Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap

Platformok:
Xbox360, Playstation 3, PC
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual core 2.6 GHz Intel Pentium D, 1(XP)-2(Vista) GByte memória, 7,5 GByte szabad hely, DirectX 9-et és Shader Model 3.0-t támogató 256 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: Intel Core 2 Duo 2,2 GHz ,2 GByte RAM, nVidia Geforce 8800+, Xbox Controller for Windows
Hasonló játékok: Tomb Raider, GTA III
Kategória: történelmi kaland TPS

Szép lassan, a konzolok után, PC-re is megjelent a XII. század közel-keleti misztikumát megelevenítő kaland, mely olyannyira varázslatos világba kalauzolja a játékost, hogy az már szinte bosszantó. Láttunk már szép és élvezetes játékokat, magával ragadó környezetet, történelmi precizitást, de ez egy teljesen új magasság.

Minden nagy történet hátterében egy őrült tudós kell, hogy álljon. Ebben az esetben viszont nem elpusztítani akarja a világot, hanem épp ellenkezőleg, békét és rendet akar teremteni a kaotikus közeljövőben. Közel harminc éve dolgozik egy eljáráson, mely munka során bizonyítást nyert, hogy az emberi DNS a szemünk színén túl genetikai emlékeket is hordoz felmenőinktől, ezeket pedig elő lehet hozni, megismerve bármit, ami akkor történt. Desmond barátunk egy egyszerű bármixer, igaz korábban tolvajlásból élt. A tudóst nem érdekli, hogy barátunk már jó útra tért, az Animus nevű gépbe erőlteti őt, ahol is az 1100-as évekbe repül vissza az emlékek szintjén és Altair ük-déd-nagypapi emléktúráját kell újraélnie. Altair nagypapi természetesen nem egy unalmas életű asztalos volt, hanem az akkori idők egyik legfifikásabb bérgyilkos-tolvaja.


Altair kalandjaiba bekapcsolódva, a mestere által adott egyik küldetésen találja magát a játékos, ami elég szerencsétlenül sül el. A tolvaj felfedi magát, konfrontálódik a konkurenciával, amivel kisebb háborút robbant ki a környéken. Ezért méltó büntetésben is részesül, de lehetősége van javítani a csorbát és megoldani a kialakult helyzetet. Az egyébként trilógiának készülő történet első epizódjában a feladatok nagy része az említett konfliktus köré épül. Orgyilkosként a munkaköri leírásban benne van mindenféle, manapság a BTK-ban szankcionált tevékenység. Zsebtolvajlás, információ kiverése azok tudójából, lopás, bérgyilkosság, hallgatózás és persze töménytelen mészárlás. A kerettörténetben van fantázia, ráadásul a középkori sztori is teljesen jó. Izgalmas, fordulatos és várjuk, hogy mi történik majd legközelebb, akár film is lehetne belőle, csak ne Boll rendezze.

Az Assassin's Creed azon kevés játékok egyike, amiket valóban alig vártam a számítógépes platformon, ennek oka főleg az volt, hogy a kontrollert ügyetlenül forgatom és hiába esett le az állam a látványtól, tudtam, hogy élvezni majd billentyűzet+egér kombóval fogom. A lovagok, az első európai egyetemek és az első influenzajárványok korába viszonylag ritkán kalauzolnak a játékok, legalábbis a közel-keleti, főleg muszlim világba nem. Ebben a játékban viszont sikerült létrehozni egy olyannyira autentikus, látványos és élő világot, ami felett még fél év után is nehéz napirendre térni.


A királyságon belül, ami félmillió lakost számlál, három nagyobb városba látogathatunk el, illetve ezeken kívül a vidéket és kisebb erődöket, városkákat is lelhetünk. A teljes területen az utolsó porszemig minden a helyén van, minden kosárnak, gerendának, szénakazalnak, épületnek gyönyörű textúrái vannak, annyira szépek, hogy néha meg kellett állni csodálkozni. A fények, árnyékok, shader effektek, a multisampling és a blur tökéletes kombinációt alkot, aminek eredménye egy, a fotorealisztikushoz néhol közelítő megjelenítés.

