Szekeres Viktor

Alfa és Omega - Meneküüülj, amíg neeem kééésőőő

Idén sok közepes és két kifejezetten jó animációs filmet láthattunk már, épp itt volt az ideje, hogy bemutassanak egy borzasztóan rosszat is.

Mint minden évben, idén is bemutatásra került a mozikban a megszokott Alsóbbrendű Animációs Film - ezúttal az Alfa és Omega kapta meg a cseppet sem megtisztelő címet. Az alsóbbrendűség természetes elsősorban az alacsony költségvetésre utal, de immáron sokadjára az is bebizonyosodik, hogy a kevés pénz az írók teljesítményére is kihatással van. Hogy miért, nem tudjuk, de egyre több példa bizonyítja ezt.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az Alfa és Omega egy farkasfalkáról szól, illetve két rivális falkáról. Főhőse egy alfanőstény és egy omegahím - előbbi az elit, "uralkodói" körbe tartozik, utóbbi viszont a pórnép közé. Természetesen kettejük törvény által tiltott szerelme tűnik a történet fő szálának, de kisvártatva kiderül, hogy sokkal nagyobb jelentőséget kap egy rivális falkával történő harc a birtokolt területért, valamint a két főhős emberek általi elrablása és messzi földre szállítása.

A kezdés után idővel két szálra válik szét a történet, melyek közül a főszereplőkét valamennyire feldobják a vicces mellékkarakterek (kellenek is, mert a két főhős sótlan, jellegtelen, ráadásul szinte semmi feszültség vagy "kémia" nincs köztük), az otthoni szál viszont csak helykitöltő, érdektelen, nem is nagyon érthető, miért próbálják erőltetni. Talán, ha végig a road movie aspektusra, a közhelyes hazatérő sztorira koncentrált volna a film, akkor maradandóbb lehetett volna az élmény. Így viszont nem, hogy maradandó nem lett, de még élményről sem lehet beszélni.

Persze a történet közel sem olyan fontos az efféle animációs filmek esetében, a készítők nem véletlen inkább a poénokra próbálják helyezni a hangsúlyt (hasztalanul), valamint az érzelmekre és a cukiságra. Utóbbi aspektus azonban olyannyira émelyítőre sikeredett, hogy a figyelmesebb hazai mozik hányó zacskókat kínálnk a nézőknek jelentéktelen felár ellenében a jegyek mellé. Még elvetélt dalkísérlet is akad a film közepén, igaz teljesen funkciótlanul, mintha csak receptre dolgoztak volna a készítők és tudták volna, hogy 12 deka vokál kötelező a sikerhez.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A fentiek mellett sajnos a mai szinten gyengének mondható grafika sem segít abban, hogy a néző rabjává váljon a történetnek, az Alfa és Omega ugyanis nagyjából egy hétvégi matinés vagy egy Minimaxos számítógépanimált tévésorozat szintjét üti meg. Az pedig, hogy a farkasokat mindenképpen idétlen arc- és fejszőrzetük alapján akarják megkülönböztetni a készítők, ugyancsak a giccsfaktort erősíti.

Hogy tetszett az Alfa és Omega?
  • Tetszett, jó film
  • Közepes lett
  • Gyengén sikerült
Az Alfa és Omega kifejezetten gyenge animációs film lett. Az első fél órája egyenesen botrányosan rossz (már-már a Táncoló Talpak színvonalára süllyednek), s később ugyan egy cseppet kikupálódik a film, de az átlagos nívója továbbra is alacsony marad - az egyetlen pozitívumnak Lilly farkas magyar hangját lehet megemlíteni, Stefanovics Angéla nagyszerű teljesítmény nyújt, megszeretteti karakterét a nézővel. Azt persze teljesen felesleges ideírni, amit mindegyik gyengén sikerült mozis animációhoz, hogy a gyerekek biztosan élvezni fogják, hiszen ők szinte mindent élveznek, amiben beszélő állatok vannak - ettől persze még nem lesz jó a film.

