hosszú, napokat, sőt heteket igénylő játékidővel bír a The Witcher 2. Számtalan lehetőség, garantált többszöri végigjátszás, változatos és folyamatosan pörgő történet, valamint olyan morális, gyakran nehéz döntések jellemzik a sztorit, amilyennel még biztosan nem találkoztunk korábban.

Intelligencia, nehézség: A játékban a fejlesztők a más programok esetében is bevett nehézségi szinteket alkalmazták, amelyeknek köszönhetően nagyon jól skálázható a program, azonban egyes helyeken még a legkönnyebb szinten is túl nehéznek éreztem. Úgy vettem észre, hogy a CD Projekt RED többször is - szerencsére azért nem túl sokszor - beleesett abba a hibába, hogy nem rendelt megfelelő szintű szörnyeket hősünk fejlettségéhez. Több olyan esetet is fel tudnék hozni, amikor felkészületlenül ért néhány túl erős szörny támadása.

A pontlevonás természetesen emiatt és nem az intelligencia miatt jár. Ezen a téren is akadnak ugyan néha megmosolyogtató momentumok, de nagy összességében "okosak" a csapattársaink, az ellenfeleink és az egyéb mellékszereplők is.

Hangok, zene: Elsőre nagyon furcsa volt az angol szinkronhang - ugye az előd teljes magyar szinkronnal rendelkezett -, így Geralt, de többek között például Triss és Dandelion hangját is nagyon nehéz volt megszoknom, ugyanakkor a dolgukat értő szinkronszínészek miatt nagyon hamar megbarátkoztam a számomra új hangokkal. A zenékkel kapcsolatban csak annyit tudok elmondani, hogy újfent óriási dicséret jár értük az illetékeseknek, hiszen ahogyan az első epizód esetében már tapasztaltuk, úgy ismét csodálatos, ehhez a komor fantáziavilághoz teljes egészében illő dallamok csendülnek fel a háttérben.

Összefoglalás: Talán már a fenti sorokból is kiderült, hogy valami igazán komoly született a The Witcher 2: Assassins of Kings név alatt a CD Projekt RED műhelyében. Nem túlzás azt állítani, hogy a program eddig 2011 legjobb szerepjátékának tekinthető, és mivel nem várható komolyabb RPG az idei esztendőben, ezt a címet feltehetően meg is őrzi az év végéig. Ha volt elképzelésünk azzal kapcsolatban, hogy miképpen kellene megvalósítani Ríviai Geralt kalandjainak folytatását, akkor az minden bizonnyal közel állt ahhoz, amit az Assassins of Kings-ben átélhetünk. Ugyan korántsem tökéletes a végeredmény, de így is túlszárnyalta minden elképzelésünket. Ha képesek lesznek tartani ezt a szintet az illetékesek, akkor jöhet a harmadik!

Kapcsolódó letöltések:

Videó #1

Videó #2