Szekeres Viktor
Harry Potter és a Főnix rendje
A hetedik Potter-könyv nemsokára a boltokba kerül, előtte pedig az ötödik Potter-mozi robbant, mely a robotos filmhez hasonlóan remek szórakozást nyújt.
Persze ismét azok jártak jobban, akik a könyvet olvasták, hiszen a Harry Potter és a Főnix rendje szokás szerint erősen tömörített verziót jelent a sokszáz oldalas könyvhöz képest. Egy könyvből készült filmadaptáció esetében mindig is közhelyes dolog volt azon kiakadni, azt kritizálni, hogy "a könyv jobb volt" és hajtogatni minden bekezdésben, hogy "bezzeg a könyv!". Naná, hogy jobb, pláne, ha olvasta az ember, hiszen mégiscsak az első benyomás a legerősebb. Egy adaptációnak nem jobbnak kell lennie az eredetinél, hanem minél inkább megközelítenie azt.
Az más kérdés, hogy megoszlanak a vélemények, hogy milyen a jó könyvadaptáció. Olyan, amelyik oldalról-oldalra, szóról-szóra szolgaian fedi a könyvet? Esetleg olyan, ahol a film érdekében feszítenek kicsit a dramaturgián, például a fellengzősebb, tempójuk miatt nem vászonra való részek, szereplők, sztorivonalak kivágásával? Vagy egy adaptáció akkor igazán jó, ha tud valami pluszt is nyújtani a könyvet már elolvasó mozizóknak? Ha képes újítani, esetleg az eredeti író beleegyezésével sikerül picit frissíteni a cselekményen, ahogyan azt mondjuk a 300 is tette, ahol a remek, gyakós képregényhez a forgatókönyvíró hozzátett egy szexközpontú, buja mellékszálat?
Az első négy Harry Potter-filmet e sorok írója a könyvek ismeretében tekintette meg. A Columbus által rendezett első két rész igazi gyerekfilm volt, mondhatni ujjgyakorlat. Alfonso Cuaron és az azkabani fogoly egy nagyon profin kivitelezett sötét mese lett, míg a negyedik résszel Mike Newell is odatette magát, s ugyan rengeteget vágni kellett a terjedelmes könyvből, de a film élvezetesre sikeredett. Kísérletezni mindig is jó dolog volt, ezért gondoltam kipróbálom milyen úgy Harry Pottert nézni, ha az ember nem tudja, hogy mi fog történni a következő percekben, ha nem tudjuk előre, hogy az inas a gyilkos.
A sztoriról elég annyit tudni, hogy Potter barátunk a nyári szünetben megint pang, cikizik nevelőszülei fiának barátai. Aztán minden in medias res kezdést újrafogalmazva a második percben az események sűrűjébe kerüljünk egy dementortámadással, aminek nem tudni mi lehetett a mozgatórugója - ennek kiderítése vár Harry-re.
A negyedik résznél - bármennyire is jól sikerült - csak sajnálkozni lehetett, hogy mennyi minden kimaradt a könyvhöz képest, de a Harry Potter 5 játékidejét látva, nem is csoda. Hasonlóképpen feltételezhető, hogy ismét egy leegyszerűsített tömörítést kaptunk a 750 nyomtatott oldalból. A történet ismerete nélkül belevágva azonnal az emberre zuhan vagy 3-4 új karakter, csak kapkodjuk a fejünket, hogy kik ezek - hogy aztán eltűnjenek, miközben ordít róluk, hogy a könyvben megismerjük őket. A Főnix rendje nem is nagyon foglalkozik alapozással (sajnos magával a renddel sem...). Van, hogy csak a film közepén esik le egy szereplőről hogy kicsoda és milyen szerepet játszott mondjuk a harmadik részben.
Persze ha eltekintünk egyes motivációk kifejtésének hiányától, akkor egyértelműen olyan látványos és élvezhető nyári popcorn-mozit kapunk, mint a Transformers esetében (utóbbi talán egy fokkal nyert), azzal a különbséggel, hogy látszik, hogy a robotos film történetének amerikai gyökere volt, míg Harry Potternek angol. És továbbra is ez marad a Harry Potter-filmek előnye, hogy az irodalmi alapanyag miatt sokkal értelmesebb történet zajlik a vásznon, nem szükségeltetik a film megkezdése előtt az agyunkat lecsatolva az ölünkbe helyezni, hanem a látvány mellett a történet is élvezhető marad - főleg a legifjabb korosztálynak.
