Szekeres Viktor
Az amerikai - Clooney az új Bourne?
Idén talán Az amerikai előzetese verte át legcsúnyábban a nézőket, s talán egy film sem volt ennyire megosztó 2010-ben. Az év legrosszabb vagy egyik legjobb filmje lett?
Mivel el akarjuk kerülni a púderezéssel kapcsolatos vádakat, ezért előre leszögezzük: Az amerikai nagyon jó film. Vita nincs. Illetve, már hogyne lenne, hiszen ez az a film, mellyel kapcsolatban valószínűleg minden, ódákat zengő kritikus, illetve néző azonnal meg fogja érteni a másik oldalt, akik szerint George Clooney új "akciófilmje" a nézhetetlenség határait súrolja. (Az akciófilm természetesen szigorúan idézőjelben értendő, hiszen Az amerikai nem az akcióról szól, de a fiataloknak is megpróbálták eladni a filmet. Ettől még a célcsoport a 35-40 éven felüliek tábora.)
A szélsőséges vélemények többek között Az amerikai tempójának köszönhetőek, nem sok mozifilm dicsekedhet ilyen visszafogottsággal, mindenképpen az utóbbi idők leglassabb filmjéről van szó. Rengeteg személytelen, de nagyon szép, már-már festményszerű kép, légi felvétel, semmibe bámulás és mellékesnek tűnő tevékenység került a filmszalagra. Mindez egyeseket el fog ringatni, esetleg be fog szippantani, másokat viszont rohamos ásításokra fog késztetni - utóbbiak fogják roppant üresnek, afféle művészi maszturbációnak tartani Anton Corbijn rendezését.
Nem csoda, hiszen a holland rendező elsősorban fényképész, akinek az első filmje a 2007-es, remek (és fekete-fehér) Control volt, melyet a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről készített. Corbijn korábban videóklipeket is rendezett, többek között a U2-nak, a Metallicának és főleg a Depeche Mode-nak, no meg Herbert Grönemeyernek, aki Az amerikai, helyenként zseniális muzsikáját szerezte. Aki oda van az állóképekért, annak tehát valószínűleg nyert ügye lesz, ha Az amerikait választja - más kérdés, hogy a filmet a mozgó képek teszik filmé.
Az amerikai egy (amerikai) bérgyilkosról szól, akit Svédországban meg akarnak ölni, ezért Olaszországban próbálja meghúzni magát (hatalmas piros pont az eredeti helyszínekért!). Ott egyik megbízója felkéri őt egy utolsó munkára, mely azonban, hogy ne legyen túl közhelyes a szituáció, nem egy gyilkosságról szól, hanem egy fegyver elkészítéséről. A feladat elvégzése nem hangzik túl kockázatosnak így hősünk (nevezzük Jacknek) elvállalja
Az amerikai alapjába véve egy thriller, de abból is a művészibb fajta - egyesek szerint inkább csak művészinek látszani kívánó. A filmmel kapcsolatban úton-útfélen Jean-Pierre Melville művei hangoznak el, többek között sokak nagy kedvence, A szamuráj Alain Delonnal. George Clooney, a maga szerényebb eszköztárával valószínűleg a francia színésznagyság nyomdokaiba kívánt lépni, de Az amerikaiban tanúsított, a szerep által megkívánt minimalista játéka azért elmaradt a klasszikusok alakításaitól.
Anton Corbijn úgy próbálja elmesélni a visszavonulásra kész bérgyilkos sztoriját, hogy közben (egy Volt egyszer egy vadnyugat-részletet kivéve) még véletlenül sem rág semmit a nézők szájába, s ez sokaknak nem fog tetszeni. Ezzel nincs is baj, a többség szereti értelmezni a filmeket, azonban Az amerikaiban a közönség végig homályban marad előzményeket, motivációkat, személyiségjegyeket illetően, s e sorok írója is arra volt leginkább kíváncsi a filmmel kapcsolatban, hogy mire is megy ki a játék, hova akarják kifuttatni a sztorit. (Nem lőjük le a poént, de aki már a 10. percben unja magát, az a legvégén, a slusszpoénnak sem fog önfeledten tapsolni.)
