SG.hu·
Ember a magasban - senki nem hitt a szemének
Több évig tartó készülődés előzte meg a World Trade Center elleni akciót, de a majd' fél tucat ember összehangolt munkájának eredményét ma is megemlegetik.
Dokumentumfilmet sokféleképp lehet csinálni, de az az igazság, hogy a Michael Moore-féle behatás miatt sokan elszoktak a klasszikus formáktól. Hiába jelenik meg évente hat-nyolc zseniális dokumentumfilm, a közönség nem igazén vevő rájuk, mindössze Moore-t találja fogyaszthatónak. Ez a rétegtémák boncolgatása esetén még érhető is, de abból a hat-nyolcból egy-kettő mindig akad, ami a kommerszre vevőket is megdöbbenésre késztetné. (Néhányat már ezen hasábokon is vesézgettünk.) Ami nagy pozitívum, hogy a műfaj egyre inkább elfogadottabbá válik itthon és már nem csak fesztiválokon láthatóak a jó doksik, hanem forgalmazásban is.
Az Ember a magasban először a Titanic fesztiválon volt látható; cseppet sem meglepő módon telt ház kísérte a vetítéseket. Mégsem akkor hallottunk a filmről a júniusi amerikai premier óta először, hanem az amerikai Filmakadémia díjkiosztóján, az Oscar-gálán, ahol is elvitte azt a bizonyos aranyszínű szobrot.
Kritikánk tárgya Philippe Petit könyve nyomán készült - nevezett francia úr 1974-ben ugyanis arra vetemedett, hogy a World Trade Center két tornya közé kifeszített drótkötélen átsétál (nem egyszer, nem kétszer) és mindenféle kunsztokat művel. Az Ember a magasban ennek a sétának a krónikája, részben archív felvételekre, részben a közreműködők elmondásaira, részben pedig óvatosan rekonstruált eseményekre alapozva.
Érdekes hibrid lett a film. Szerkezete már-már a heist-filmekéhez hasonlatos, hiszen James Marsh rendező úgy döntött, hogy úgy közelíti meg az eseményt, mint egy bankrablást, ami hosszas szervezést és trükkös előkészületeket igényelt. Van is benne valami, hiszen a frissen épült, teljesen még be sem fejezett ikertornyokba nem volt egyszerű belógni, a rengeteg felszerelést meg pláne kihívás volt felvenni 400 méter magasba úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ugyanis, ha még nem említettük volna, Petit WTC-sétája tökéletesen illegális volt. Mivel engedélyt nem kaphatott volna rá, így neki kellett megszerveznie a tornyok tetejére való feljutást, a felszerelés felcsempészését, a drót kifeszítését a két épület között - s minderre nagyjából egy éjszakája volt.
Az előkészületek krimibe illő volta mellett érdekes módon a beszélő fejek adják a legnagyobb pluszt a filmhez. Petit figurája fura nyüzüge embert sejtet, akit minden bizonnyal sokan unszimpatikusnak fognak találni, pedig ennek oka mindössze az, hogy még beszédstílusában is a lelkesedés, a tennivágyás domborodik ki. Azonban vele szemben remek ellenpólust jelentenek a barátok, a meglehetősen nemzetközi csapatot alkotó tagok, akik beszámolnak arról, hogy külső szemlélőként miképp látták a kötéltáncost és magát az eseményt. (Számos apró történet bontakozik ki ezen elbeszélésekből kifolyólag.)
A film egyetlen hibája is szándékosnak mondható, ugyanis nem miértre keresi a választ, hanem inkább a hogyannal foglalkozik. Bár megkapjuk ezen megoldásnak az indoklását, mégis támadhat bennünk némi hiányérzet, hogy nem feltétlenül ismerjük meg Petit belső késztetésének mibenlétét. Persze az is igaz, hogy épp ezért lesz annyira magával ragadó a történet.
Az Ember a magasban nagyon élvezetes film egy csodáról, amit a műfajt annyira nem ismerő közönség is élvezhet a kicsit hatásvadász feldolgozás miatt - más kérdés, hogy az Oscarra jelölt dokumentumfilmek között szerintünk akadt jobb. A hozzáértők szerencsére nem így gondolták, így a jelölt öt közül talán a legtöbb nézőt érdeklő hozzánk is eljutott a mozikba.
