Berta Sándor

Totális megfigyelés egy osztrák cégnél

Teljes körűen ellenőrizte alkalmazottait a Tiger Lacke. A repertoárban egyaránt szerepelt a rejtett kamerák alkalmazása, az e-mailek elolvasása és az egészségügyi adatok gyűjtése.

Adatvédelmi botrány rázta meg Ausztriát. Nyugati szomszédunknál eddig nem voltak komolyabb adatvédelmi ügyek és a sógorok általában érdeklődve szemlélték a német eseteket. Most azonban ez a helyzet megváltozott. A Profil nevű osztrák lap ugyanis részletes cikkben számolt be a welsi Tiger Lacke által alkalmazott módszerekről.

Az ügy 2003 tavaszára nyúlik vissza. Egy hétvégén megjelentek a Siemens cég technikusai a társaság székhelyén. A hozott csomagokban miniatűr kamerák voltak, amiket gondosan elrejtettek. Olyan hálózatot építettek ki, amelynek segítségével minden munkatársat könnyen és titokban lehetett megfigyelni. De ez csak a kezdet volt. A következő lépcsőfokot bizonyos dolgozók e-mailjeinek rendszeres elolvasása jelentette. De ugyanígy célszemély lett az is, aki egyes beosztottaknak küldött elektronikus leveleket. Emellett ellenőrizték a munkahelyi internethasználatot, a be- és kilépéseket, valamint összegyűjtötték az egyes alkalmazottak egészségügyi állapotával, betegségével kapcsolatos adatokat. Szabályos toplista készült a legtöbbet betegeskedő emberekről. Mindez az adatvédelmi bizottság jóváhagyása és az érintettek beleegyezése nélkül történt.

Két csarnok, a terjesztési és az irodai részleg, valamint a szeméttároló (!) tetejére összesen 20 kamerát szereltek fel. A készülékeknek egyetlen céljuk volt: megfigyelni, hogy hogyan dolgoznak a munkások. A berendezések és a rendszer kiépítése összesen 26 000 euróba került. A dolgozók egészen a múlt hét végéig semmit sem tudtak a megfigyelésekről. A botrány azután robbant ki, hogy a Profil szembesítette a birtokába került dokumentumokkal a Tiger Lacke vezetőit. Csak ezután hívták össze az üzemi tanácsot, de ekkor is csak azt mondták, hogy rések vannak az adatvédelmi hálón.

"Az állandó videós megfigyelés sérti az emberek méltóságát. A munkaadónak egy ilyen akcióhoz előzetesen engedélyt kellett volna kérnie a testülettől. De ilyesmibe csak akkor egyeztünk volna bele, hogy ha bizonyítani tudta volna, hogy az ellenőrzést indokoló különleges helyzet van" - szögezte le Waltraud Kotschy, az Osztrák Adatvédelmi Bizottság ügyvezetője. Clemens Steiner, a Tiger Lacke ügyvezetője elismerte, hogy hibáztak, amikor a munkatársak beleegyezése és tudta nélkül telepítették és használták a kamerákat. Steiner azzal indokolta a lépést, hogy a kérdéses időszakban számos lopás történt, amelyek miatt rendőrségi nyomozás is indult.

A szakember ugyanakkor cáfolta, hogy a terjesztési részlegben folyó eseményeket rögzítették volna. Ilyesmi csak a vezetők tudta nélkül történhetett. Az anyagokat 2-3 hónapig rögzítették, utána leszerelték és eladták a készülékeket. Az ezt bizonyító számlát ugyanakkor Steiner nem tudta bemutatni. A jelenleg hatályos osztrák jogszabályok alapján a cég legfeljebb 18 890 eurós bírságra számíthat. Ez az összeg azonban a munkatársak esetleges kártérítési perei miatt később tovább nőhet.

Gerda Heilegger szakértő elmondta, hogy a törvényes és tisztességes megoldás az lett volna, hogy ha a cég tájékoztatja a dologról az üzemi tanácsot, amely támogatja az akciót. Ebben az esetben az üzemi tanács egyik tagja ellenőrizhette volna a felvételek készítését és tárolását, ezáltal elkerülhető lett volna a videókkal való visszaélés. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Az e-mailek olvasására ugyanis nincs és nem is lehet elfogadható magyarázat. A bizonyos dolgozóknak küldött vagy az általuk írt elektronikus leveleket egyaránt megkapta Clemens Steiner és Kurt Berghofer. Steiner cáfolta, hogy egyes e-maileket nevek vagy fogalmak alapján célzottan átkutattak volna.