A cím alapján viccesnek hathat, de Az amerikai valójában egy európai film - európai rendezővel, európai helyszínekkel, európai színészekkel, s egyedül csak Clooney idézi meg Amerikát, no meg a 60. perc környékén az a bizony elcsépelt fordulat az egyik nő főhőssel - bár a rendező próbál leszállni a közhely-vonatról, de sajnos törekvései nem mindig sikeresek.
Minimalizmus, rejtély, 70-es évek és talán eltúlzott komolyság - ezek a sarokpontjai a filmnek, mely, mint írtuk fent, nagyon jól sikerült, afféle szuggesztív gyöngyszem lett, köszönhetően a vizualitásra sokat adó rendezőjének. De - és ez a "de" hatalmas - nagyon szűk réteg fogja igazán élvezni. És ez a szűk réteg még csak véletlenül sem valami beavatott, sznobériával túlfűtött csoport része, mely magát entellektüelnek tekinti - az "igényesebbnek" tartott filmek sok rajongója is a pokolba fogja kívánni Az amerikait, tehát véletlenül sem arról van szó, hogy akinek nem tetszik, az hülye hozzá. Hogy kinek érdemes valóban bepróbálkoznia a filmmel, azt nem nagyon lehet pár szóban meghatározni, de valószínűleg a legtöbben sejteni fogják, hogy ha messziről el kell kerülniük Anton Corbijn műalkotását. Mert az egy hatalmas fityiszt mutat az amerikai thriller műfajának.
Hogy tetszett Az amerikai?
Egyébként a film minőségétől függetlenül Clooney minden tiszteletet megérdemel, hogy nem a népszerűséget hajhássza, hanem ilyen nem kommersz, elég megosztó filmekbe, afféle szerelemprojektekbe vág bele. Ő megteheti. És meg is teszi, más kérdés, hogy a közönség nem nagyon követi őt. Furcsa belegondolni, hogy ha a sokszereplős Ocean's Eleven-filmeket kivesszük a színész filmográfiájából, akkor mindössze a Batman és Robinnal, valamint a Viharzónával lépte át Amerikában a 100 milliós határt, s az idei Egek ura kivételével egyik filmjének bevétele sem haladta meg a 60 millió dollárt, amit egyes sztárok egy hétvége alatt bezsebelnek. Tehát, ha Clooney csak a népszerű filmekben szerepelne, akkor olyan elismert filmeket kellett volna elpasszolnia, mint a Jó estét, jó szerencsét!, A jó német, a Michael Clayton (ami egyébként, elismerések ide vagy oda, pocsék volt) vagy a Sziriána. Esetleg Az amerikai.
Mivel el akarjuk kerülni a púderezéssel kapcsolatos vádakat, ezért előre leszögezzük: Az amerikai nagyon jó film. Vita nincs. Illetve, már hogyne lenne, hiszen ez az a film, mellyel kapcsolatban valószínűleg minden, ódákat zengő kritikus, illetve néző azonnal meg fogja érteni a másik oldalt, akik szerint George Clooney új "akciófilmje" a nézhetetlenség határait súrolja. (Az akciófilm természetesen szigorúan idézőjelben értendő, hiszen Az amerikai nem az akcióról szól, de a fiataloknak is megpróbálták eladni a filmet. Ettől még a célcsoport a 35-40 éven felüliek tábora.)
A szélsőséges vélemények többek között Az amerikai tempójának köszönhetőek, nem sok mozifilm dicsekedhet ilyen visszafogottsággal, mindenképpen az utóbbi idők leglassabb filmjéről van szó. Rengeteg személytelen, de nagyon szép, már-már festményszerű kép, légi felvétel, semmibe bámulás és mellékesnek tűnő tevékenység került a filmszalagra. Mindez egyeseket el fog ringatni, esetleg be fog szippantani, másokat viszont rohamos ásításokra fog késztetni - utóbbiak fogják roppant üresnek, afféle művészi maszturbációnak tartani Anton Corbijn rendezését.
