Szekeres Viktor
Beowulf - Ami kötelező, az kötelező
A 300 nyomdokain érkező Beowulf brutális animációt és állkoppantó háromdimenziós élményt kínál a kiválasztottaknak. A többiek le vannak ejtve.
Robert Zemeckis, aki hajdanán többek között a Vissza a jövőben-filmekkel írta be magát arany betűkkel a mozi nagy könyvébe, mostanában animációs színtéren utazik. A rendező a 2000-ben megjelent Számkivetett című sikerfilmje óta csak egy Polar expresszt tett le az asztalra, és most a Beowulf - A legendák lovagja című filmet.
A munkatempó lassúsága persze nem is csoda, hiszen az ilyen filmek meglehetősen sok előkészülettel járnak és a technikai háttér folyamatos fejlődésével is lépést kell tartani. A Beowulf nagyjából a Final Fantasy-filmekben látható 3D-s animációt próbálja a topra juttatni, több-kevesebb sikerrel. A remek fogások mellett olykor elég necces pillanatokat is átélhetünk a film közben: remekül lehet látni a spórolós, kevésbé realisztikus részeket, de ki tudja, talán egyszer a figurák mozgása is 100%-os lesz.
A Beowulf technikai hátteréről már írtunk korábban, s azt is hírül adtuk, hogy idehaza a budapesti Palace Westend mozi 3-as termében kiépítették az első hazai Real-D vetítőtermet, ahol a klasszikus, polarizált szemlencsés szemüveges trükkel meg lehet tekinteni a Beowulfot az 1750 forintos jegyár kipengetésével és azt kell, hogy mondjuk, minden egyes forintot megér az élmény, pláne, hogy jó ideig más filmet nem láthatunk Real-D-ben.
Magát a történetet, Beowulf és Grendel legendáját lehet, hogy elég sokan ismerik, de ezúttal azok járnak jól, akiknek lövésük sincs az eredeti történetről, hiszen annak csupán az írmagja maradt meg. A játékos kedvű amerikai forgatókönyvírók alapjaiban változtatták meg a szörnyűséges rettenet ellen meztelenül harcba vonuló dicső harcos történetet, s ez bizony nem keveseket hőzöngésre késztetett - mintha újdonság lenne az efféle "cél szentesíti az eszközt" hozzáállás.
Egész egyszerűen el kell vonatkoztatni az eredetitől és akkor az embernek csodás utazásban lesz része, hiszen a háromdimenziós technika olyan lehetőségeket nyit meg a néző előtt, hogy tátott szájjal figyeli, ahogyan a Beowulf magába szippantja és nem ereszti el. Hogy mindez vajon a "kisgyereknek minden vicc új" élménynek köszönhető azt nem tudni, de hajdanán a Csodacsibe Real-D élménye közel sem jelentett a Beowulfhoz hasonló sokkosan pozitív élményt.
Látszik, hogy technikai oldalról a 3D-élményt kiszolgáló személyzet rengeteg mindenre odafigyelt, jó pár apró nüansszal tömték tele a filmet, s okoznak ezzel monumentális és tesztoszterontól hemzsegő moziélményt. De ami a legfontosabb, hogy - mint az szokás az animációs filmeknél - ezúttal a történetet nem áldozzák fel a látvány oltárán. A Csillagporos Neil Gaiman és Roger Avery forgatókönyve valóban gondos munka eredménye, meg vagyon írva rendesen. Ez abból is kitűnik, hogy ritka az olyan animációs film, ahol a karakterek így ki lennének dolgozva, az ember tényleg törődik velük, sajnálja, esetleg gyűlöli őket. Még olykor a komolytalankodás sem árt az összképnek - csak azokat az Austin Powers-féle falloszeltakaró trükközéseket tudnánk feledni...
Akinek bejött a 300, az minden bizonnyal a Beowulfban is élvezni fogja az erőtől duzzadó felső- és alsótestek látványát. A készítők nem spóroltak a meztelenséggel, legyen szó akár a női, akár a férfi színészek által "alakított" animációs figurákról. Már csak ezért sem, meg a valóban olykor émelyítően durva és véres jelenetek miatt sem ajánlott a film a fiatalabb korosztálynak, nekik inkább a következő Dreamworks-filmet kellene bevállalniuk Real-D technikával.
Mindaz már csak hab a tortán, hogy megannyi ismert színész megjelenik a filmben animált formában, Anthony Hopkins-tól kezdve Angelina Jolie-ig, tovább javítva a filmélményen. Ha pedig túltesszük magunkat a történet újraírása miatt keletkező sokkon és beleéljük magunkat a 3D-s megjelenítésbee, akkor bizony totális moziélményben lehet részünk. 3D nélkül azonban csak egy erősen hímközpontú (szó szerint) "kardozós-baszós" filmet láthatunk, amelyet unokáinknak nem fogunk nyugodt szívvel mutogatni.
