Napi Online

A maffia Skype-ol, a hatóságok a hajukat tépik

Az európai hatóságok meg akarják találni a Skype-telefonhívások lehallgatásának lehetőségét.

Az európai országok joghatóságainak uniós szervezete, az Eurojust elvállalta, hogy koordinálja azokat a tárgyalásokat, amelyek célja a Skype internetes telefonrendszer lehallgatásának lehetővé tétele. Európában elsősorban az olasz ügyészség és rendőrség panaszkodik arra, hogy a maffiózók egyre gyakrabban használják a Skype-ot, mert azt nem lehet lehallgatni. Egy kiszivárgott hír szerint a német hatóságok olyan trójai szoftvert fejlesztettek ki, amely másolatot készített a Skype-hívásokról későbbi elemzés céljára.

A Skype tulajdonosai üzleti titokként kezelik az interneten keresztül lefolytatott beszélgetések titkosító rendszerét, amit eddig senkinek sem sikerült feltörni. A bűnüldöző szervek ezért egyet tehetnek: blokkolják a hívásokat, hogy ezzel normál telefonálásra kényszerítsék a gyanúsítottakat. Soha meg nem erősített hírek szerint az amerikai nemzeti biztonsági hivatal (NSA) évek óta próbálkozik a kód feltörésével, és a hiábavaló erőlködés nyomán immáron dollármilliókat hajlandó adni annak, aki képes megoldani ezt a feladatot.

A Skype-ot két észt programozó találta ki, akik egy dán-svéd céget hoztak létre az ötlet - telefonálás az interneten át ingyen - hasznosítására. A rendszer bevált - főleg a számítógéppel jó barátságban lévő, külföldre sokat telefonálók körében népszerű -, így végül az eBay aukciós site 2006-ben 350 millió dollárért megvette. Mivel azonban lehallgathatatlan, a bűnözők is rákaptak. Az Eurojustra az a nehéz feladat hárul, hogy koordinálja a 30 különböző európai jogszolgáltatási rendszert képviselő jogászok és az informatikusok munkáját a Skype-hívások szabályozott lehallgatásának lehetővé tételére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #28
    Wikiből:
    "A gyakorlatban a TOR hálózat ingadozó sebességű. Átlagsebessége az 56kbit/sec (modem-sebesség) és a 112kbit/sec (ISDN sebesség) között mozog"

    Báj, báj, videotelcsi!
  • hottold #27
    ehhez én már csak annyit fűznék hozzá, hogy két oka van annak, hogy a régebbi
    -jelen esetben a 2.5-ös- Skype-t javasolta gettoharcos barátunk:

    az első ok, hogy a 2.5-ös Skype-ban már benne van a Skype-Video és stabilan, nem béta formában, valamint, ez egy stabil verzió, amely visszafele és előrefele is többé-kevésbé kompatibilis a további és korábbi verziókkal..

    a másik sokkal fontosabb ok, az pont az, hogy a Skype újabb ( >3.0) verziótól kezdve fokozatosan elkezdtek trójai megfigyelő-rendszereket integrálni, és trükkösködni a beépített titkosítókkal...

    Noha a Skype-t üzemeltető TOM-TOM ki is adná a hatóságoknak a Skype titkosító algoritmusát, akkor sem tudnák visszafejteni a beszélgetéseket , mivel feltehetőleg algoritmikus titkosításról van szó, ahol kizárólag a kliens-server gépeken lehetNE megtalálni az átmeneti-mappában azóta feltehetőleg réges-régen törlődött/felülíródott átmeneti session-kulcsot, aminek hiányában még a titkosító algoritmust megíró személy SEM tudja visszafejteni annak egyetlen bájtját SEM.