Nem csoda, hiszen a holland rendező elsősorban fényképész, akinek az első filmje a 2007-es, remek (és fekete-fehér) Control volt, melyet a Joy Division frontemberéről, Ian Curtisről készített. Corbijn korábban videóklipeket is rendezett, többek között a U2-nak, a Metallicának és főleg a Depeche Mode-nak, no meg Herbert Grönemeyernek, aki Az amerikai, helyenként zseniális muzsikáját szerezte. Aki oda van az állóképekért, annak tehát valószínűleg nyert ügye lesz, ha Az amerikait választja - más kérdés, hogy a filmet a mozgó képek teszik filmé.
Az amerikai egy (amerikai) bérgyilkosról szól, akit Svédországban meg akarnak ölni, ezért Olaszországban próbálja meghúzni magát (hatalmas piros pont az eredeti helyszínekért!). Ott egyik megbízója felkéri őt egy utolsó munkára, mely azonban, hogy ne legyen túl közhelyes a szituáció, nem egy gyilkosságról szól, hanem egy fegyver elkészítéséről. A feladat elvégzése nem hangzik túl kockázatosnak így hősünk (nevezzük Jacknek) elvállalja
Az amerikai alapjába véve egy thriller, de abból is a művészibb fajta - egyesek szerint inkább csak művészinek látszani kívánó. A filmmel kapcsolatban úton-útfélen Jean-Pierre Melville művei hangoznak el, többek között sokak nagy kedvence, A szamuráj Alain Delonnal. George Clooney, a maga szerényebb eszköztárával valószínűleg a francia színésznagyság nyomdokaiba kívánt lépni, de Az amerikaiban tanúsított, a szerep által megkívánt minimalista játéka azért elmaradt a klasszikusok alakításaitól.
Anton Corbijn úgy próbálja elmesélni a visszavonulásra kész bérgyilkos sztoriját, hogy közben (egy Volt egyszer egy vadnyugat-részletet kivéve) még véletlenül sem rág semmit a nézők szájába, s ez sokaknak nem fog tetszeni. Ezzel nincs is baj, a többség szereti értelmezni a filmeket, azonban Az amerikaiban a közönség végig homályban marad előzményeket, motivációkat, személyiségjegyeket illetően, s e sorok írója is arra volt leginkább kíváncsi a filmmel kapcsolatban, hogy mire is megy ki a játék, hova akarják kifuttatni a sztorit. (Nem lőjük le a poént, de aki már a 10. percben unja magát, az a legvégén, a slusszpoénnak sem fog önfeledten tapsolni.)
A cím alapján viccesnek hathat, de Az amerikai valójában egy európai film - európai rendezővel, európai helyszínekkel, európai színészekkel, s egyedül csak Clooney idézi meg Amerikát, no meg a 60. perc környékén az a bizony elcsépelt fordulat az egyik nő főhőssel - bár a rendező próbál leszállni a közhely-vonatról, de sajnos törekvései nem mindig sikeresek.
Minimalizmus, rejtély, 70-es évek és talán eltúlzott komolyság - ezek a sarokpontjai a filmnek, mely, mint írtuk fent, nagyon jól sikerült, afféle szuggesztív gyöngyszem lett, köszönhetően a vizualitásra sokat adó rendezőjének. De - és ez a "de" hatalmas - nagyon szűk réteg fogja igazán élvezni. És ez a szűk réteg még csak véletlenül sem valami beavatott, sznobériával túlfűtött csoport része, mely magát entellektüelnek tekinti - az "igényesebbnek" tartott filmek sok rajongója is a pokolba fogja kívánni Az amerikait, tehát véletlenül sem arról van szó, hogy akinek nem tetszik, az hülye hozzá. Hogy kinek érdemes valóban bepróbálkoznia a filmmel, azt nem nagyon lehet pár szóban meghatározni, de valószínűleg a legtöbben sejteni fogják, hogy ha messziről el kell kerülniük Anton Corbijn műalkotását. Mert az egy hatalmas fityiszt mutat az amerikai thriller műfajának.
|
Az amerikai (The American)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 103 perc, 2010 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Anton Corbijn forgatókönyvíró: Rowan Joffe zeneszerző: Herbert Grönemeyer operatőr: Martin Ruhe producer: Anne Carey, George Clooney szereplők: George Clooney (a bérgyilkos) Violante Placido (Clara) Thekla Reuten (Mathilde) Paolo Bonacelli (Benedetto atya) Irina Björklund (Ingrid) |
