Kiadó: CD Projekt
Fejlesztő: ACE Team
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP / Vista / Vista64, Intel Pentium 4 3.0 GHz, 1 GB RAM, 3 GB szabad tárhely, 128 MB; Shader model 2.0, ATI 9600, NVidia 6600 vagy jobb
Ajánlott: : Windows XP / Vista / Vista64, Intel core 2 duo 2.4GHz, 1 GB RAM, 3 GB szabad tárhely, Shader model 3.0, NVidia 7600, ATI X1600 vagy jobb
Hasonló játékok: nincs
Kategória: FPS/ beat 'em up

Az idei uborkaszezon közepén üdítőnek hat, mikor az ember egy olyan újító ötleteket, kreatív megvalósításokat felvonultató játék elé huppan le egy sörrel a kezében, mint a Zeno Clash. Hiszen napjainkban nem jellemző, hogy a nagy stúdiók és kiadók újdonságokat próbálnak csempészni alkotásaikba, egyszerűen nem tehetik ki magukat ekkora kockázatnak, főleg ebben a válságos időszakban. Éppen ezért sorra kapjuk az arcunkba a lenyúzott rókabőröket, a folytatásokat, értelmetlen kiegészítőket.

Az igazi meglepetéseket, mosolyfakasztó, ötletes, kreatív, elmés elgondolásokat felvonultató produkciókat pedig az olyan kiscsapatok préselik ki magukból, mint a chilei ACE Team, akik gyakorlatilag kockázat nélkül próbálják megmutatni a nagyhalaknak, léteznek, itt vannak, és képesek kis költségvetésből valami olyat produkálni, ami miatt esetleg érdemes lesz a későbbiekben komolyabb összegeket is beléjük pumpálni. Ha meg elhasalnak, akkor sincs gond, egy világ ismerte meg a nevüket, munkásságukat, beszéltek róluk és maximum visszatérnek flash játékokat fejleszteni, hiszen a casual réteg is éhesen várja a jobbnál jobb ötleteket.


A Zeno Clash egy hányattatott sorsú karakter, Ghat történetét meséli el, akinek éppen menekülnie kell kis falujából, miután sikeresen a másvilágra küldte teremtőjét. A produktum univerzumában ugyanis minden egyes falunak van egy teremtője, az Apa-Anya, akinek nem más a dolga, mint világra hozni és dédelgetni a különböző szörnyszülötteket. Innentől kezdve pedig érthető, hogy Ghat tette miért égbekiáltó bűn, miért kergeti őt imádott falvacskájának teljes populációja.

Ugyan a történetből nem teljesen derül ki, mi vezérelte főhősünket, de a nagyvilágba való kikerülésünk után azért foszlányokban, de körvonalazódni fog a történet, melynek az a sajátossága, hogy az egyedi, kissé önmagának görbe tükröt állító látványvilággal együtt kifejezetten abba a kategóriába sorolandó, amit az ember vagy megkedvel, vagy nem. Ha utóbbi csoporthoz tartozol, akkor igazi kínszenvedés lesz végigjátszani a sztorit, mert nem fogod meglátni benne mindazt, amit képvisel, viszont ha kicsit is, de sikerül azonosulni a különös környezettel, a felemás sztorival, akkor a hibrid stílust képviselő Zeno Clash kellemes csalódás lehet. És mivel nemrég bejelentették a folytatást, nagyon úgy tűnik, hogy a Steamen és dobozos formában is elérhető produktum elnyerte a többség tetszését.


A játék igazi újítása mégse a különc, néhol groteszk képi világban rejlik, hanem abban az egyedi, eddig nem igazán alkalmazott játékmenetben, amit a chilei csapat a belső nézetes akció és a beat 'em up egyvelegeként kotyvasztott össze. A játék ugyanis egy belső nézetes bunyós játék, melyben a közelharc dominál, és bár rendelkezésünkre állnak különböző fegyverek, az egész sava-borsát mégis az adja, ahogy puszta kézzel, ütve, rúgva, könyökölve vagy ezeket kombinálva pépesre verjük a ránk támadó, furcsábbnál furcsább teremtményeket.

