Szekeres Viktor

Ismét sorozat miatt hőzöngenek a keresztények

Minden bizonnyal nem utoljára csapja ki bizonyos sorozat bizonyos jelenete a biztosítékot a keresztény szervezetek mellett a szülőknél is, akik elkezdték kiegyenesíteni kaszáikat David Duchovny új sorozatának premierje miatt.

Nálunk a Kaliforgia címre elkeresztelt Californication csak novemberben kerül képernyőre, azonban a napokban a Showtime népszerű sorozatát bemutatták Ausztráliában, csak éppen az amerikaitól eltérően nem kábeltévén, hanem egy mindenki által fogható adón.

És ezen adó érzékeny nézői (valamint a sorozatot néző katolikus vezetők) azon botránkoztak meg, hogy az első rész nyitójelenetében a Duchovny által alakított kiégett írót, Hank Moody-t egy templomban, egy oltár előtt egy apáca részesíti orális szexben azután, hogy az író a cigijét a szenteltvízbe dobja. (Nem írjuk, hogy Jézus figyelő szemei láttára teszi mindezt, hiszen a tettet elszenvedő Moody szemérmesen eltakarja Isten Fiának szemeit.)

A tiltakozáshullám hatására a csatorna ugyan azt állította, hogy leperegnek róla az efféle próbálkozások, azonban az ausztrál ORTT, az AMCA vizsgálatot indított az ügyben. Aki pedig esetleg még nem látta az inkriminált jelenetet, az a fenti videón megnézheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kanesoban #57
    Úgy szeretem a műbalhékat ! Hiszen máshogy soha nem is hallanék ilyen faxa sorozatokról. :'D
  • Falatka2003 #56
    Tévedsz. Semmilyen gyűlölet nincs bennem. Csak sajnálom azt a szerencsétlen birkanyájat, amit álszent dogmákkal vezetnek olyan emberek, akik kevesebb, mint 100 éve a nácikkal is lepaktáltak, hogy a hatalmuk és pénzük megmaradjon. (Csak hogy egy nem túl régi tényt idézzek. Keress rá XI. Pius és Mussolini kapcsolatára. Segítek "Lateráni szerződés".)

    És természetesen annak a bestsellernek egy példánya is megvan, méltó helyen: a Harry Potter és a Hetvenhét magyar népmese között a polcon.
  • tacsaby #55
    Sajnálom, hogy így gondolkodsz, és ennyi gyűlölet van benned olyan emberek iránt, akik jobbá szeretnék tenni önmagukat és ezt az önmaga pusztulásába rohanó világot.
    Egyébként ezt az "ostoba" bestsellert kézbevetted már valaha? Belelapoztál, esetleg beleolvastál? Ha igen, tettél valami csekély próbálkozást a mondandójának megértésére? Egyáltalán tisztában vagy ennek a könyvnek a történetével? Megnyilatkozásod alapján ez nem valószínű.
    A Bibliát kutató tudósok számára éppen az a legnagyobb talány, hogy a Biblia mai tartalma a legősibb szövegtöredékekkel, pl. a holt-tengeri tekercsekkel és sok más egykorú szövegtanúval együtt milyen nagyfokú egyezést mutat. Lehet hogy ezerszer lemásolták, de a tartalom, a mondandó vajmi kevesett változott közel 2000 év alatt. Ez tudományos tény, aki nem hiszi,járjon utána.
  • Kemuri #54
    Megnyugtatlak, jól tudod, tényleg te vagy a hülye.
    Bármiféle keresztényellenességet vizionálni egy ilyen jelenet láttám ultra szánalmas. Az amerikai filmek túlnyomó többségében a származással vagy vallással kapcsolatos szereotípiák kihangsúlyozása - amin csak osotoba emberek sértődnek meg - az afroamerikaik vagy a zsidókat érinti. Ezt persze te szándékosan elfelejted, vagy nem tudod megítélni mert nem nézel elég filmet.

