MTI

Szabadon engedték Assange-t

Csaknem kétheti börtönfogság után csütörtök este szabadon engedték Julian Assange-t, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket ezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítóját, miután a londoni felsőbíróság jogerősen elvetette a szabadlábra helyezést elrendelő első fokú végzés elleni fellebbezést.

A 39 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok kérésére, hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával a múlt hét elején vették őrizetbe Nagy-Britanniában. Jóllehet a minap egy alsó fokú londoni bíróság - szigorú feltételekkel és nagy összegű óvadék ellenében - már megszüntette őrizetét, eddig nem helyezték szabadlábra, mivel a végzés ellen fellebbezés érkezett. A fellebbezést azonban csütörtökön a másodfokon eljáró londoni felsőbíróság elvetette. Csütörtök este egyébként az is vita tárgyát képezte, hogy a WikiLeaks-alapító elengedése elleni fellebbezést ki nyújtotta be. A brit álláspont az, hogy a svéd vádhatóság fellebbezte meg a döntést, a svéd főügyészség illetékese ugyanakkor közölte, hogy "tisztán brit döntésről" van szó.

Assange-t - akit őrizetbe vétele óta a dél-londoni Wandsworth kerület hírhedt börtönében tartottak fogva, ügyvédje szerint "dickensi körülmények között" - csütörtök este mindenesetre szabadlábra helyezték, ám ezután is komoly korlátozásoknak kell alávetnie magát: a nap meghatározott szakában kijelölt lakhelyén kell tartózkodnia, elektronikus helymeghatározó készüléket kell viselnie, hetente egyszer jelentkeznie kell az illetékes rendőrőrsön, és útlevelét sem kapja vissza.


A westminsteri magisztrátusi törvényszék, amely első fokon járt el az ügyben, a hét elején hozott végzést Assange őrizetének megszüntetéséről, ám ehhez 200 ezer font készpénzóvadék és további 40 ezer font biztosíték - vagyis összesen 80 millió forintnak megfelelő összeg - letétbe helyezését rendelte el. Az ügyet nehezítette, hogy az első fokon eljáró westminsteri bíróság a 200 ezer fontban meghatározott óvadékot készpénzben rendelte letétbe helyezni, és ezt - jóllehet az összeget a WikiLeaks vezetőjét támogató közéleti személyiségek összeadták - a csütörtöki felsőbírósági döntés nyomán fizikai valójában össze kellett szedni. A brit bankbiztonsági előírások miatt ekkora pénzmennyiség felvétele egy összegben meglehetősen nehéz.

Assange támogatói között van az emberi jogi aktivistaként tevékenykedő Bianca Jagger, a Rolling Stones frontemberének, Sir Mick Jaggernek az első felesége, valamint Ken Loach brit filmrendező és John Pilger közismert ausztrál publicista, egykori haditudósító, az amerikai külpolitika különösen éles hangú bírálója. A WikiLeaks alapítójának szabadságáért kampányolók szerint az Assange elleni eljárás valójában politikai indíttatású, miután a portál több ezer titkos - esetenként meglehetősen kényes tartalmú - amerikai diplomáciai feljegyzést és jelentést szivárogtatott ki az elmúlt hetekben.

Assange tagadja, hogy svédországi tartózkodása idején elkövette volna a terhére rótt szexuális bűncselekményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vmiki88 #21
    a képen tisztára ilyen fejet vág: " I won bitches!"
  • NEXUS6 #20
    Őöööö, izé, ez most komoly?


    Csak szólok 1-2 év és olyan ellenkiszivárogtatási kampény lesz a neten, hogy a megnövekedett spam forgalom miatt válthatsz nagyobb sávszélű előfizura!

    Ez csak az első csata volt, és még az sem ért véget. Az információs háború még csak most kezdődik, öveket tessék bekapcsolni!
  • morden #19
    Közben kiszivárgtak az Assange elleni per részletei, érdekes vádak :D
  • Julius Caesar #18
    Istenem, de naivak vagytok. Döbbenet.
  • Zoliz #17
    Akkor mártír lesz és sokkal erősebb. Én örülök, hogy Assange által sokkal őszintébb lesz a világunk. Aki dobálja annak csak érdeke valamiért. Elég volt a globális világ hazugságaiból.
  • RiSeForMuSiC #16
    Publicista, Jagger felesége... ezek híres emberek, de minimókusok azokhoz képest, akiknek a zsebében az igazi lé van. Szerintetek mekkora hatalma vagy egy olajtársaságnak, egy gyógyszeripari konszernnek vagy a hadiipari biznisznek? Assange csak megpiszkálta a szennyest, ezért folyik "csak" lejárató/hiteltelenítő hadjárat ellene, ha igazán belekotort volna, már megtalálták volna autójával árokba borulva, és a hivatalos független vizsgálat kimutatná, hogy vezetés közben véletlenül feldarabolta és hátulról tarkón lőtte magát... izé... hogy ittasan vezetett, na. :P
  • Asperot #15
    Hogy lehet most köpködni a jogrendszert?
  • morden #14
    Híres és gazdag emberek szimpatizálnak Assange-vel, gondolom nem sok nekik a 200k
  • NEXUS6 #13
    Reggel meg ott lesz az ágyában a kedvenc versenylova feje...
  • Julius Caesar #12
    És honnan szedték a pénzt, 200 ezer véletlenül volt épp assange pajtásainak a számláján?