Az apró részletek sincsenek elnagyolva, mint a legtöbb játékban, de a főszereplő csuhája, kardja szinte megszólal, illetve a mozgása is nagyon aprólékos, nagyon jól eltalált és sokszor lélegzetelállító. Lara Croft smafu. Ugyan az irányítás teljesen szokatlan megoldásokat használ, mégis akár fél óra alatt rutin szintre lehet hozni, legyenek bármilyen beidegződések, viszont sosem válik bonyolulttá, néhány gomb önmagában vagy egyszerre, kombóban használva elegendő mindenhez.


A játék ízig-vérig TPS, így a gombokkal abszolút irányokba terelhetjük a karaktert, azaz ha lefelé húzzuk, akkor lefelé indul el és nem önmagához képest hátra. Ehhez jön hozzá, hogy az egérrel a kamerát tudjuk mozgatni, viszont az E / sárga megnyomásával a karakter feje foroghat egy kis bámészkodásra. Emellett két mozgásprofilja is van az úriembernek, mégpedig a low és a high, melyek közül az előbbi a békésebb mozdulatok arzenálja, míg a második a heves, figyelemfelkeltőké. Tudunk sétálni, kapaszkodni, mászni, illetve arccal a föld felé nézve, imádkozva botorkálni, ami a legtöbb gyanút eloszlatja a környéken kószáló rosszfiúk fejéből.

A high profil lehetőségei pedig természetesen a futás, ütés és ugrás, ami harc közben egy harmadik változattá alakul. Ha épp küzdelem folyik, akkor valakit meg kell jelölni célpontként, majd gyors, rövid csapásokat mérni, védekezni, erős ütéseket bevinni, illetve a későbbiekben az újratanult válaszcsapásokkal filmélményszerűen lekaszabolni akár egy tucatnyi támadó ellenséget. A zseniális az a kezelésben, hogy annyi mindent lehet csinálni, mégsem válik a játék repülőgép-szimulátorrá, hanem egy kontrollert vagy a bill+egér kombót a kezünkben tartva könnyedén lehet irányítani. Fegyverekből sincs túlkínálat: sima kard a nagyobb ütközetekhez, hosszútőr a trükkösebb akciókhoz, rejtett kés az alkar alatt, dobókés a távoli feladatokhoz és a két erős kéz a kihallgatáshoz. Még sok is. A bejárható terület óriási és annak ellenére, hogy véges számú elemből épülnek fel, mégis teljes szabadságérzetet ad. Minden utcácska ugyanolyannak tűnik, de mégis minden rész teljesen egyedi. Vannak barlangok, sikátorok, termek, mint szűkebb területek, de többnyire nyílt téren folyik az akció. A kalandok során főleg a szemnek kedves feladat, hogy a környék legmagasabb tornyainak tetejére felmászva szét kell nézni, egy kis vizsgálatot tartva, hogy a környéken mit lenne érdemes csinálni.

Ilyenkor fentről látjuk a várost és akármennyire hihetetlen, nem béna háttérképeket látni, hanem az egyébként bejárható város pontos képét. A játék legnagyobb csavarja, a toronyugrás, aminek a vége szerencsés esetben (vannak balesetek) egy szénakazal közepén landolás. Hiába nem gyorsult a testem a valóságban, csak egy nagy monitoron zuhantam, majd minden alkalommal liftezett a gyomrom is hozzá.


Arról nem is beszélve, hogy Altair bácsi elég fitt gyerek, így bármiben képes megkapaszkodni, fel tudja húzni magát falakon bármilyen kiálló kis rész, párkány segítségével. Az akciófilmekből, de inkább a rajzfilmekből jól ismert tetőn futkározós rész minden eddigi legjobb adaptációját sikerült létrehozni, amit szintén nem bonyolult véghezvinni, mégis van benne kihívás és van benne hibalehetőség. Ha lassan mozog a deszkákon, akkor biztosan nem esik le, de sprintelve gyakran elveszíti az egyensúlyát és szépeket tud zakózni. Sőt az egyébként igen népes civil lakosság nem ugrik el előlünk szinte teleportálva, mint egyes autós játékokban, hanem nekik lehet rohanni, mint ahogy a valóságban az Oktogonon vagy a Moszkva téren minden napos. Ilyenkor elesnek, felháborodnak, megijednek, de az is lehet, hogy hősünk borul a porba egy pillanatra. A fejükön korsót vivő néniknek nekiszaladva pedig sorra törhetjük köcsögjeiket, ami nem szép dolog, de elkerülhető, ha óvatosan tessékeljük arrébb őket (van külön óvatosan arrébb tessékelő mozdulat).