Az említett fegyverek között akadnak majd pisztolyszerű tákolmányok, melyek közül az egyik valami halcsontváz és néhány facsavar ötvözetére emlékeztet, de rendelkezésünkre állnak különböző gránátok, illetve a távoli vagy őrtornyokban sasszemként figyelő célpontok levadászására íjpuskánkat lesz érdemes előszedni. Mindezek ellenére a középpontban a harc áll, amit utcai harcosként vívunk meg, egy szabályok nélküli világban, ahol a játékmenet sajnos elég sablonosra és ismétlődőre sikeredett. A Zeno Clash sajnos egy lineáris játékmenetet kínáló alkotás lett, nincsenek szabadon bejárható hatalmas területek, a felfedezésnek a lehetőségét teljesen megvonja tőlünk a chilei csapat, ami a stílus ismeretében némileg öngólnak tekinthető. Ráadásul nagyon rövidre sikerültek a küldetések, ami szintén sokat ront az összképen, hiszen ha egy kihívásokkal teli küzdőtér közepébe hajítanának minket, ahol a puszta erőnket kamatoztatva tudunk csak helytállni, akkor a középszerűnél sokkal jobb eredmény is születhetett volna.

Utunk során ugyan akadnak majd segítőtársak, rajtuk keresztül bontakozik ki a történet, és főbb szereplőkbe is belebotlunk. Ráadásul egy állandó segítőnk is lesz, akiről a történet során kiderül, a testvérünk. Igazi izgalmakat viszont nem tudott a sztoriba csempészni az ACE Team, ami az önismétlő, ámbár hihetetlenül látványos, hangulatos játékmechanika mellett édeskevés. A játékban ugyanis minden sarokból előugrik pár rosszarcú ellenfél, akik egytől egyig meg akarják bosszulni gaztettünket, és megpróbálnak minket megakadályozni a továbbjutásban, nekünk pedig a rendelkezésünkre álló eszközöket használva - vagyis a puszta öklünkkel és összetákolt fegyvereinkkel - meg kell ezt akadályozni.

Ahogy haladunk előre, úgy ismerünk meg minden mozdulatot, kombinációt, tehát ezeket megtanulva, elsajátítva válik belőlünk majd igazi harcos, ha pedig ezt nem sikerült a tökéletességig csiszolni, akkor nem sok esélyünk lesz. A harcrendszer amúgy meglepően profira sikeredett, pedig a fejlesztőcsapat előéletét ismerve semmiféle referenciával nem rendelkeztek korábbról. Ennek ellenére egy jól összerakott, ügyesen átgondolt, abszolút kézre álló irányítással életre kelthető szisztémával van dolgunk, melyben üthetünk, rúghatunk nagyobbat-kisebbet, védekezhetünk, vagy kitérhetünk a támadások elől, hogy az ezekhez kapcsolódó kombókról ne is beszéljünk.


Például elég, ha ügyesen kivédünk egy nekünk szánt pofont, vagy rúgást, majd visszatámadva, a nagy rúgást vagy ütést előidéző gombot aktívan nyomkodva lekeverünk egy hatalmasat a delikvensnek, aki így egy ütésre kifekszik. Persze nem feltétlenül ez lesz a cél, elegendő, ha annyira megfektetjük az ellenfeleket, hogy pár másodpercnyi kábulatba esve ne tudjanak minket követni, mi pedig a helyszínről elrohanva folytathassuk utunkat.

A mozdulatok elsajátítása nagyon fontos, ugyanis az ilyen ökölvívások alkalmával rendszerint két-három ellenfél esik nekünk egyszerre. Az esetek többségében persze egyszerre csak egy támad, addig a másik kettő vár a sorára, viszont az MI néha szereti megtréfálni az óvatlan játékost, így előfordult, hogy valaki hátulról fejbe kólintott, vagy egyszerűen lepuffantott, tehát fél szemmel érdemes lesz mindig figyelni a többieket is. Ehhez pedig a mozdulatsorok, kombók tökéletes, magabiztos ismerete szükséges.