A legjobban az fáj az embereknek, hogy még a betegségeikkel kapcsolatos adatokat is gyűjtötték róluk. Klaus Wiesinger üzemi tanácsi tag szerint az információkat arra hivatkozva szedték össze, hogy javítani akarnak a munkahelyi körülményeken. Az üzemi tanács tagjai egyébként azt állították, hogy a cégvezetők rendszeresen kapnak egy toplistát, amelyen a legtöbbet betegállományban lévő személyek nevei találhatók.
Steiner ezt szintén cáfolta. Wiesinger viszont erre válaszul közölte, hogy tudomásuk van arról, hogy a listán szereplő emberekkel nagyon komolyan el szoktak beszélgetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #22
    Azzal nincs gondom ha megfigyelnek és erről tudomásom van. De nehogy már elfogadott legyen hogy rejtett kamerákkal, figyelmeztetés nélkül elolvasott levelezéssel, orvosi adtatok stb átnézésével(azon felül ami rájuk vonatkozik) bármikor visszaéljenek. Ha ezt hagyják sokan akkor valsz ezért lehetséges az összes megfigyelést, online házkutatást és egyéb dolgokat lenyomni mások torkán terrorizmus elleni harc, vagy szabadrablás néven.

    Vannak munkahelyek ahol ha felvesznek elmondják hogy lehallgathatják a telefonod, megnézhetik a leveleid, stb. Senki nem pattog mert ezek ilyen helyek. De sunyiban csinálni és még sokan melléjük is állnak? .....

    Szép a népnek cirkusz kell(terrorizmus, vagy bármi más mese) kis kenyér, és elvan mint a befőtt. Már a saját érdekei mellett sem tudnak kiállni mert nem értik mi történik. USA-ban már rég mennek ezek. Az EU eddig kivétel volt és nem szerették az ilyet de úgy látom sokan kezdik elfogadni hogy birkaként kezelik őket. Amelyik birka nem lép egyszerre a többivel és nem ugyanolyan akkor azt el kell távolítani.
  • Magiszter #21
    Természetesen senki sem szereti ha megfigyelik. De én úgy vagyok vele hogy amíg a személyes és magánéleti szférámat békében hagyják addig figyelhetnek (gyengébbek kedvéért: WC és Otthon). Hiszen a munkahelyeden dolgozol és nem pornó oldalakat nézegetsz. Az meg hogy hogyan dolgozol kiderül a 3 hónap próbaidő alatt. Volt olyan munkahelyem ahol a főnök abba kötött bele hogy "nem látványosan dolgozom." Mégis teljesítettem a havi termelési kvótát, sőt még meg is haladtam néha. Az hogy nem csapkodtam a klaviatúrát mint Gizike, nem dobtam 2 méterre a dobozokat a raktárban és trappoltam el az irodája előtt, nem jelenti az hogy nem dolgozom.
    Sajnos a mai világban nem Munkaadó és Munkavállaló van hanem Rabszolgatartó és Rabszolga. Kevés főnök tudja hogy te azért dolgozol hogy neki pénze legyen. Ha neki pénze van az neked jó, mert ad belőle. A főnök azt akarja hogy te dolgozd ki a beled, hogy neki jó legyen, viszont kuss és örülj hogy kapsz pénzt. A munkás pedig el akarja lógni a melót, de fizetésnél tartja a markát. Ilyen az életfelfogás, a mentalitás. Ezt kellene normalizálni.
    Amúgy jogos a büntetés azért mert levéltitok megsértéséért simán lehet perelni őket.
    Aki nem akarja hogy megfigyeljék az vonuljon egy barlangba minden elektronikus berendezéstől mentesen és ott a barlangban termelje meg magának a betevő falatot. Ilyen világban élünk: Az információ hatalom.
  • KillerBee #20
    A biztosító a hatályos törvények szerint nem válogathat és nem differenciálhat az ügyfelek között, de ez akár változhat is a jövőben. Ahogy pl. a CASCO-biztosításoknál már régóta különbséget tesznek budapesti és vidéki, falusi ügyfelek között és az utóbbiak olcsóbban megúszhatják.

    Ugyanez már nem érvényes a munkaadókra és ha nem kapnának támogatást a csökkent munkaképességűek alkalmazása után, mindjárt más lenne a helyzet. Aztán sok olyan ember is van, aki nincs leszázalékolva, mégis gyakrabban betegeskedik.