A civilek ugyan csillió-millióan vannak, de nem is velük van a legtöbb gond, hanem az ellenséges területeken a katonákkal. A városokba eleve trükkösen lehet bejutni, de bármely idegen területen berágnak ránk, ha kiderül, hogy szemét kis gyilkos tolvajok vagyunk. Épp ezért kerülni kell mindenféle extrém magatartást, csendesen haladni kell a néppel. A tetőre feljutni lehet kulturált módon létráról, vagy a falon mászva is, amire a katonák hamar begerjednek. Ha már magunkra uszítottuk őket, akkor valahogy le kell rázni a követőket, valahogy meg kell törni a láthatóságot, mondjuk egy sarkon hirtelen fordulva, majd elvegyülni. A szénakazalba vagy szeparéba bújás mellett ugyanúgy működik, ha leülünk a népek közé a padra és előre hajolunk. Az uniformizált öltözködés hálás dolog lehetett a középkorban.


A gyalogos közlekedés mellett a hosszabb távokra a lovaglás is adott, mint lehetőség, ami végleg lenyűgözött. A World of Warcraft hátaskezelése, ami szintén szép egy szinten, körülbelül annyira van ettől, mint a Doom II meg a Crysis grafikája. A ló poroszkálhat, ügethet és vágtathat, lehet róla harcolni, tud szépeket ugrani és minden mozdulat egyszerűen tökéletes. Úgy néz ki, mint egy ló/lovas a valóságban. Éljen a motion capture. A falmászás és a lovaglás kidolgozottsága dob valószínűleg a legtöbbet a játékon, hiszen mi csak nyomjuk a felfelé nyilat, miközben a karakter mindenféle dolgokban megkapaszkodik, vagy a lovon ülve kisebb köveket kikerül, nagyobb akadályokat pedig átugrik.

Az egyetlen sajnálatos pont, hogy a játék iszonyatosan repetitív, amitől főleg a PC játékosok hamar kifulladhatnak. Hasonló küldetések, hasonló események körforgása az egész játék. Minden részben érdemes megmenteni a 12 civilt, megnézni a kilátást a tornyokból, illetve a történethez kapcsolódó küldetéseket pedig amúgy is meg kell csinálni. Ugyan PC-n került be 1-2 új módi, de attól függetlenül hosszú távon semmiképp nem lehet izgalmas ugyanazokat a dolgokat csinálni. Valamelyest enyhíti a helyzetet, hogy ezek a küldetések nem scripteltek többnyire, tehát a karakterek viselkednek és ránk is reagálnak, de attól a nyolcadik zsebtolvaj küldetés, még mindig sok. A mindenféle rejtett és kevésbé rejtett helyeken lévő zászlók gyűjtögetése pedig egyértelműen a konzol játékosok mániája, erre bevallom őszintén, kicsit sem tudtam ráfonódni. Aki viszont szerelmes lesz a játékba, annak előbb utóbb ezeket is össze kell szedegetni, amit megtehet akár a játék végső stádiumaiban is. Grafika:
Először mindenképp azt emelném ki, hogy a dizájnerek profi munkát végeztek. Egységes városképek, meghökkentően valóságos területek és izgalmas helyszínek. Egy játék hangulatát nagyobb részt határozza meg, hogy milyen a díszlet, mint a grafikai teljesítmény önmagában. Itt ez rendben van, ráadásul a technológia sem utolsó. Xbox360-on természetesen zökkenésmentesen fut és nagyon szép. A felületek simák, a mélységélességgel való játék pedig misztikussá, izgalmassá teszi az egészet. A színvilága is nagyon jól eltalált, ami a sivatagos, keleti hangulatot erősíti tovább. Az egyetlen rossz pont az lehet, hogy a PC játékosoknak vagy kompromisszumot kell kötnie, ami csalódáshoz vezethet vagy kraftos gépet kell összerakni az asztalra. A minimum Core2Duo, de abból sem akármelyik, hanem lehetőleg a 2 GHz feletti példányok, míg videovezérlőből is érdemes komolyabbra beruházni. Vagy a komolyabb árából egy XBox360-at venni.

