Gyurkity Péter

AMD: itt a négymagos Athlon II

Az AMD mindent megpróbál, hogy az olcsóbb termékek szegmensében a lehető legtöbbet hozza ki termékeiből: a négymagos Athlon II X4 processzorok kompromisszumokkal, ám kedvező áron érkeznek.

A hivatalos bejelentésben is az árat emelik ki legfontosabb tényezőként (természetesen a négymagos felépítésből fakadó egyértelmű előnyök mellett), hiszen a most érkező új változatok között szerepel az ágazat első, 100 dollár alatti négymagos fejlesztése is. Ez mindenképpen elismerésre méltó, és a cég nyilván arra számít, hogy növelheti súlyát a vékonyabb pénztárcájú felhasználók körében.

Egészen pontosan két változatról van szó, ezek sorrendben az Athlon II X4 620 és 630 típusjelzést kapták. A Propus kódnév alatt készülő chipek 45 nanométeren készülnek, a Socket AM3 foglalatba illeszkednek, másodszintű gyorsítótáruk mindössze 2 MB, harmadszintű cache-t viszont hiába is keresünk a példányokon, ez ezúttal hiányzik. A jellemző fogyasztás 95 watt, ami kissé magasnak, de még mindig elfogadhatónak mondható, ezt írjuk a 45 nanométeres csíkszélesség számlájára. A 620 2,66 GHz-en, a 630 pedig 2,8 GHz-es órajelen fut, ajánlott áruk sorrendben 99, illetve 122 dollár a tengerentúlon. Az első tesztek már napvilágot láttak, érdemes körülnézni a világhálón az eredményekért.


A noteszgépek szegmensében hódítani hivatott AMD Vision platformról eközben újabb részletek jelentek meg, így a felhasználandó komponensek listáját is tudjuk. A Vision márkanévvel megjelenő összeállítások Athlon X2/Athlon II X2/Athlon Neo X2 processzort, integrált ATI Radeon HD 3200/4200 grafikus vezérlőt, valamint Wi-Fi vezérlőt tartalmaznak majd. A Vision Premium noteszgépek Athlon II X2/Turion X2/Turion II X2/Athlon Neo X2 processzort, ATI Radeon HD 4200 (DirectX 10.1) integrált, avagy ATI Mobility Radeon HD 3450/4330 különálló grafikus vezérlőt, valamint Wi-Fi vezérlőt, a Vision Ultimate név alatt megjelenő példányok pedig Turion II X2/Turion II Ultra X2 chipet, ATI Radeon HD 4650/4570 (DirectX 10.1) különálló grafikus vezérlőt, illetve a Wi-Fi adaptert tartalmazzák majd.

Az Intel kapcsán időközben olyan hírek jelentek meg, hogy a cég csökkenti az Atom processzorok szállítmányait, mivel az ezekre épülő netbook megoldások közvetlenül fenyegetik a mobil szegmensben tervezett eredményét, ahogy egyre jobban versenyeznek a hagyományos noteszgépekkel. Az Intel tagadta a hírt, ám a fejlemény mindenképpen figyelmeztető jel lehet számukra, hogy meg kell őrizni a határvonalat az olcsóbb és gyengébb Atom chipre épülő összeállítások, valamint a noteszgépek között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #8
    csak nehogy túl sokba kerüljön
  • zsolt10 #7
    De most olvasom jövöre már 6 magos prockok jönnek akkor minek vegyem meg a 4 magosat ???:D
  • zsolt10 #6
    Lassan ezekel a cuccokal fogjuk füteni a lakást vazze
  • Hawaii #5
    Dr Adee: Vegyél görögdinnyét! Abban még több van... :)
  • Dr Adee #4
    Bassz most vettem procit.
    Négymagotakarok
  • mujahedin #3
    hát nem éppen...
  • kisgabo #2
    buta... amd nélkül hol lenne az intel ára? igy is pofátlan.

    majd most a vga oldalon megtudjuk mit tol a pofánkba amd,
    tudván, hogy az nvidia ott abban a cipőben jár, mint ö az intel mellett...
  • Ravkin #1