Ötvös Tibor

Jövőre jön a Wii 2

A Nintendo berkeiben már hónapok óta tartja magát egy pletyka, mely szerint a cég már készül a következő generációra.

Ezt senki nem erősítette meg - egészen a mai napig, amikor is a cég hivatalosan is bejelentette a Wii utódját, mely a Project Cafe munkanevet kapta. A hivatalos közlemény szerint a gép az idei E3-on már működő formában is kint lesz, szóval érdemes lesz figyelni az ázsiai cég konferenciáját. Az E3 egyébként június 7-9 között zajlik majd.

A Wii a Nintendo igazi sikertörténete. A mozgásérzékelős irányításáról elhíresült konzolból a mai napig 86,01 millió példányt adtak el alig 5 év alatt. Ezzel a Wii magasan túlszárnyalta a Microsoft és a Sony eladásait, ráadásul a játékok is szépen hoznak a konyhára. Most már csak az a kérdés, hogy milyen programokkal mutatják be a Wii 2-t.

Egy azonban biztos: Super Marion és Zelda mindenképpen lesz most is. És az is annak tűnik, hogy a 3DS kontrollerként szolgálhat a Wii 2-höz, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • donceleger #13
    Van itt kb 6 kommentelő, pedig több ezer felhasználója van bármelyik konzolnak, úgyhogy ez a vélemény kicsit sem mérvadó. Persze aki ülve akar játszani, annak jobb lesz a play és az xbox, meg annak is, aki a képminőséget előtérbe helyezi a jó kis családi szórakozással szemben. Én mindenképpen maradok a wii-nél, mert ha már a gyerekeim is konzolozni akarnak majd, akkor inkább mozogjanak is közben. Ez is egyfajta előny!
  • Jude666 #12
    Egyébként azt olvastam, hogy jelenleg a Ps Move a legpontosabb mozgásérzékelő.
    Habár a Wii és a múv megjelenése között eltelt néhány év.
  • Jude666 #11
    Igazából én sem értem, hogy mi tette ilyen sikeressé a Nintendót, persze a Super Mariót kipróbáltam , ami tényleg nagyon jófopa, de én 2011ben inkább a grafika mellett voksolnék.És én amúgy sem vagyon nagy Sega meg mindenféle japán rpg fan, ellenben üssetek szét bottal ha valaki azt mondja, hogy egy HD tévén nem lehet élvezni az Uncharted 2-t vagy a Gears of Wart.Talán az is lehet nálam a probléma, hogy nem Zeldán nőttem fel annó.
    (nem akartam nagyon konzolrajoskodni)
  • tibisan #10
    azt jelenti , hogy akinek van esze x360-at vagy ps3-at vesz, mert a multis játékok jobban is néznek ki , és wii-re nem is jönnek ...lost planet pl.
    azt az öszz x360 és ps3 tulajok száma megosztva van a multis játékok miatt ezáltal..az meg jóval több , mint a wii tulajok száma..
    ezen meg befosok..fps miatt vegyek wii-t..mikor minden más gépre jobban néznek ezek a cuccok ki..ez a resident meg így egyszerűen fos..zéró hangulat..csak agyalni kell, milyen fegyverrel vigye ki a pályát az ember a A B ranghoz..
    az irányítás meg le van sz-rva..a kinekt vagy a move kiegészítő, nem erre fejlesztik az fps-eket ..nem kell kardba dőlni, csakmert sz-r az irányítás vagy ha nem erőltetik ezekre az fps-eket
  • donceleger #9
    bizony, csak a grafika a "gyengesége", de nem a grafika a fontos, hanem a játékélmény. Az sokkal többet ér, mint egy hd kép. Xbox Kinect esetében fps játékokról nem is beszélhetünk, szóval abban sem tudja felülmúlni a wii-t.
  • donceleger #8
    Igazából téged sem értelek. Mi a baj a red steel-el meg a resident evilekkel? Eddig csak ülve lehetett játszani velük, most meg aktívan mozogni kell. Kissé realisztikusabb, mint fotelben ülve nyomogatni a kontrollert. Az xbox meg le van maradva, mint az állat, hiszen a kontroller nélküli mozgásérzékelés esetén nincs lehetőség előre haladásra, ami az fps-ek teljes hiányát jelenti a kinectes játékok esetén.
    Komolyan azért vettél wii-t, mert viszi a gamecube játékokat??? na ne nevettess már!
    De neked is csak annyit tudok mondani, még mindig több wii tulajdonos van, mint xbox és playstation együtt véve! Ez csak jelent valamit.
    Aki pedig nem ülve akar kockulni és nyomogatni a gombokat, annak meg bármilyen mozgás jól jön a kanapé előtt állva.
    Így nekem a hozzá adott wii sport+resort tökéletes játékélményt nyújt és nem lehet megunni. Akár egyedül játszom, akár többen játszuk.
  • donceleger #7
    Mivel volt kipróbálni mindhárom konzol mozgásérzékelős megoldását és ebből kettőt aktívan használtam, így nincs értelme vitatkoznod velem. Ha mégis azt állítod, hogy jobb a másik a kettő, akkor nem értem mi lehet veled a baj?? De nem is érdekel. Az a több millió wii tulajdonos nem tévedhet ennyire!
  • tibisan #6
    csak példálozásból mondom nem lett semmi komoly action game a hadonászós fps-eken kívül wii-re..conduit , redsteel, resident céllövölde 1-2...
    most komolyan..ezekért vegyen wii-t aki a resi 4 , MGS , resi null meg resi1 miatt vett anno gamecubot...
    én speciel azért szántam rá magam wii.re anno mikor bejött , mert viszi a cubos játékokat, cubot meg már nem vettem volna ha már kijöttek a wii-vel ...sajnos nem hittem volna , hogy a n64 után megint leszarja a játékosokat a N..pedig a cube nem volt siker, mégis 5-ször több játék jött be nekem azon , mint wii-n.
    ..last story-val meg várjál még , a xenoblade min 6 hónapja van már japánban a, a ls kb3 hónapja..és japán rpg-k.. zeldával várjál..nehogy áthozzák megint majd az új gépre, mint ahogy a wii-premiernél is tették a twilightot, a pikmin se biztos még ..ezek után inkább az új gépre tartom inkább sanszosnak
  • zola2000 #5
    pl miben a grafikán kívül?
  • Sir Ny #4
    "Sokkal jobb a játékélmény a wii-n és a mozgásérzékelés is pontosabb és élvezetesebb. Bárki bármit mond, a wii még most is verhetetlen."
    Ebben pont nem verhetetlen. Másban sem. Sőt, igazából minden lehetséges dologban a legpocsékabb. De mindegy.