Kezelőfelület:
Elsőre nagyon szokatlan, de egy igazán terjedelmes, már történeti fonálra is felfűzött oktató részt kapunk, aminek a végére nagyjából mindenki tisztában lesz a kezeléssel. Nyilván később rutinosabbá is válik az ember. A kontroller adja meg a játék által nyújtott teljes szabadságot, hiszen fokozatmentesen lehet körbefordulni, nézelődni, de billentyűzettel sem kell kétségbe esni, sőt. A menük külön érdemelnek egy jó pontot, hiszen teljesen beágyazták azt a történetbe és jól is néz ki, ami előny akkor is, ha nem éppen a praktikum magasiskolája.

Játszhatóság:
Nem túlzottan hosszú a történet, de talán a gyűjtögetéssel ki lehet húzni egy ideig, utána viszont marad a várakozás a következő epizódra. A PC-seknek fele annyi pénzért mindenképp kötelező darab, mint a konzolosoknak. Küldetés fajtából sajnos nagyon kevés van, ami egy idő után unalmassá teszi az egészet, még akkor is, ha a sztori érdekes lenne. Egyesek hajlamosak is fikázni a játékot emiatt, de ha WoW komplexitása lenne, az már tényleg sok lenne a jóból.

Nehézség, AI:
Tud kellemetlen pillanatokat okozni a játék, de igazából néhány várható halált és néhány fejvakargatós tévelygést, téblábolást eltekintve nem okozott gondot. Mondhatni kicsit túl könnyű is. Hozzáállás kérdése, hogy valaki azt szereti jobban, ha kínoz egy játék, de legalább sokáig tart, vagy épp lazít, de hamar vége van. A harcoknál az ellenségek közepesen buták, a lényeg nem a bonyolult harcrendszeren van, hanem inkább azon, hogy a válaszcsapásokkal és a sima csapkodással egyik alkalommal 8 katonát sikerült nyolcféleképpen levágni/leszúrni. A kamerakezelés néhol furcsa, ami adhat egy gellert a könnyed játékmenetnek, többször volt olyan szituáció, hogy a béna kameraállás miatt nem ment valami elsőre. A népek és a katonák valamiféle egyszerű mesterséges intelligenciával bírnak, többnyire nem scripteltek, viszont nem is kell túl sokat várni tőlük.

Hangok és zene:
Amennyire dicsértem a külcsínt, annyira lehet dicsérni a hangokat is. A szövegek kellemesek, beleélősek, a zene pedig igazán filmszerűvé teszi az egészet. Egy tökéletes végigjátszást, az ismétléseket levágva simán megnézném egy esti film helyett. A hangeffektek is legalább annyira aprólékosak, mint a textúrák. A torony tetején ülve susog a szél, a lovaglás hangja is meggyőző és a harcok, utcai zsibaj is teljesen letaglóz.

Összegzés:
A repetitív játékmenet és a viszonylag rövid sztori miatt nem mondanám tökéletesnek, olyan játék nincs is. Viszont a hangulat, az átélhetőség, a látvány kárpótol. Kevés játék ragad meg ennyire, mint ez, és annak ellenére, hogy hamar kivégezhető, maradandó nyomot hagy, sőt néhány havonta akár elő is lehet venni, legalább a második és harmadik rész lejátszása előtt. Az Xbox360-as teszt során gyűjtött benyomások nem változtak PC alatt sem, apró hibák előfordultak, a gépigény veszedelmes, de akinek most nincs csúcsgépe, az akár 1-2 év múlva is bátran előveheti, mert ez időtállónak tűnik.

Kapcsolódó letöltések:

Videó