Robert Zemeckis, aki hajdanán többek között a Vissza a jövőben-filmekkel írta be magát arany betűkkel a mozi nagy könyvébe, mostanában animációs színtéren utazik. A rendező a 2000-ben megjelent Számkivetett című sikerfilmje óta csak egy Polar expresszt tett le az asztalra, és most a Beowulf - A legendák lovagja című filmet.
A munkatempó lassúsága persze nem is csoda, hiszen az ilyen filmek meglehetősen sok előkészülettel járnak és a technikai háttér folyamatos fejlődésével is lépést kell tartani. A Beowulf nagyjából a Final Fantasy-filmekben látható 3D-s animációt próbálja a topra juttatni, több-kevesebb sikerrel. A remek fogások mellett olykor elég necces pillanatokat is átélhetünk a film közben: remekül lehet látni a spórolós, kevésbé realisztikus részeket, de ki tudja, talán egyszer a figurák mozgása is 100%-os lesz.
A Beowulf technikai hátteréről már írtunk korábban, s azt is hírül adtuk, hogy idehaza a budapesti Palace Westend mozi 3-as termében kiépítették az első hazai Real-D vetítőtermet, ahol a klasszikus, polarizált szemlencsés szemüveges trükkel meg lehet tekinteni a Beowulfot az 1750 forintos jegyár kipengetésével és azt kell, hogy mondjuk, minden egyes forintot megér az élmény, pláne, hogy jó ideig más filmet nem láthatunk Real-D-ben.
Magát a történetet, Beowulf és Grendel legendáját lehet, hogy elég sokan ismerik, de ezúttal azok járnak jól, akiknek lövésük sincs az eredeti történetről, hiszen annak csupán az írmagja maradt meg. A játékos kedvű amerikai forgatókönyvírók alapjaiban változtatták meg a szörnyűséges rettenet ellen meztelenül harcba vonuló dicső harcos történetet, s ez bizony nem keveseket hőzöngésre késztetett - mintha újdonság lenne az efféle "cél szentesíti az eszközt" hozzáállás.
Egész egyszerűen el kell vonatkoztatni az eredetitől és akkor az embernek csodás utazásban lesz része, hiszen a háromdimenziós technika olyan lehetőségeket nyit meg a néző előtt, hogy tátott szájjal figyeli, ahogyan a Beowulf magába szippantja és nem ereszti el. Hogy mindez vajon a "kisgyereknek minden vicc új" élménynek köszönhető azt nem tudni, de hajdanán a Csodacsibe Real-D élménye közel sem jelentett a Beowulfhoz hasonló sokkosan pozitív élményt.
Látszik, hogy technikai oldalról a 3D-élményt kiszolgáló személyzet rengeteg mindenre odafigyelt, jó pár apró nüansszal tömték tele a filmet, s okoznak ezzel monumentális és tesztoszterontól hemzsegő moziélményt. De ami a legfontosabb, hogy - mint az szokás az animációs filmeknél - ezúttal a történetet nem áldozzák fel a látvány oltárán. A Csillagporos Neil Gaiman és Roger Avery forgatókönyve valóban gondos munka eredménye, meg vagyon írva rendesen. Ez abból is kitűnik, hogy ritka az olyan animációs film, ahol a karakterek így ki lennének dolgozva, az ember tényleg törődik velük, sajnálja, esetleg gyűlöli őket. Még olykor a komolytalankodás sem árt az összképnek - csak azokat az Austin Powers-féle falloszeltakaró trükközéseket tudnánk feledni...
Akinek bejött a 300, az minden bizonnyal a Beowulfban is élvezni fogja az erőtől duzzadó felső- és alsótestek látványát. A készítők nem spóroltak a meztelenséggel, legyen szó akár a női, akár a férfi színészek által "alakított" animációs figurákról. Már csak ezért sem, meg a valóban olykor émelyítően durva és véres jelenetek miatt sem ajánlott a film a fiatalabb korosztálynak, nekik inkább a következő Dreamworks-filmet kellene bevállalniuk Real-D technikával.
Mindaz már csak hab a tortán, hogy megannyi ismert színész megjelenik a filmben animált formában, Anthony Hopkins-tól kezdve Angelina Jolie-ig, tovább javítva a filmélményen. Ha pedig túltesszük magunkat a történet újraírása miatt keletkező sokkon és beleéljük magunkat a 3D-s megjelenítésbee, akkor bizony totális moziélményben lehet részünk. 3D nélkül azonban csak egy erősen hímközpontú (szó szerint) "kardozós-baszós" filmet láthatunk, amelyet unokáinknak nem fogunk nyugodt szívvel mutogatni.