    továbbá semmi értelme senki SEM lehallgatni, addig amíg legalább a valós identitását nem tudjuk, hanem mondjuk CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A KAMU SZKÁJPOS NEVÉT ABBÓL A POTOM 25 MILLIÓ KAMU SZKÁJPOS ELÉRÉSBŐL !!!!!!!!!!!!!
    44!
  • #26
    Aki mobilon keresztül is szeretne skype, msn és még egy tucatnyi progin keresztüli hanghívásokat kezdeményezni és fogadni, annak melegen ajánlom a Fring nevű kis progit. Egy rakat féle telóra felmegy, támogatja a Symbian OS-t, Windows-t stb. Kb. 1 hónapja használom pár kollégámmal egyetemben, azóta kb. a felére csökkentettem a telefonszámlámat...
  • gettoharcos2 #25
    nekem mindössze annyi a bajom, hogy idézem: "...a hatóságok a hajukat tépik..."
  • bakagaijin #24
    Hmm, nekem ebből az jön le, hogy... hová lett az a píz, amit eddig ebbe a projektbe öltek? Merthogy a német kormány már jópár éve elkülőnített erre egy csinos kis összeget. Az amerikaiak pedig kb öt éve meg sem mukkannak a témában, ami igazából bármit jelenthet - akkor azt mondták, hogy a VoIP-el nem tudnak mit kezdeni.

    Más. gettoharcos2-nek mi baja van, valaki tudja?
  • eax #23
    Csak hogy tudd: igy pont, hogy kevesbe lesz biztonsagos, ugyanis normal esetben az internetes forgalmadat csak passziv modon, egy mirror porton keresztul lehet figyelni, igy viszont mar aktivan is tamadhato vagy.
  • bermuda3 #22
    ezt viccesen leírtad úgy hajnaltájt :)
  • gettoharcos2 #21
    ezt pedig a következőképpen fogod megtenni te kis huncut:

    duplán ráklikkolsz a zöld hagymára majd a Shettingsh-re,


    utána a Generál-ban megnézed angyalbögyörőcském, hogy be van-e téve a pipa a a
    Start Vidalia when my system starts -ba , ha esetleg nem lenne, akkor sürgősen tedd be !


    OKÉ, most figyejj mer nem lesz 1xű öcsém ! bemész a
    Network-be és körbehesszölsz, ha van a (munka)helyi hálózatodon tűzfal és azon akár egyetlen nyitott port is a zinternet fele, akkor nyertél, mert ha pl. tucc weboldalakat nézegetni, akkor biztosra veheted, hogy legalább a 80-as port nyitva vagyon. , Akkor beteszed szépen a pipát a My firewall... -ba ... satöbbi... okos vagy te...
    Ha viszont nem tudsz a TOR-hoz kapcsolódni, mert a gonosz , cionista szolgáltatód szándékosan lekorlátozza (My ISP blocks...) , akkor viszont fogsz majd keresni egy olyan kollegát, aki majd te leszel egy pár sorral lejjebb !*


    Na most fox bemenni a leglényegesebb heire, a
    Share[szin=black]-be.
    Beteszed a pontot a Relay traffic...-be ha simán át akarod játszani a titkosított csomagokat, de nem akarod hogy a górédat a nemzetközi rögtönítélő bíróság keresse egy Dél-Bogotai bank meghekkeléséért, amit valójában egy kurd hekker tört fel rajtad keresztül és az ő kilétére közvetlenül rá se jöhet senki... ha ezt szeretnéd akkor alább** majd menny az Exit Policies-ra !


    Na itt jön az a * játékos, akiről beszéltem fentebb vala : Help censored users...
    Ő a megmentő, és az ilyenekről lista is van itt...

    Érdemes az alap Bandwidth-et (sávszél) , ami 5120 (!) levenni úgy nem túl pofátlanul annyira, hogy azért maradjon valami meló közbenre is , munka végén , éjszakára viszont mehet, ami a csövön kifér (a Sávszél Limit mind, hagyományos relay-re, mind bridge-relay-re vonatkozik)


    ...végül pedig , ha lesz*rod, hogy az ukrán rendőrök nem fogják-e keresni a cégedet, a "Francia HekkerSrác" feltöltött, gyerekpornója miatt , sőt egyenesen ezt akarod = **, mert a főnöködnek amúgy is tepsi feje van akkor mindössze minden pipát bent kell hagynod itt:


    Hajrá TORszág ! Hajrá TORok !
  • gettoharcos2 #20
    végül pedig ne feleddjetek el , drága tanítványaim, a munkahelyi gépeitekre (többek között), amelyek folyamatosan mennek (!), tor-servert és tor-bridge-t konfigurálni hogy legyen mindenkinek jó nagy szupertitkosított sávszélje !
  • gettoharcos2 #19
    BI-BI-BÍÍÍ