Gyurkity Péter

Offline móddal bővül a Chrome OS

A Google I/O alatt a keresőcég másik operációs rendszerére is nagy hangsúlyt helyeztek, így több fontos információt is megtudhattunk annak érkezéséről, illetve az általa kínált opciókról.

Azt már tudtuk, hogy a cég ChromeBooks néven szeretné piacra dobni az első, ezen szoftverre támaszkodó noteszgépeket, amelyek inkább a netbookokra hasonlítanak, mintsem hagyományos mobil számítógépekre. Ezúttal azt is elárulták, hogy egészen pontosan június 15-én rajtolnak majd el az első készülékek, mégpedig egyszerre több országban (USA, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Hollandia és Spanyolország), ezeket pedig online rendelhetjük majd meg.

Kezdetben két eltérő változat közül választhatunk majd, ezeket a Samsung, illetve az Acer szállítaná, előbbi 12,1 hüvelykes kijelzővel, ikermagos Atom chippel, 16 GB-os SSD meghajtóval, 1,48 kg-os súllyal és 8,5 órás üzemidővel, míg utóbbi mellett 11,6 hüvelykes kijelző, ám nagyobb felbontás, valamint 6 órás üzemidő található - egyes változatok kizárólag WiFi-t támogatnak, míg másoknál a 3G is megtalálható lesz. A Samsung ennek megfelelően két különböző árat szabott meg (430, illetve 500 dollár), míg az Acer esetében a WiFi-only példányok 350 dollárt kóstálnak majd. A Google oktatási intézményeknek és vállalatoknak 20, illetve 28 dolláros havidíj fejében külön szolgáltatást üzemeltet majd, amelynek keretében elérhetők lesznek olyan opciók, mint felhő-menedzsment, kiterjedt támogatás és garancia, illetve hardveres frissítések.


A felhasználók számára külön öröm, hogy a Google Gears fokozatos kivezetésével megszűnt offline mód visszatér az operációs rendszerbe, így több szolgáltatást akár internetkapcsolat hiánya mellett is igénybe vehetünk (lásd Google Docs, GMail és társaik). Bekerült végre egy fájlkezelő alkalmazás is, amely a böngésző ablakán belül a Windows és Linux alatt megszokott módon hozzáférést biztosít az egyes állományokhoz, így kényelmesebben tekinthetünk meg dokumentumokat, futtathatunk videókat, illetve zeneszámokat, függetlenül attól, hogy azok USB-tárolón, avagy a központi felhőben helyezkednek-e el. A bootidő a cég állítása szerint 8 másodperc lesz, az operációs rendszer pedig a Chrome böngészőhöz hasonlóan néhány hetente frissül majd az újabb és újabb verziókkal, javításokkal.

Szót ejtettek még a böngészőről is, amely az egy évvel ezelőtti 70 millió helyett immár 160 millió felhasználót szolgál ki, befolyása töretlenül nő - itt a nagyobb frissítések 6 hetente érkeznek majd a jövőben, további érdekes funkciókkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • throwthisaway #23
    "-de arról van szó, winen ugyanígy szarnak be dolgok"
    Pontosan. Erről van szó.
    "ubuntu instabil és lassú?"
    Inkább Suse 9.0/10.0. Meg Debian Core package sem egy leányálom P3/384Mb-val (Szégyenszemre WinXP fallback lett belőle.)
    Igen a WinVista/7 böszöm nagy és csak nő. (Side-by-Side könyvár ugye.) Cserébe kompatibilisebb.
    "miért fut linuxon is jó pár éves program rendesen ha semmi sem fix?"
    A static-link egy megoldás lehet. + kevés benne a kernel hívás?
    " win akkor miért van egy csomó probléma a wines programokkal verzióváltáskor"
    Nyilván, mert nem 100%, de érezhetően ügyelnek a breaking change-ekre.
    "Amúgy nem is tudtam hogy az opengl nem fix, " Uhm, OGl2.0=>OGl3.0 váltás?
    OGl-t a Linux disztrib.-ek is csak implementálják.
    "a a linuxos hangrendszerek közötti váltáskor is vissza kompatibilitást láttam volna"
    Alsa<==>OSS annak idején elég gáz volt, szerencsére az utóbbi kihalt.
    Persze próbálkoznak, csak nincs rajta akkora hangsúly. (Nyilván, mert az új technológiák viszont villámgyorsan megjelennek rajta, és nehezebb/görényebb meló fenntartani a kompatibilitást.)
    "mintha a kernel apik is fixek lennének különben mindent újra kéne írni mégsem kell."
    Nekem úgy rémlik, hogy akkora gáz volt belőle, hogy bevezettek egy policyt a kernel modulokra, hogy csak fix kernel ID+verzió egyezés esetén hajlandóak betölteni az adott modult, mert annyi a breaking changes. (Ismerős a helyzet, hogy jön a pl. 2.6.x.123a->b kernel update és a third-party vga modult is le kell rántani és az installernek kernel header-ek kellenek? Különben marad a vesa 3.0 mód...)

