Gyurkity Péter

Windows XP-vel jön az asztali Eee PC

Az Asus hivatalosan is lerántotta a leplet az Eee PC asztali változatáról, amely Eee Box néven jelenik meg. A készülék Windows XP operációs rendszerrel érkezik, miután a Microsoft mégis engedélyezte a határidő kitolását.

A cég közleményében az Eee Box méretére, külsejére, valamint kényelmi funkcióira helyezik a hangsúlyt, kiemelve, hogy a készülék kellemes változást jelent napjaink unalmas, nagydarab asztali PC-i után. Valóban, a fejlesztés méreteivel nem lehetnek gondjaink, hiszen ez az eredeti Eee PC-re épül és így meglehetősen kicsire sikeredett. A reklám helyett azonban vegyük végig, hogy mit is rejt a külső burkolat.



A készülék belsejében matatva szintén nem érhet minket nagy meglepetés. Itt a netbook szegmensből már jól ismert komponensek köszönnek vissza: 1,6 GHz-es órajelen futó Intel Atom processzor (amely szinte minden új netbookban helyet kap), az ehhez kapcsolódó chipkészlet, 1 GB memória, 80 GB-os merevlemez (amely az egyetlen alternatívának tűnik az új, ámde jóval kisebb kapacitású SSD-k mellett), valamint a szokásos 802.11n Wi-Fi elérés. Ugyanezt a belsőt találjuk a most megjelenő Eee PC 1000-ben is, a vállalat tehát semmi újat nem adott hozzá az asztali változathoz.

Bár a Microsoft eredetileg június 30-ig akarta beszüntetni a Windows XP operációs rendszerek hivatalos forgalmazását, a piaci igények és a gyártó partnerek visszajelzései alapján mégis úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a szoftver életét. Ennek megfelelően az olyan netbook és nettop megoldásokban, mint amilyen az Asus Eee-családja, az XP még mindig helyet kaphat és a cég él is ezzel a lehetőséggel. Az Express Gate technológia révén pedig a Linux alapú szoftver egyes részeit az alaplapba ágyazzák, ezzel gyorsítva fel a készülék indulását - a hivatalos adatok szerint a bekapcsolást követő hetedik másodpercben már bármelyik alkalmazást használhatjuk, legyen szó azonnali üzenetküldőkről, az internetről, vagy képkezelő szoftverről.

Brit források szerint a szigetországban legkorábban augusztusban jelenik meg az Eee Box - itthon erre nyilván ezt követően kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #23
    Nekem is gyengébb gépem van, és eddig boldog voltam vele :)
  • Sanyix #22
    Aha az xvidet. x264-nél már annyi.
  • Ludi94 #21
    300 USD=46032 HUF. Ez nem sok ahhoz képest, hogy mi van benne, de egy idő után úgy is felmegy az áruk, mert a "hivatásos fogyasztóknak", akik nem értenek a számítógépekhez bármennyiért el lehet adni. Az előbb említett könyvtári használatra megfelel, de ahol a "méret a lényeg", oda jobban megéri egy iMac (264590 HUF) vagy egy Mac Book Air (448920 HUF), ezeknek meg csökken az áruk, mert ezeket a hozzáértők veszik meg.

    Nem akarom az Apple-t reklámozni, én Microsoft fan vagyok (Windows Vista, Internet Explorer...), de nekik nincs ilyen esetekre megoldásuk.
  • zola2000 #20
    Az en pcm egy athlon 1200 mhz, netezni jo, a 720p videokat jol viszi stb. (mondjuk ezt most wiirol irom ezert nincsenek ekezeteim)
  • barii #19
    igen, de mikor megvették, akkor valszeg jó drága volt, most meg ez egy költséghatékony megoldás lenne pl erre is, nem erre gondoltam hogy eddig papíron keresték neked a könyveket:D, hanem hogy nem core2-ket fognak vásárolni, ha most nyitnak egy új üzletet:)
  • Rexhawk #18
    én pontosítanék egy kicsit a linuxos verzióab 2 GB RAMot raknak 160 GB HDD-vel is érkezik.továbbá GMA 950 es GPU-val fut és támagatja az SD/MMC/MS kártyákat. és az egész 300 dollárba kerül majd
  • cateran #17
    Haha..mikor voltál utoljára könyvesboltban? Ahova én járok,ott már 6 évvel ezelött is számítógépen nézték meg nekem a terméklistát,hogy van-e a kivánt dolog a boltban....
    Express Gate? Back to the c64 era with upgrade...nagy találmány...
  • strogg #16
    Nem csodálom, hogy ilyen árendegménket csináltak. Redmondnak a legvadabb rémálma valósulna meg, ha ezt nem tenné. Semmi szín alatt nem kockáztatják meg, hogy 1-2 év alat eladajanak cc: 50 milla gépet linuxal, és a nép elkezdjen "leszokni" a winről. Az XP egy ma már 7 éves OS. nyílvánvalóan nem a legkoreszerűbb, viszont vicc, hogy ezt nem sikerült túlszárnyalni. (ez kritika a linuxnak is ám, pedig nagy linux fun vagyok) Azt hiszem a user frendly vonalon már elértük amit az emberek szerint el lehet érni Most már más igények merültek. (kompatibilitás javítása, szabványok betartása, biztonság, stb...) ezek csupa olyan dolgok, amire rendmond nem nagyon van felkészülve, mert eddig mindent el tudtak adni a user frendly+marketing megoldásokkal. Az tuti, hogy az XP kora, és a fejlődés sebessége idővel kivégzi az XP-t, a kérdés az, hogy mi tudja átvenni a szerepét? Egy linux disztró, vagy az m$ előrukkol valami igazán ütőssel? Szerintem 2010-ig erre választ kapunk. De a legjbb az egészben, hogymi userek járunk a legjobban. (láthatóan trend lett az olcsó vas+ olcsó SW)
  • GABOR16 #15
    áhh... nem tudom mivel kevertem... mind1
    valóban 16-22$ között kapódnak ezek a gépek licenszet... bár ez is elég olcsó.. ezek szerint van konkurencia :)
    Az OLPC laptopjaira megy 10$ ért a licensz...
  • GABOR16 #14
    4$ ért osztogatják rájuk a licenszeket...