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy valamit ki kéne találni a dokumentumfilmes műfaj elterjesztésére, hiszen az egy dolog, hogy a legtöbb hazai premierre tényleg csak az ínyencek váltanak jegyet, de hogy a műfaj hazai legjavát is érdektelenség kísérje, az több mint meglepő. Pedig legutóbb a Puskás Hungary-t is kerülte mindenki, pedig nem kisebb név készítette, mint Almási Tamás. Így állunk most: lehetőségünk lenne a dokumentumfilmek nézésére, mégsem tesszük. Vajon hol vannak ilyenkor azok a netes tömegek, akik azt állítják, hogy nem néznek TV2-t és RTL Klubot, hanem csak a Discovery - Spektrum - NatGeo szentháromság között kapcsolgatnak? Ők hogyhogy a hollywoodi popcornra szavaznak és nem a dokumentumfilmekre? Költői a kérdés.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Dokumentumfilmet sokféleképp lehet csinálni, de az az igazság, hogy a Michael Moore-féle behatás miatt sokan elszoktak a klasszikus formáktól. Hiába jelenik meg évente hat-nyolc zseniális dokumentumfilm, a közönség nem igazén vevő rájuk, mindössze Moore-t találja fogyaszthatónak. Ez a rétegtémák boncolgatása esetén még érhető is, de abból a hat-nyolcból egy-kettő mindig akad, ami a kommerszre vevőket is megdöbbenésre késztetné. (Néhányat már ezen hasábokon is vesézgettünk.) Ami nagy pozitívum, hogy a műfaj egyre inkább elfogadottabbá válik itthon és már nem csak fesztiválokon láthatóak a jó doksik, hanem forgalmazásban is.
Az Ember a magasban először a Titanic fesztiválon volt látható; cseppet sem meglepő módon telt ház kísérte a vetítéseket. Mégsem akkor hallottunk a filmről a júniusi amerikai premier óta először, hanem az amerikai Filmakadémia díjkiosztóján, az Oscar-gálán, ahol is elvitte azt a bizonyos aranyszínű szobrot.
Kritikánk tárgya Philippe Petit könyve nyomán készült - nevezett francia úr 1974-ben ugyanis arra vetemedett, hogy a World Trade Center két tornya közé kifeszített drótkötélen átsétál (nem egyszer, nem kétszer) és mindenféle kunsztokat művel. Az Ember a magasban ennek a sétának a krónikája, részben archív felvételekre, részben a közreműködők elmondásaira, részben pedig óvatosan rekonstruált eseményekre alapozva.
Érdekes hibrid lett a film. Szerkezete már-már a heist-filmekéhez hasonlatos, hiszen James Marsh rendező úgy döntött, hogy úgy közelíti meg az eseményt, mint egy bankrablást, ami hosszas szervezést és trükkös előkészületeket igényelt. Van is benne valami, hiszen a frissen épült, teljesen még be sem fejezett ikertornyokba nem volt egyszerű belógni, a rengeteg felszerelést meg pláne kihívás volt felvenni 400 méter magasba úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ugyanis, ha még nem említettük volna, Petit WTC-sétája tökéletesen illegális volt. Mivel engedélyt nem kaphatott volna rá, így neki kellett megszerveznie a tornyok tetejére való feljutást, a felszerelés felcsempészését, a drót kifeszítését a két épület között - s minderre nagyjából egy éjszakája volt.
Az előkészületek krimibe illő volta mellett érdekes módon a beszélő fejek adják a legnagyobb pluszt a filmhez. Petit figurája fura nyüzüge embert sejtet, akit minden bizonnyal sokan unszimpatikusnak fognak találni, pedig ennek oka mindössze az, hogy még beszédstílusában is a lelkesedés, a tennivágyás domborodik ki. Azonban vele szemben remek ellenpólust jelentenek a barátok, a meglehetősen nemzetközi csapatot alkotó tagok, akik beszámolnak arról, hogy külső szemlélőként miképp látták a kötéltáncost és magát az eseményt. (Számos apró történet bontakozik ki ezen elbeszélésekből kifolyólag.)
A film egyetlen hibája is szándékosnak mondható, ugyanis nem miértre keresi a választ, hanem inkább a hogyannal foglalkozik. Bár megkapjuk ezen megoldásnak az indoklását, mégis támadhat bennünk némi hiányérzet, hogy nem feltétlenül ismerjük meg Petit belső késztetésének mibenlétét. Persze az is igaz, hogy épp ezért lesz annyira magával ragadó a történet.
Az Ember a magasban nagyon élvezetes film egy csodáról, amit a műfajt annyira nem ismerő közönség is élvezhet a kicsit hatásvadász feldolgozás miatt - más kérdés, hogy az Oscarra jelölt dokumentumfilmek között szerintünk akadt jobb. A hozzáértők szerencsére nem így gondolták, így a jelölt öt közül talán a legtöbb nézőt érdeklő hozzánk is eljutott a mozikba.
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy valamit ki kéne találni a dokumentumfilmes műfaj elterjesztésére, hiszen az egy dolog, hogy a legtöbb hazai premierre tényleg csak az ínyencek váltanak jegyet, de hogy a műfaj hazai legjavát is érdektelenség kísérje, az több mint meglepő. Pedig legutóbb a Puskás Hungary-t is kerülte mindenki, pedig nem kisebb név készítette, mint Almási Tamás. Így állunk most: lehetőségünk lenne a dokumentumfilmek nézésére, mégsem tesszük. Vajon hol vannak ilyenkor azok a netes tömegek, akik azt állítják, hogy nem néznek TV2-t és RTL Klubot, hanem csak a Discovery - Spektrum - NatGeo szentháromság között kapcsolgatnak? Ők hogyhogy a hollywoodi popcornra szavaznak és nem a dokumentumfilmekre? Költői a kérdés.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