  • sanyicks #21
    -de arról van szó, winen ugyanígy szarnak be dolgok
    -akkor linuxon sem az
    -dinputot is ha jól emléxem.

    ubuntu instabil és lassú? hááát... órási méretű a funkcionalitásához képest? LOL win7 alsó hangon 6 giga, nincs benne egy im program, képmanipulátor, office stb(fél napon keresztül telepítgetni kell a hiányzó dolgokat (már ha nincs portable-re megcsinálva) ami egy alap ubi telepítésen van és az még is 3 gigán elfér...
    De nem értem hogy ha olyan kompatibilis a win akkor miért van egy csomó probléma a wines programokkal verzióváltáskor. És még mindig nem értem hogy akkor miért fut linuxon is jó pár éves program rendesen ha semmi sem fix?
    Amúgy nem is tudtam hogy az opengl nem fix, ha jól tudom pont az a fejlődésének gátja, hogy meg akarják tartani a visszafelé kompatibilitást. Mintha a linuxos hangrendszerek közötti váltáskor is vissza kompatibilitást láttam volna, mintha a kernel apik is fixek lennének különben mindent újra kéne írni mégsem kell.
    Tehát az a nem fix apis dolog max a xorg lehet, de ott sem tapasztaltam még soha hogy régi program nem megy mert xy...
  • A1274815 #20
    Áh, Arakistor "barátunk" ismét betévedt növelni a youtube-os videóinak a nézetséget. :-D
  • throwthisaway #19
    Ejj, de értetlenek vagyunk:
    "-Access violation előfordul winen is, ez nemjött be."
    Kompatibilitás: Ubuntun beszart, winen nem erről volt szó.
    "-nem annyira stabil, éppen ezt írtam xp előtti programok gyakran összefossák magukat"
    Stabil, mint hosszú ideje használható. Ha beszarik valami, az alapból nem az API hibája.
    "-minek az apija? Az egy fejlesztőkörnyezet, mondom ennyi erővel a java "apija" is fix"
    A Windows API-ja. Le van wrap-elve a WinAPI ráadásul full OO.
    "-igen mert a többit kukázták"
    DirectInput, Direct2D...
    "dmusic már "deprecated""
    Igen, előfordul, hogy eljár valami felett az idő.
    "dll hellel,"
    agreed. Az érem másik oldala viszont a kompatibilitás.
    "óriási mérettel, és helyenként lassú és instabil működéssel."
    Az Ubuntu-m/Suse-m is helyenként instabil és lassú volt, ja és óriási méretű (a funkcionalításához képest).

  • MsUser #18
    Majd meglessük, és ha nem jó nem használjuk. De ha jó akkor lőttek az otthon szögelt Linux-csodáknak elég sokféle OP-ot próbáltam sok hardveren, van tapasztalatom. A nagy tömegek által használható "néha nem a legjobb" megoldás fog mindent legyűrni! Google termékeket használók tábora talán már akkora mint a Win.-t használóké és ha ez átbillen OP-szinten is akkor vakarhatják a fejüket a Win8-al.
  • sanyicks #16
    -Access violation előfordul winen is, ez nemjött be.
    -nem annyira stabil, éppen ezt írtam xp előtti programok gyakran összefossák magukat
    -minek az apija? Az egy fejlesztőkörnyezet, mondom ennyi erővel a java "apija" is fix
    -igen mert a többit kukázták... dsound már csak emulálva van openal az ajánlás, dplay,dmusic már "deprecated", gyakorlatilag a directx már csak ddraw és d3d-ből áll.
    Ha meg minden szart így emulálnának a linux is olyan lenne mint a win, dll hellel, óriási mérettel, és helyenként lassú és instabil működéssel.
  • egynyári üröm #15
    nem vagyok olyan expert mint az előttem szólók, de nekem tetszik, a google-nek eddig minden szolgáltatása nagyon jó
  • throwthisaway #14
    Quake2 pl.: miután 9-es Ubi-n nagy nehezen előkerítettem neki a lbc.so.5 -t (vagy mifene), simán access violationnel kiszállt állandóan. Úgyhogy maradt a win...
    " win32 api... hagyjuk már":
    Miért is? Minden hátránya ellenére stabil. Pont ezt írta Strogg is.
    ".net-ben mi a fix": Mondjuk az API.
    "A directx fix apiról meg annyit hogy 10-nél teljesen átdolgozák, 0 a kompatibilitása a 9-el,": Csak semmi nem akadályoz meg, hogy továbbra is gond nélkül futtass dx9-es app.-okat. Azt hiszem egyébként, hogy a D3D lett csak újragondolva.
    "directsound és gdi is vista óta már csak emulációban megy": De megy, ez a lényeg. A gdi átkerült user-módba, ezt érted emuláció alatt?
  • sanyicks #13
    directsound és gdi is vista óta már csak emulációban megy, kernel streaming beszüntetve, vistánál teljesen új driver modell, szóval kb annyira fixek a dolgok winen mint linuxon :DD
  • sanyicks #12
    direcx10? opengl... .net-ben mi a fix, és mi köze az apikhoz? Ennyi erővel akkor java :) win32 api... hagyjuk már. Én linuxon sem nagyon találkoztam régi nemműködő programmal (igaz ott ritkább is az "elhagyott program"). Aztán meg 7-en max az xp utáni programok nagy része megy rendesen, azelőttiekkel már elég komoly problémák tudnak lenni. A directx fix apiról meg annyit hogy 10-nél teljesen átdolgozák, 0 a kompatibilitása a 9-el, és ezért még mindig sok fejlesztő 9-el szüttyög miközben már 11 is van, amit szintén képtelenek rendesen használni.