Szekeres Viktor

Norbit - Eddie Murphy és az Update fogyikúra

Martin Lawrence és a Gagyi mami után Eddie Murphy is felvette a kövér nős jelmezt, jót röhöghessünk a duci poénokon. Ha ez kell a népnek, csak tegye,

És ez kell a népnek, legalábbis az amerikainak, hiszen a Norbit remek eredménnyel debütált és rettenthetetlenül közelített a bűvös 100 milliós határhoz, hogy alig előtte lecövekeljen. Ennek ellenére is kijelenthetjük, hogy a Pluto Nash-féle bukások után Eddie Murphy visszatért, legyen erre bizonyíték a Bölcsek kövére nyomdokain lépdelő Norbit sikere és az Oscar-jelölés a Dreamgirls-ben.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Norbitban történeti fronton egy szál gond sincs, megkapjuk az egy mondatban leírható, 2 perc alatt lejáró szavatosságú, a ScriptMaker 3.11 prebéta verziószámú forgatókönyv-generátor által kiköpött végeredményt. "Árva fiú szeretni árva lány, akit örökbe fogadnak és a lúzer árva fiút egy kövér lány venni pártfogásba, akit később jobb híján el is venni az árva fiú." Vagyis egy szerethető lúzer és egy gyűlölhető kövér nő kapcsolatáról szól a mese, amikoris a gyermekkori szerelem feltűnik a színen. És persze ettől a ponttól jönnek a bonyodalmak.

A Norbit - ahogyan a régi Eddie Murphy filmek - a komikus pár alteregójára épül. Eddie barátunk hol mikrofonfrizurás, überlúzer árva, hol Donna Tonna, a maga 250 kilójával, hol pedig idős, kopaszodó ázsiai jó munkásember. Talán mondanunk sem kell, hogy az egész film sokkal viccesebb lenne, ha ezt a három karaktert leültetnénk egy asztalhoz, hogy 10-15 percen keresztül szórakoztassák az embert. Hiába ripacskodik szokás szerint remekül Murphy, sok panelt használ, melyeken jobban szórakozhatnánk, ha megnéznénk egy régebbi kövér négeres komédiáját, mondjuk a Bölcsek kövére-t.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Szóval a rajongók örülhetnek, a film fő vonzereje Eddie Murphy, aki szétidétlenkedi a fejét. Néha vicces is, viszont amikor látványosan lemegy kutyába akkor nem annyira az. Annak ellenére, hogy a legtöbb poén elég öregecske és fáradt, gesztusaival mindhárom karakter bőrében rögtönöz olykor valami tanulságosat. Szereplői szempontból igazi negatívuma a filmnek a jó csaj karaktere, Thandie Newtoné. Igazából nem is a karakterrel, hanem a gyönyörű és sokat bizonyított (mindenkinek megvolt az Utolsó belövés?) színésznővel a gond. Nem nagyon ázott el a humorérzék esőjében és amikor az abból hátramaradt cseppeket osztogatták sajnos újfent nem került sorra, így borzalmasan tanácstalanul téblábol a komédiában.

Igazából a Norbit-féle filmeknek egyetlen veszélyes hozadéka lehet. Az nem feltétlenül a film hibája, ha egy 130 kiló feletti, elhízott honfitársunk nem értékeli a hájas poénokat, pl. hogy aki kövér az esélytelen a szexben, és az sem a film számlájára róható fel, ha egy állatbarát néző nem találja különösebben viccesnek, ha az elhízott főszereplő az autójával áthajt az őt idegesítő kutyán, egy jobb sorsra érdemes mopszon. A legnagyobb gond hogy egy ilyen, kvázi bárki által összebarkácsolható sikerfilm után a tavaly az Összekutyulva című filmmel totális tehetségtelenségét bizonyító Brian Robbins rendező biztosan újabb és újabb filmes megbízásokat fog bezsákolni...

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ez van, a Norbit hozta a papírformát és a kritikus baromi nehéz helyzetben van, hiszen totális prekoncepcióval ült be a filmre (tudom, nem szép dolog, de legalább őszinte vagyok), a film pedig éppen az hozta, amit sokan elvárnak tőle és ami miatt az emberek zöme akkor sem nézné meg, ha a 250 kilós női Murphy alteregó fenyegetné egy áthancúrozandó éjszaka kilátásaival. Tehát ezek alapján a Norbit kerülendő film, de akik kiéheztek egy sok kövér- és négerviccel operáló, altáji és szellentős poénokat halmozó vígjátékra, azok Martin Lawrence távollétében beadhatják maguknak intrapupillárisan az idei adagot.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Norbit
feliratos amerikai vígjáték, 102 perc, 2007

Rendező: Brian Robbins
Forgatókönyvíró: Charles Q. Murphy, David Ronn, Jay Scherick
Operatőr: J. Clark Mathis
Vágó: Ned Bastille

Szereplők:
Eddie Murphy (Norbit/Rasputia/Mr. Wong)
Thandie Newton (Kate)
Terry Crews (Big Jack)
Clifton Powell (Earl)
Cuba Gooding Jr. (Deion Hughes)
Marlon Wayans (Buster)
Khamani Griffin (5 éves Norbit)
Austin Reid (9 éves Norbit)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jrex #19
    a gagyimamiban nem is Eddie van...
    én most néztem meg és nekem tetszett...de ki olyan állat h a pincébe is rak telefont?XD
  • stargatelost #18
    a beszélő mopsz azért vitte a pálmát
  • sgaba #17
    juharfalvi! Nézd meg újra a történet elejét, az esküvős részt, és rájössz...
  • juharfalvi #16
    A Norbit rettenetesen gyenge film, a Gagyi-mami vagy a Bölcsek kövére egy klasszissal jobb volt...

    A film nincs rendesen megírva, nincs története. Miután rájön, hogy nem akar ezzel a nővel élni, miért nem költözik el? Nincs semmi oka rá, hogy maradjon. Vagy az pl. jó lett volna, ha különféle módszerekkel megpróbálta volna eltenni a nőt láb alól, és nem sikerült volna neki... de semmi ilyesmi nincs a filmben.
    Norbit egy együgyű lúzer, és ez önmagában nem elég egy vígjátékhoz...
  • Davidus #15
    azt hittem hogy ez ilyen magyarosított cím a norbi miatt. közbe meg nem:D
  • winnie #14
    szerintem már látta.
  • aRoma #13
    nézd meg a nemzetbiztonság bt. -t
  • floatr #12
    Eddig a Martin Lawrence filmekből egyedül a Nekem 8-at tudtam megnézni, a többi eszelősen erőltetett volt.
  • archkoven #11
    Szerintem a gagyimami egy nagyon rossz film volt, nekem legalábbis nagyon nem jött be. A bölcsek kövére szerintem viszont egy nagyon jó film volt. Az sem volt ki dolog szerintem, hogy a szereplők jelentős részét ugyan az az ember játszotta. Szerintem az kurva jól meg volt csinálva. Ezt viszont valószínűleg már nem fogom megnézni, kizárt, hogy ugyan arra témára ennyi rész után is jusson poén, bár a gagyimaminál csak jobb lehet.
  • Griphons #10
    Én röhögtem, szerintem nem rossz film, persze nem az a kategória, amiért másodszor is beülnék a moziba érte, de egyszer meg lehet nézni.

    Csak azt nem értem, hogy az ilyen néger-filmekben, a nagyon szimpatikus szerethető intelligens, de rosszsorsú néger főszereplő miért nem egy fehér lányt kap jutalmul a film végén? Vagy ez túl extrém - neadjisten rasszista - gondolat? Ez utóbbi esetben elnézést...