    Amúgy ez az egész "hőzöngés" (kivételesen találó a cikk címe), kísértetiesen emlékeztet egy egy évvel ezelőtti dologra ami a Resident Evil 5 kapcsán "robbant" ki. Ez egy videojáték sokadik része melyben, az előző részekhez igazodva zombikat kell ölni. Mit ad isten a legújabb rész Afrikában fog játszódni ahol az emberek kb. 99%-a színesbőrű. Persze ennyi bőven elég is volt egy szintén színesbőrű internetezőnek aki torkaszakadtából el kezdte kiabálni a blogján, hogy EZ RASSZIZMUS KÉREMSZÉPEN!!
    Annak természetesen nem nézett utána, hogy az azt megelőző 10-en akárhány részben fehér emberekből voltak a zombik. OUCH!!!
    Na ezt csak azért mondom mert énis a balance híve vagyok. Mindkét oldalon vannak primitív emberek, trogi. Egyik oldalon ő másikon meg te.
  • trogi #53
    Te sem éppen a bonyolult gondolkodásodról ismerszel meg ezt már látom.
    Az egész egy folyamat, persze nem értünk még a végére, amikor majd "felszólítanak" a keresztények "rendbetételére". És ez a felfogás nem zárja ki a marketingfogást sem, mert ha ugyanezt más vallás templomába csinálják, akkor az a sorozat már nem menne adásba.

    Amúgy amit felhoztam, jó példa volt (szándékosan durva példát akartam ideírni) , mert úgy látom, hogy az zavar pár embert, ez meg nem. De tudom, én vagyok a hülye, mert kiegyensúlyozott a világ. És minden amit közvetítenek felénk az szép és jó.
  • Kemuri #52
    Milyen érdekes, hogy megint csak a magad fajtának jut eszébe zsidózni meg gyűlölködni mikor az aki érti a poént (az értelmesebbje), nevet egyet a jeleneten de pl. eszébe nem jutna a keresztényeket lenézni egy ilyen képsor miatt. Ez vagy te, szánalmas és sajnos tipikus példa.
  • Falatka2003 #51
    Kérdésedre válaszolva: ÉN a saját gondolataimat írtam, te meg egy szedett-vedett, 1000x átírt, ostoba "bestseller"-t idézgetsz. De ha ennyire számít a példányszám és a nézettség, miért nem delegáljátok Győzikét pápának?

    "Attól, hogy 50 millióan hisznek valami ostobaságban, még ostobaság marad."
  • Falatka2003 #50
    Arról, hogy a kereszténységet éri a legtöbb támadás:

    Elég gyakran járok a Nyugati aluljáró felé és érdekes módon nem muzulmánok, zsidók, buddhisták, krisnások üvöltenek átszellemült arccal a mikrofonba, hogy "Jézus szeret téged, meg mindenkit és különben is, jaj de jóóó..." Szóval azért ezt támadják, mert ez van az orrunk előtt, ez b****a a csőrünket leginkább. A Jehova tanúját is elhajtottam Újpesten, mikor elkezdte, hogy a globális felmelegedésre megtalálták a megoldást, csak menjek el adott címen az ingyenes biblia-oktató-magyarázó estjükre.

    Visszatérve az aluljáróra: szóval megértem én, hogy kellenek a hívek, meg kell a pénz, de a Nyugati aluljáróban találnék olyan 20-30 év közötti ÉLŐ fiatalembereket is, akik a pénzemért szeretnének, és az ő szolgáltatásaikat sem veszem igénybe, köszönöm...
  • trogi #49
    Kábé ez olyan, mintha zsidó templomba szartak volna. Vagy még durvább példa is mehetne, pl:

    Miért ne lehet mulatni azokon is, akik ötödosztályon utaztak Lengyelországba?
    Akkor most én szélsőséges vagyok? Vagy csak azt az elvet képviselem, hogy ami volt elmúlt, fölösleges ezen ájtatoskodni...?
  • tungi52 #48
    Ebben egyébiránt kevés a pornográf. Csak azt látni hogy egy apácaruhába öltözött szőke leguggol, és eltűnik a képből, aztán meg hogy a Duchovny nagyon élvez vmit. Szerintem az már durva ha egy meztelen nő meg egy férfi ...
    Azon lehet hőzöngeni. Ez szerintem messze nem ér annyit. Egyébként nem a papok múltbéli tevékenységeiről van szó, mert azok sem templomban csinálták. Az Isten háza, és ez a sértő, nem az hogy "blowjob" .