Ráadásul a Főnix rendje esetében az eddig sem kicsi és neves színészgárda újabb nagy nevekkel bővült (Imelda Staunton, Helena Bonham-Carter) és a rajongók közül kiválasztott új gyerekszereplő, a Lunát alakító Evanna Lynch sem okoz csalódást. Esetében érezni leginkább az adaptációk hátrányait, ugyanis a néző iszonyatosan keveset tud meg róla ahhoz képest, hogy kiemelt szerepet kap a filmben. A sok szereplő mozgatása, elaprózódása - mint a Harmadik Shrek és a Karib-tenger kalózainak 3. része esetében - a Harry Potternek nem jelent gondot, hiszen már két résszel ezelőtt túlestek ezen a problémán. Ismét bővült a stáb, mégis remekül megoldották a sok karakterrel való egyensúlyozást, ami azzal járt, hogy pár jól ismert arc egy-két jelenetet kapott mindössze, ami nem vált a film hátrányára.
Mint írtam nagyon élvezetes a Harry Potter és a Főnix rendje. Minőségileg nagyjából félúton helyezném el az eddigi Potterek között, részint azért, mert az elbűvölően kialakított Roxfort iskola és a varázslóuniverzum mellett a látványelemek ezúttal kimerültek mindenféle CGI-füstcsóvák ide-oda suhanásából, minek köszönhetően a nagyobb ramazurikat nem igazán lehetett követni. Másik negatívumként pedig a történet meglepetésmentességét lehetne megemlíteni, ezúttal elmaradnak a nagy felfedezések. A végső összecsapás sincs felvezetve, hiszen egy egyszerű eseményből bontakozik ki minden, hogy a néző csak a legvégén jöjjön rá, hogy ennyi volt a film, pakk. Az 5. rész modhatni egy amolyan átvezető epizód az egy korszakot lezáró negyedik és egy nagyon elszabadult 6. rész között.
Mindenesetre végre egy folytatás, amely bizonyított. A robotos film mellett újabb reménysugár, hogy Hollywood nem felejtett el közönségfilmet készíteni, bár utólag az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna a végeredmény, ha a jómunkásember, angol tévés rendező David Yates helyett a felkért Mira Nair vagy Jean-Pierre Jeunet vállalja a direktori feladatot.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Persze ismét azok jártak jobban, akik a könyvet olvasták, hiszen a Harry Potter és a Főnix rendje szokás szerint erősen tömörített verziót jelent a sokszáz oldalas könyvhöz képest. Egy könyvből készült filmadaptáció esetében mindig is közhelyes dolog volt azon kiakadni, azt kritizálni, hogy "a könyv jobb volt" és hajtogatni minden bekezdésben, hogy "bezzeg a könyv!". Naná, hogy jobb, pláne, ha olvasta az ember, hiszen mégiscsak az első benyomás a legerősebb. Egy adaptációnak nem jobbnak kell lennie az eredetinél, hanem minél inkább megközelítenie azt.
Az más kérdés, hogy megoszlanak a vélemények, hogy milyen a jó könyvadaptáció. Olyan, amelyik oldalról-oldalra, szóról-szóra szolgaian fedi a könyvet? Esetleg olyan, ahol a film érdekében feszítenek kicsit a dramaturgián, például a fellengzősebb, tempójuk miatt nem vászonra való részek, szereplők, sztorivonalak kivágásával? Vagy egy adaptáció akkor igazán jó, ha tud valami pluszt is nyújtani a könyvet már elolvasó mozizóknak? Ha képes újítani, esetleg az eredeti író beleegyezésével sikerül picit frissíteni a cselekményen, ahogyan azt mondjuk a 300 is tette, ahol a remek, gyakós képregényhez a forgatókönyvíró hozzátett egy szexközpontú, buja mellékszálat?
Az első négy Harry Potter-filmet e sorok írója a könyvek ismeretében tekintette meg. A Columbus által rendezett első két rész igazi gyerekfilm volt, mondhatni ujjgyakorlat. Alfonso Cuaron és az azkabani fogoly egy nagyon profin kivitelezett sötét mese lett, míg a negyedik résszel Mike Newell is odatette magát, s ugyan rengeteget vágni kellett a terjedelmes könyvből, de a film élvezetesre sikeredett. Kísérletezni mindig is jó dolog volt, ezért gondoltam kipróbálom milyen úgy Harry Pottert nézni, ha az ember nem tudja, hogy mi fog történni a következő percekben, ha nem tudjuk előre, hogy az inas a gyilkos.
