Gyurkity Péter

Tovább bővül a Radeon HD 5000 család

A grafikus kártya gyártó cégektől kiszivárgott információk szerint az AMD további változatokat dob piacra még az idén, kiegészítve a Radeon HD 5000 család eddig várt tagjait.

Korábban annyit tudtunk, hogy szokás szerint az új sorozat legerősebb példánya érkezik majd elsőként, valamikor az őszi hónapokban. Ez a Radeon HD 5870 lesz, amely közvetlen kistestvérével, a HD 5850 típusjelzést kapott változattal jelenik majd meg, mégpedig egészen pontosan szeptember 22-én - már amennyiben hinni lehet a gyártóktól most kiszivárgott hírnek.

Az AMD azonban nem elégszik meg ennyivel (nem is teheti, hiszen az nVidia is készül, hogy új sorozatával lefedje az összes elérhető szegmenst), így október folyamán rögtön további két példány érkezik majd, sorrendben Radeon HD 5770, illetve 5750 típusjelzéssel. Ezek nyilván közvetlenül a két legerősebb változat alatt helyezkednek majd el teljesítményben és fogyasztásban, ám novemberben felbukkan a Radeon HD 5870 X2, amely kétchipes felépítésének köszönhetően azonnal elfoglalhatja majd az őt megillető vezető helyet.

Ami a mobil számítógépek szegmensét illeti, a Mobility Radeon család szintén a HD 5000 sorozattal bővül ki, mégpedig négy eltérő kategóriában. A Mobility Radeon HD 5800 a csúcskategóriát, az 5700 a teljesítményre kiélezett, ám valamivel olcsóbb laptopokat, az 5600 a középkategóriát, az 5400 pedig a belépő szintű megoldásokat hivatott lefedni, nyilván ennek megfelelően csökkentett teljesítménnyel és étvággyal.

Szintén a mobil szegmensben hivatott megkönnyíteni a cég termékeinek térhódítását a napokban ismertetett Vision platform, amely három, majd pedig négy kategóriában kínál majd komplett összeállításokat az érdeklődőknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nkmedve #13
    PissX-ről beszélünk?
  • BlueGold #12
    Szépek, szépek ezek a diagramok. Csak a 4870 X2-nek a GTX 295 a "párja"! Az Nvidia PhysX-et ha már tudják a kártyák akkor "illene" használni is! Ezek szerint a HD 5750-el valószinúleg megeszi a 2 éves 8800 GTS-en alapuló GTS 250-es
  • tntmax #11
    http://www.czechgamer.com/add_logo.php?sourcefile=pics/clanky/RobertVarga_14-09-2009-19-28-21_hd5870benchmark2.jpg


    Szép adatok, csak kár hogy megint átverős torz grafikonnal akarják átverni az embert, nem kéne nv szintre lealjasodni, mert ez gusztustalan.

    Mitha 20-30-40%-os különbségek lennének, amik valójában 1-2%, csak 4000-től mutatják a grafikont hogy többnek tűnjön. /broaf
  • neoG #10
    Kösz szépen

    Neked is Frayer, bár te nem voltál annyira informatív
  • Ahoy #9
    Szerintetek lenne esélyem notiban lecserélni a Radeon HD3470-et vmi 5K-s sorozatra? :) Mintha valami spéci csatija lenne belül
  • Frayer #8
    A 4870 eshez képest.

    Keringenek már adatok a neten. 1600 db streamproci, hatalmas mennyiség. Már csak optimalizálni kell rá, és a kártyát is a feladatra, és minden rendben lesz.


    http://www.czechgamer.com/pics/clanky/RobertVarga_14-09-2009-11-29-47_hd5870vantage.jpg

    http://www.czechgamer.com/add_logo.php?sourcefile=pics/clanky/RobertVarga_14-09-2009-11-29-47_hd5870.jpg

    http://www.czechgamer.com/add_logo.php?sourcefile=pics/clanky/RobertVarga_14-09-2009-19-28-21_hd5870benchmark2.jpg
  • BlueGold #7
    Hol találtál tesztet? Melyik Ati kártyához képest tud "200%-ot az 5870-es"?
  • nkmedve #6
    Jó lenne ha NV mutatna valamit, hogy legyen konkurencia, de eddig minden csak pletykaszintű info amit kaptam. Legtöbb GT300as pletyka már csak nem is friss, március-áprilisi dolgokat olvastam, azóta semmi. NV is csak a 3D szemüvegét és PhysX-et, CUDA-t marketingeli, ezeken kivül pedig jön néhány belépőszintű DX10.1-es kártya a Win7 startjára. Ennyi nagyjából a hivatalos info...
    Az alapján amit eddig tudunk, vagy nagyon jól van titkolva a GT300-as projekt, vagy nem várhatunk nagy dolgot az elkövetkező fél évre legalább. Az utóbbi elég szomorú az árversenyre nézve... Még rosszabb a harmadik lehetőség, amit sokan mondanak, hogy NV már nem kiván a játékos GPU-k piacán nagyot robbantani s inkább a GPGPU vonalt erősiti. Ez valahol érthető, mert a jelenlegi arhitektúrájuk inkább GPGPU-ra jó, játékra és úgy általában grafikára a Radeon shader-modellje a jobb. A másik, hogy hamarosan jönnek a prociba integrált GPU-k is, ezen a téren pedig NV nem tud labdába rúgni, tehát a belépőszintű szegmenst automatikusan bukja.

    Reméljük, hogy a HD5000-es család lassabb darabjait (5770, 5750) legalább megkaphatjuk a 4870 jelenlegi árán (feltételezve, hogy a teljesitmény nagyjából ugyan az lesz) az 5800-asokat még egy darabig elég sokért fogják vesztegetni. Egy 5770 kompromisszumokkal valószinűleg még sokáig elég lesz, figyelembe véve, hogy DX9-DX10-en már valószinűleg nem fog nőni sokat a számitási igény, DX10.1-DX11 pedig sokkal gyorsabb.
  • Frayer #5
    Már vannak benchmark eredmények az 5870 esről.

    Elég szépen aláz. Ilyen 200% on megy az előző évad kártyáihoz képest.
    Közben a fogyasztás meg tovább esett. Idle csak 23W, terhelve meg 188W ami még elfogadható.

    már reszketnek a zöldek
  • Frayer #4
    nvidiát most takarítják
    Állítólag úgy összesza*ta magát a 5870 x2 hírektől, hogy még most is mosatják neki az ürítő csatornáját.

    Az amd már sütögeti az nvidiát a serpenyőjében, amit egy HD 5000 overclocked chip melegít alulról.