Tehát az Alfa és Omega abszolút a lurkóknak készült, nem nagyon vannak benne felnőttes poénok, szülők számára élvezhető kikacsintások, a vásznat kíméletlenül elönti a pataknyál - épp ezért érthetetlen a menő tiniszlenget erőltető magyar szöveg. Gyermekeinknek, ha erre van szükségük, így minden további nélkül ajánlható a film, viszont a kritikánkat olvasó felnőttek legalább le tudják passzolni másnak a srácok moziba vitelének kötelességét. Vagy pedig egész egyszerűen válasszanak a jelenleg a magyar mozik műsorán lévő többi animációs filmből, van vagy féltucat.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A 3D jelenléte olykor komolyan érezhető az Alfa és Omegában, köszönhetően annak, hogy amikor kiderült, hogy térhatású verzió fog készülni a filmből, a készítők leforgattak egy látványosnak szánt, 3D-ben élvezetes kezdést és pár egyéb akciójelenetet, ahol a közepes 3D is erősnek tűnik. De egyébként a jelenetek zöme akár a szemüveget levéve is élvezhető. Akinek pár jó perc megér plusz 2-300 forintot, az persze ne sajnálja a pénzt a térhatástól.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Alfa és Omega (Alpha and Omega)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 88 perc, 2010
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Ben Gluck, Anthony Bell
forgatókönyvíró: Chris Denk
zeneszerző: Chris Bacon
producer: Ken Katsumoto, Richard Rich

szereplők: Papp Dániel - Justin Long (Humphrey)
Pálmai Anna - Hayden Panettiere (Kate)
Forgács Gábor - Dennis Hopper (Tony)
Stefanovics Angéla - Christina Ricci (Lilly)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • z99999 #17
    fel kéne tenni a szemüveget
  • Julius Caesar #16
    Mert a 70-es években az emberek szerint az anime mese volt?

    Am a filmnek a trélerét láttam, de nagyjából kikövetkeztettem milyen. Hát nem sokat tévedtem, ha a cikknek lehet hinni.
  • daninet #15
    Remélem lesz is mindig 2D film, agyrákot kapok ettől a sok darabos, homályos 3D csodától (tisztelet a kivételnek)
  • Chocho #14
    "Jól összerakott gyerekfilm..." - valamelyik lenti hsz.-ből idéztem. :DDD
  • kalapos01 #13
    "Tökre beteg."

    Én is ezt olvastam. Olyan dumák vannak benne, hogy "letépem a farkadat és ledugom tövig a torkodon."
  • FoodLFG #12
    jah ennek láttam a trailerét: Valami alsóbbrendű kis fiatal kanos farkas meg akarja benne dugni az alfa nőstényt, de nem lehet, mert akkor a többiek letépik a farkát, így csak a nyálát csorgatja utána.
    Ezek után valami közös kalandba keverednek (egymásrautaltság, romantika, blabla...), aminek hatására egymásra fanyalodnak és a nőstény (titokban persze, hogy a többiek ne tudjanak róla) megadja magát.

    Tökre beteg.

    Szóval a kérdésem már csak az, hogy most akkor megdugják a cicust a végén, vagy sem ? Ezért az egy infóért nincs kedvem az egészet végigszenvedni.
  • kalapos01 #11
    Amíg van választási lehetőség, hogy 2D-t vagy 3D-t nézz meg, addig baromi hasznos az infó, hogy egy filmre érdemes-e plusz pénzt kiadni.
  • wsvap #10
    sztem az a baj, hogy a cikk írója a 3D-t még mindig plusszként kezeli, és nem mint alap paramétert. tényleg azt hiszed 5 év múlva lesznek még 2D-s filmek? próbáld megszokni, mint a színes, vagy hagos filmet. egy vicces film kritikájába se írod bele, hogy nem voltak nagy akció jelenetek benne. sztem egy most már tartunk ott, hogy a 3D-s filmek se a 3D adta látványra mennek rá sokszor. egyszerűen csak 3D-sek és kész, már nem kell beszarni egy új dimenziótól.
  • G_ArchAngel #9
    A gond az, hogy az ifjusagi csatornak programszerkesztoi gondoljak annak...
  • MsUser #8
    Egy jól sikerült gyerek film, nem igazán kell megfelelnie a felnőttek igényeinek!
    És van ennél erőltetettebb sokadik epizódos mese ami nem tetszik a gyerekeknek ennyire, így hát nem érdekel a sznob filmkritikusok vagy a felnőtt nézők véleménye a gyerekeké számít és nem lett ez olyan rossz!