Gyurkity Péter

Elrajtolt a Radeon HD 2000 sorozat

Az AMD hivatalosan is bejelentette a régóta várt család megjelenését, jóllehet az első hetekben kizárólag egyetlen példány lesz valóban elérhető a boltokban. A választék csak lassan, fokozatosan bővül ki.

A hivatalos bejelentés szerint a mai napon végre hivatalosan is megjelenik a Radeon HD 2000 család minden tagja, igaz egy kártya kivételével ez nem jelenti a valódi elérhetőséget. A boltokba ugyanis kizárólag a HD 2900 XT (korábban R600) érkezik meg, míg a HD 2600 (RV630) és a HD 2400 (RV610) csak később bukkan fel, kiegészülve a zászlóshajó szerepét betöltő HD 2900 XTX kártyákkal. Lássuk szép sorban a család tagjainak főbb jellemzőit!


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Kezdjük a sort a HD 2900 XT-vel, amely tehát kezdetben egyedül lesz kénytelen tartani a frontot a rivális fejlesztésekkel szemben. Ez a grafikus chip összesen 700 millió tranzisztort foglal magába, fogyasztása 215 watt. A mag órajele 740 MHz, az 512 MB GDDR3 memória pedig 1,65 GHz-en fut, a két komponens közötti gyors adatcseréről 512 bites interfész gondoskodik, ami 106 GB/s sávszélességet biztosít. Maga a chip még 80 nanométeren készül, többek között ennek is köszönhető a viszonylag magas fogyasztás. A kártya nemcsak dual-link DVI, de HDMI-csatlakozót is támogat, 5.1-es surround hangzással.

A középkategóriát a HD 2600 képviseli, amely a várakozások szerint több változatban is megjelenik, Pro és XT jelzéssel. A hivatalos tájékoztató szerint ezen kártyák 600-800 MHz közötti magórajellel, 256 MB, 800 és 2200 MHz közötti frekvencián futó GDDR4, GDDR3, illetve DDR2 memóriával, 128 bites memóriabusszal, valamint HDMI-támogatással érkeznek. Itt a grafikus chip már 65 nanométeren készül, a tranzisztorok száma 390 millió, a fogyasztás pedig mindössze 45 watt, ami igen kedvező adat. A megjelenés azonban csak június 27-én esedékes, vagyis jó másfél hónapos csúszással számolhatunk.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A belépő szintet a HD 2400 sorozat képviseli, amelynek tagjai GDDR3 és DDR2 memóriával szerelten érkeznek. A 128, illetve 256 MB, 800 és 1600 MHz közötti órajelen futó memória 64 bites buszon kapcsolódik, a HDMI-támogatás viszont itt is megtalálható lesz. Az ár a HD 2900 XT esetében 400 dollár körül, a 2600 kártyáknál 100 és 200 dollár között, a 2400-nél pedig 100 dollár alatt lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #30
    Glaze3D-t kihagytad? :)) (ha jól emléxem a névre)
    Az majd a Duke Nukem Foreverrel egyidőben jön, és mindent ver! :)

    (bár lehet, hogy azért hagytad ki, mert, amiket te írtál azok létező kártyákat csináltak)
  • uniu #29
    Nem pont erre gondoltam! Inkabb arra mint amilyen helyzetben kerult a 3Dfx vagy az S3, Number9, Matrox(3D chipek), Rendition stb... mindegyiknel emlexem valami "hattyudalra".
  • arty #28
    elég jol sikerült a kártya, meglátjuk árban is tud e versenyezni majd a 8800gts-ekkel ...

    "Szefmester
    ma 12:55 | privát | válasz erre | #11
    ahogy olvastam máshol jelenleg még a 8800as megveri bizonyos helyzetekben, de asszem a 3D Markban nem.. azt mondták driveres gyengeség.. meglátjuk..

    Mióta az AMD megvette az ATI-t azóta csak süllyed a szerencsétlen.. kár volt eladni.. "

    Tod, az ATI-nál nem az AMD-s összeolvadáskor kezdődtek a problémák ... illetve, dehogy tod :)

    Ettől függetlenül, ma a csucskártyák közt a geforce a király, de középen az ati most jobbakat árul - ha nem is directx10 kompatibilisek :)
  • vax #27
  • item #26
    Kicsit túlhúzta a csavart, megesik az ilyen
  • asysoft #25
    Mert valaki ERŐS volt!
  • LADA Kalina #24
    mért van meghajolva a felső fémpöcök, aminél be kell csavarozni a házba?
  • grebber #23
    Nézzétek meg cellcom-ot 92.000FT asus és 88600ft a Sapphire kb ugyanilyen árba vannak a 640MB-os GTS-ek is!
  • Akuma #22
    Fórum/Beállítások/
  • Akuma #21
    Na én meg 20 vagyok, de hobbyból gyakran utánanézek a technika fejlődésének :)