A nagyobb ellenfeleknél, nevezetesen a boss-fightoknál már más a helyzet, ott, ahogy már megszokhattuk egyetlen egy hatalmas bestiával kell megvívnunk a csatánkat, az esetek többségében pedig valami furfangos megoldást kieszelve kell túlélnünk a találkozást. Fegyvereinket is néha be kell vetnünk, főleg olyankor, amikor magaslati pontokról, vagy fedezékek mögé bújva törnek borsot az orrunk alá az ellenfelek, de a fő koncepció és csapásirány az ökölvívás belső nézetes szimulálása. A játékmenet tehát kimerül a bunyóban, semmi színesítés, semmi egyediség, így a szimpla verekedés, és a túlzott linearitás sajnos roppant unalmassá tud válni egy idő után, főleg úgy, hogy az alkotás mellőzi a többjátékos módot, pedig az újító ötlet igazán akkor tudná kidomborítani erősségeit, ha mondjuk 1vs1, vagy 2vs2 arénákban kellene a túlélésért küzdenünk. Valamiért a fejlesztők ezt a játékmódot kihagyták, mi leginkább a pénzhiányra és az idő rohamos léptékben történő fogyására tudunk csak tippelni, hiszen ezzel megint öngólt lőtt a csapat, ami a játék szavatosságának rovására is megy.

A fő cselekményszál ugyanis 6-8 óra alatt ledarálható, gyakorlatilag egy délután alatt, és bár a Steamen 12 euróért vesztegetik a játékot, elnézve, milyen hamar fullad unalomba, nem biztos, hogy megéri rá elkölteni összekuporgatott pénzünket. Mindezen hiányosságokat egy achievement-rendszer, illetve egy challenge-mód próbálja feledtetni, ami azért egy igazi multiplayer aréna összecsapáshoz képest sajnos elég kevés.

A végén elhangzott negatívumok ellenére a játék számomra kellemes perceket okozott, főleg a nyári uborkaszezon kellős közepén. Így díjazva az ACE Team újító szándékát, hogy mertek valami újjal előállni a középszerűnél kicsit jobbra értékelem a játékot, melyben akadnak nagyon jó gondolatok, csak azok megvalósításán, kivitelezésén még dolgoznia kell a gárdának. A már bejelentett folytatás erre lehetőséget kínál a chilei egyesületnek, így csak remélni tudjuk, hogy egy továbbfinomított, új ficsőrökkel megfejelt második részt kapunk.

Grafika: A Half-Life 2 alatt is dübörgő Source motorban még mindig hatalmas lehetőségek rejlenek, a stúdió mégsem élt vele. A különös, furcsa, sarkából kifordult ókori, középkori és lepusztult modern kori jegyeket magán hordozó univerzum megvalósítása sokkal szebb is lehetett volna. A karakterek kidolgozottsága elnagyolt, bár a játék fura stílusát tekintve, talán ez előnyére válik, mint kárára.

Kezelőfelület: Egyértelműen PC-re optimalizált produktumról van szó, így a bunyóhoz szükséges gombkiosztás is úgy lett kitalálva, hogy minden kézre álljon, tehát nem igazán tudunk belekötni, egyértelműen csillagos 5-ös.

Játszhatóság: Ideig-óráig érdekes, hiszen az újdonsága varázsa lebeg előttünk, de megbabonázni nem fog a játék, mert ahhoz túlságosan egysíkú. Rövid időn belül unalmassá válik, hiszen nagyon önismétlő küldetéseket pakoltak egymás után a fejlesztők.

Intelligencia, nehézség: A mozdulatsorok és a kombinációk megfelelő alkalmazásának betanulása alatt nehézségekbe ütközhetünk, de ha ezeket jól elsajátítjuk, akkor meglepetés egyik összecsapás során se érhet minket. Néha ugyan, mikor falkában támadnak az ellenfelek, meg tud minket lepni az MI, de ez a ritkább.

Hangok, zene: Teljesen átlagos, középszerű, semmi kiemelkedő nincs benne. Valószínűleg itt is a pénzhiány és az időhiány miatti sietség tett be.

Összegzés: A Zeno Clash dicséretes próbálkozás egy kiscsapattól, akik már gőzerővel dolgoznak a folytatáson, így nem kizárt, hogy más témában is megmutatják mire is képesek, ha megfelelő tőkéből gazdálkodhatnak. A játékban sok jó ötletet véltünk felfedezni, de a részletekre nem nagyon ügyelt a csapat, amiért kár. Akár kellemes meglepetés lehetne, így csak egy értékelendő próbálkozásra tellett tőlük.