MTI

Tízezrek követik figyelemmel egy iowai saspár életét

Világszerte tízezrek követik figyelemmel az interneten egy iowai saspárnak és kicsinyeinek életét.

A www.raptorresource.org/falcon_cams címen elérhető honlapon a nap 24 órájában nyomon követhető a fészek élete, mely 24 méteres magasságban, egy fán található, és egy pisztrángos patakra néz az északkelet-iowai Decorah halkeltető telepen. A levelekkel álcázott kamera körülbelül grapefruit méretű, és az éjszakai közvetítéshez infravörös fényt használ, amelyet a sasok nem érzékelnek.

A nőstény sas három tojást rakott február végén, ezek közül az első múlt pénteken, a második vasárnap hajnalban kelt ki, a harmadik fióka kibukkanása pedig három napon belül várható - magyarázta Bob Anderson, a program ügyvezető igazgatója. Az első tojás feltörése után az oldal látogatóinak száma túllépte a 100 ezret, és a leterheltség miatt két órára le is fagyott a rendszer. "A világ szereti őket" - mondta Anderson, aki a kamerát egy joystickkal irányítja egy közeli épületből. Mint hozzátette, nemrég két önkéntest is föl kellett vennie, hogy válaszolhasson a felgyülemlett emailekre és alhasson egy kicsit. Csak szombatról vasárnapra virradóra több mint ötszáz levelet kapott sasrajongóktól világszerte.

A közvetítésre iskolai órákon is rákapcsolódnak, az oldal chatszobájában pedig reggeltől estig 23 önkéntes tájékoztatja az érdeklődőket a részletekről. A weboldal már a tavalyi szaporodási szezonban is igen népszerű volt: mintegy tízmillió látogatással és 78 ezer egyedi látogatóval büszkélkedhetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!