    Azért örülök, hogy téged nem ért hátrány e betegségeid miatt, épp elég bajod lehet velük amúgy is.
  • B0nFire #19
    Hiszed vagy sem, de annyira kedvezményes biztosításom van - és éppen a fenti betegségek teszik ezt lehetővé -, hogy nem is tudom, hogy éri meg nekik. Lakás és baleseti biztosítás egyben, ami szinte mindenre fizet! Sőt! Akárhányszor kórházban kezelnek, a biztosító utólag ez után is fizet, és ez a táppénzen kívül jár, tehát plusz pénz! Eddig nyakam rá, hogy ők többet fizettek ki nekem, mint én befizettem, de valahogy nekik mégis megéri. Felteszem, azoknak a befizetéséből, akiknek nem sűrűn kell kifizetni, bőven fedezi a magamfajta "csapágyasok" kifizetését.

    Szóval hidd el, mindenből lehet tőkét kovácsolni, mert biztosítóból is van ilyen, meg olyan. Nekünk kell választani.

    Amiket leírtam, abból következtetni lehet arra is, hogy akárhol én nem is tudok elhelyezkedni. De vannak (igaz kevés) úgynevezett "védő munkahelyek", ahol azokat foglalkoztatják, akiknek megváltozott (csökkent) a munkaképességük. Az ilyen cégek hatalmas állami támogatást élveznek, mert olyan embereket juttatnak munkához, akiknek egyébként szociális segélyt kéne kifizetni a nyugdíjbiztosító által. Tehát nekem nem is kell pályáznom az XYZ zrt-nél állásért, mert azt tudom magamtól is, hogy úgysem tudnám betölteni normálisan. Védő munkahelyre pedig mindig felvesznek, mert támogatást kapnak utána. Én pedig termelhetek.

    Itt ua. a helyzet, mint a biztosítóknál. Munkahely is van ilyen is, meg olyan is. Nekem kell tudni, melyik a nekem való. És én tudom is.

    Tehát végül meging oda lyukadtunk ki, hogy ezzel ki és hogyan tud visszaélni? Te mondtál két példát, én mindkettőt megcáfoltam.
  • KillerBee #18
    Hiszed vagy nem, ezekkel az adatokkal is vissza lehet élni. A leírt betegségeid ismerete pl. arra ösztönözhet egy céget, hogy ne téged alkalmazzon, mert várhatóan annyit leszel táppénzen, hogy az évi nem tudom, hány hét után már a cégnek kell fizetnie a TB helyett.

    De egy biztosító is megteheti, hogy neked magasabb biztosítási díjat állapít meg, mivel valószínűleg az átlagnál többet leszel beteg és ezért több kiadása lesz miattad. Természetesen ezt nem fogják így konkrétan leírni, nem fogod tudni az okot, de a kockázatelemzésedben szerepet játszhatnak ezek az adatok.

    Nem piszkálni vagy bántani akarlak ezzel, ne érts félre.
  • Riddick #17
    Patkányok....
  • Amergin #16
    Kapitalizmust építünk, szal ha a dolgozó méltánytalannak érzi a bánásmódot, akkor "el lehet menni". (Munkaerő szabad áramlása, tudjátok)
    Azonkívül a terrorizmus és a bűnözés elleni harc szükségessé és elfogadhatóvá teszi a teljes megfigyelést, mert ez szükséges és arányos "mindannyiunk biztonsága érdekében"...
    Új Világ.
  • kicsibicska #15
    Láttam már analfabétát jogsival. Egy papír nem jelent semmit.
  • B0nFire #14
    btw, az orvosi szakvéleményen az is rajta áll, hogy, pszichésen kompenzált vagyok, vagyis nekem papírom van arról, hogy nem vagyok hülye! Neked van-e ilyen papírod, vagy csak kötözködsz?
  • B0nFire #13
    Nyírbátorban, a Krúdy u. 11 sz. alatt, ha éppen érdekel. Ha írsz levelet, válaszolok rá, amiből megtudhatod, hogy nem kamu címet adtam meg! Bankkártyám nincs, ahogy bankszámlám és telefonom sincs. 183 cm magas vagyok, 64 kiló, 12 fogam hiányzik, krónikus vastagbél-gyulladásom (colitis ulcerosa), hasnyálmirigy-gyulladásom (pancreatitis chronica), nem meghatározott személyiség zavarom van (ezt a kódot most nem vágom fejből), meg még egy tucat apróság.

    Most akkor mi van??? Amit leírtam, az utolsó szóig igaz, ha kell, szkennelek orvosi szakvéleményt is, és megmutatom. Vissza tudsz vele élni az én káromra? Nem hiszem.