A sztoriról elég annyit tudni, hogy Potter barátunk a nyári szünetben megint pang, cikizik nevelőszülei fiának barátai. Aztán minden in medias res kezdést újrafogalmazva a második percben az események sűrűjébe kerüljünk egy dementortámadással, aminek nem tudni mi lehetett a mozgatórugója - ennek kiderítése vár Harry-re.
A negyedik résznél - bármennyire is jól sikerült - csak sajnálkozni lehetett, hogy mennyi minden kimaradt a könyvhöz képest, de a Harry Potter 5 játékidejét látva, nem is csoda. Hasonlóképpen feltételezhető, hogy ismét egy leegyszerűsített tömörítést kaptunk a 750 nyomtatott oldalból. A történet ismerete nélkül belevágva azonnal az emberre zuhan vagy 3-4 új karakter, csak kapkodjuk a fejünket, hogy kik ezek - hogy aztán eltűnjenek, miközben ordít róluk, hogy a könyvben megismerjük őket. A Főnix rendje nem is nagyon foglalkozik alapozással (sajnos magával a renddel sem...). Van, hogy csak a film közepén esik le egy szereplőről hogy kicsoda és milyen szerepet játszott mondjuk a harmadik részben.
Persze ha eltekintünk egyes motivációk kifejtésének hiányától, akkor egyértelműen olyan látványos és élvezhető nyári popcorn-mozit kapunk, mint a Transformers esetében (utóbbi talán egy fokkal nyert), azzal a különbséggel, hogy látszik, hogy a robotos film történetének amerikai gyökere volt, míg Harry Potternek angol. És továbbra is ez marad a Harry Potter-filmek előnye, hogy az irodalmi alapanyag miatt sokkal értelmesebb történet zajlik a vásznon, nem szükségeltetik a film megkezdése előtt az agyunkat lecsatolva az ölünkbe helyezni, hanem a látvány mellett a történet is élvezhető marad - főleg a legifjabb korosztálynak.
Ráadásul a Főnix rendje esetében az eddig sem kicsi és neves színészgárda újabb nagy nevekkel bővült (Imelda Staunton, Helena Bonham-Carter) és a rajongók közül kiválasztott új gyerekszereplő, a Lunát alakító Evanna Lynch sem okoz csalódást. Esetében érezni leginkább az adaptációk hátrányait, ugyanis a néző iszonyatosan keveset tud meg róla ahhoz képest, hogy kiemelt szerepet kap a filmben. A sok szereplő mozgatása, elaprózódása - mint a Harmadik Shrek és a Karib-tenger kalózainak 3. része esetében - a Harry Potternek nem jelent gondot, hiszen már két résszel ezelőtt túlestek ezen a problémán. Ismét bővült a stáb, mégis remekül megoldották a sok karakterrel való egyensúlyozást, ami azzal járt, hogy pár jól ismert arc egy-két jelenetet kapott mindössze, ami nem vált a film hátrányára.
Mint írtam nagyon élvezetes a Harry Potter és a Főnix rendje. Minőségileg nagyjából félúton helyezném el az eddigi Potterek között, részint azért, mert az elbűvölően kialakított Roxfort iskola és a varázslóuniverzum mellett a látványelemek ezúttal kimerültek mindenféle CGI-füstcsóvák ide-oda suhanásából, minek köszönhetően a nagyobb ramazurikat nem igazán lehetett követni. Másik negatívumként pedig a történet meglepetésmentességét lehetne megemlíteni, ezúttal elmaradnak a nagy felfedezések. A végső összecsapás sincs felvezetve, hiszen egy egyszerű eseményből bontakozik ki minden, hogy a néző csak a legvégén jöjjön rá, hogy ennyi volt a film, pakk. Az 5. rész modhatni egy amolyan átvezető epizód az egy korszakot lezáró negyedik és egy nagyon elszabadult 6. rész között.
Mindenesetre végre egy folytatás, amely bizonyított. A robotos film mellett újabb reménysugár, hogy Hollywood nem felejtett el közönségfilmet készíteni, bár utólag az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna a végeredmény, ha a jómunkásember, angol tévés rendező David Yates helyett a felkért Mira Nair vagy Jean-Pierre Jeunet vállalja a direktori feladatot.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése