Szekeres Viktor
Mezsgye - Az ellen nem véd
Már a mozikban a telefonokat és az internetet démonizáló friss horror, melyből kiderül, ha nincs piros szigetelőszalag minden háztartásban, akkor utolér minket a zombilét.
Az a baj, hogy vannak olyan filmek, melyeket az ember erőteljes prekoncepcióval kezel. Ilyenek például a tinihorrorok, a J-horror feldolgozások, illetve mondjuk (és a hasamra ütök) az éppen aktuális tévésztárocskákat szerepeltető mozifilmek, melyek kimondva-kimondatlanul is a kisképernyő előtt gubbasztókat akarják kedvenceikkel a moziba csábítani. Nos, a Mezsgyére mindhárom felsorolt tétel áll, ezért meg is fordul a fejében az embernek, hogy létezik valaki, aki önszántából megnézte a filmet? Mármint a semmi újdonsággal nem kecsegtető előzetes és a rémes kritikák ellenére?
Mert az egy dolog, ha az embert munkahelyi kötelesség gyanánt moziba küldik, hogy önszemével bizonyosodjon meg az éppen aktuális premier minőségéről, hogy azt követően elhelyezze saját ízlése szerint az alkotást, de esetünkben van egy film, egy tinihorror, egy ikszedik japán horror-remake, ami nem éppen remek, hiszen ahogy az várható volt a kritikák is lehordták, a moziban is hatalmasat bukott, stb.
Tehát, feltételezhetném joggal, nem is nézte meg (és a kritika olvastán nem is fogja) senki megnézni a Mezsgyét, ezért elmondom, hogy érdemes leszámolni a fenti előítéletekkel. Oké, azzal nincs gond, hogy tinik szerepelnek benne - viszont az, hogy egy sokadik J-horrorról lenne szó, az téves állítás, hiszen Kiyoshi Kuroszawa 2001-ben elkészült Kairo-ja az egyik alapműnek számít a harmadik évezred japán rémfilmjei között. És a tévésztárokat kitételt sem érdemes pejoratíve használni, mert Kristen Bell napjaink egyik legkultikusabb tévésorozatának, a Veronica Mars-nak a főszereplője.
A történetről annyit érdemes elárulni, hogy Mattie (Kristen Bell) szívesen lóg a haverjaival, de nagyon odavan, mert barátjával szakítófélben vannak és már egy hete nincs semmi híre a srácról. Egy titokzatos telefonüzenet hatására ezért úgy dönt, hogy átugrik a fiúhoz, aki a látogatás idején eléggé leverten ballag át a szomszéd szobába, hogy felakassza magát. Totális kiakadás, paranoia, miegymás - miközben kiderül, hogy kvázi egy öngyilkossági-járvány söpört végig a városon. A rossz hírek közepette pedig, egy szimpla baráti chatelés közben hirtelen beloginol a két napja halott fiú és segítséget kér.
Érdekes, mi? Részemről azt mondhatnám, hogy még az is lehetne, ha a film megpróbálná jobban megvalósítaná azt, ami a célja lenne. Az előzetesekből látszik, hogy most fehérre sminkelt japán kisfiúk és kislányok helyett fehérre sminkelt amorf és alakkal is rendelkező öregemberektől kell félni. Csak éppen a trailerek (és a poszterek is) szokás szerint becsapósak, hiszen szinte az egész filmben nem látni szemtől-szemben a gonoszt, mindössze elektromos jelenések formájában, ami nem kifejezetten ijesztő, és ezért csődöt vall a horror. Szinte, teszem hozzá, hiszen az a pár jelenet, ahol megtestesül a Rossz, magasan viszi a pálmát.
Vannak horrorok, ahol a Gonosz jelenlétének sejtetése sokkal többet ér, mintha megmutatnák premierplánban, hogy mely csorgó nyálú, torz testű mutánstól kell félnünk, a Mezsgyében azonban a sejtetéssel nulla hangulatot képes kreálni Jim Sonzero, mondhatjuk elsőfilmes rendező. Nála az egész atmoszférateremtés annyiból áll, hogy sötétre vett képi világot előállító szűrőket alkalmaz, fakó, tompa színeket, valamint folytonos statikus zörejekkel és villódzásokkal idegesíti a nézőt. Történetileg azonban a Mezsgye a nihil szintjén mozog.
Magyarán szólva a film minden előzetes prekoncepciót bevált, valóban egy ostoba J-horror feldolgozásról van szó, amit az Átok második része simán felülmúl, azonban nem lenne fair, ha két pozitívum mellett elmennénk. Az egyik a hangok. Idegesítőek, de talán a 2006-os év egyik legjobban megkoreografált audiohangzásáról van szó. Ha DVD-n kijön a film, prezentációs lemezként remekül lehet hasznosítani a Mezsgyét - ha értelmes kiadásban jelenik meg nálunk, nem pedig 2.0-ban.
A másik pozitívum a befejezés. Nem a főhősök sorsa az érdekes, igazából a kutyát sem érdekel mi lesz velük (újabb hibája a filmnek), hanem az a felismerés, hogy mire is akar kilyukadni a Mezsgye. A film vége valóban alapos gyomros, már-már olyan apokaliptikus eseményeket tartalmaz, melyek szokatlanok a műfajban - persze ez is az eredeti számlájára írható.
A lényeg, hogy ettől még nem lesz jó, sőt még közepes film sem a Mezsgye. Szerintem csak a legelvakultabb rajongók fognak elájulni a filmtől. Elfogadom, hogy a film súlyos társadalmi mondanivalóval bír (dehogy fogadom), csak ez így, ebben a formában mégsem működik. Elég sokat spórolt volna a producer, ha inkább ír egy nyílt levelet a modernizáció, az elidegenedés és az elgépiesedés átkairól, nem pedig egy idétlen horror köntösében tálalja, hogy "tessék a mély mondanivaló."
Az a baj, hogy vannak olyan filmek, melyeket az ember erőteljes prekoncepcióval kezel. Ilyenek például a tinihorrorok, a J-horror feldolgozások, illetve mondjuk (és a hasamra ütök) az éppen aktuális tévésztárocskákat szerepeltető mozifilmek, melyek kimondva-kimondatlanul is a kisképernyő előtt gubbasztókat akarják kedvenceikkel a moziba csábítani. Nos, a Mezsgyére mindhárom felsorolt tétel áll, ezért meg is fordul a fejében az embernek, hogy létezik valaki, aki önszántából megnézte a filmet? Mármint a semmi újdonsággal nem kecsegtető előzetes és a rémes kritikák ellenére?
Mert az egy dolog, ha az embert munkahelyi kötelesség gyanánt moziba küldik, hogy önszemével bizonyosodjon meg az éppen aktuális premier minőségéről, hogy azt követően elhelyezze saját ízlése szerint az alkotást, de esetünkben van egy film, egy tinihorror, egy ikszedik japán horror-remake, ami nem éppen remek, hiszen ahogy az várható volt a kritikák is lehordták, a moziban is hatalmasat bukott, stb.
Tehát, feltételezhetném joggal, nem is nézte meg (és a kritika olvastán nem is fogja) senki megnézni a Mezsgyét, ezért elmondom, hogy érdemes leszámolni a fenti előítéletekkel. Oké, azzal nincs gond, hogy tinik szerepelnek benne - viszont az, hogy egy sokadik J-horrorról lenne szó, az téves állítás, hiszen Kiyoshi Kuroszawa 2001-ben elkészült Kairo-ja az egyik alapműnek számít a harmadik évezred japán rémfilmjei között. És a tévésztárokat kitételt sem érdemes pejoratíve használni, mert Kristen Bell napjaink egyik legkultikusabb tévésorozatának, a Veronica Mars-nak a főszereplője.
A történetről annyit érdemes elárulni, hogy Mattie (Kristen Bell) szívesen lóg a haverjaival, de nagyon odavan, mert barátjával szakítófélben vannak és már egy hete nincs semmi híre a srácról. Egy titokzatos telefonüzenet hatására ezért úgy dönt, hogy átugrik a fiúhoz, aki a látogatás idején eléggé leverten ballag át a szomszéd szobába, hogy felakassza magát. Totális kiakadás, paranoia, miegymás - miközben kiderül, hogy kvázi egy öngyilkossági-járvány söpört végig a városon. A rossz hírek közepette pedig, egy szimpla baráti chatelés közben hirtelen beloginol a két napja halott fiú és segítséget kér.
Érdekes, mi? Részemről azt mondhatnám, hogy még az is lehetne, ha a film megpróbálná jobban megvalósítaná azt, ami a célja lenne. Az előzetesekből látszik, hogy most fehérre sminkelt japán kisfiúk és kislányok helyett fehérre sminkelt amorf és alakkal is rendelkező öregemberektől kell félni. Csak éppen a trailerek (és a poszterek is) szokás szerint becsapósak, hiszen szinte az egész filmben nem látni szemtől-szemben a gonoszt, mindössze elektromos jelenések formájában, ami nem kifejezetten ijesztő, és ezért csődöt vall a horror. Szinte, teszem hozzá, hiszen az a pár jelenet, ahol megtestesül a Rossz, magasan viszi a pálmát.
Vannak horrorok, ahol a Gonosz jelenlétének sejtetése sokkal többet ér, mintha megmutatnák premierplánban, hogy mely csorgó nyálú, torz testű mutánstól kell félnünk, a Mezsgyében azonban a sejtetéssel nulla hangulatot képes kreálni Jim Sonzero, mondhatjuk elsőfilmes rendező. Nála az egész atmoszférateremtés annyiból áll, hogy sötétre vett képi világot előállító szűrőket alkalmaz, fakó, tompa színeket, valamint folytonos statikus zörejekkel és villódzásokkal idegesíti a nézőt. Történetileg azonban a Mezsgye a nihil szintjén mozog.
Magyarán szólva a film minden előzetes prekoncepciót bevált, valóban egy ostoba J-horror feldolgozásról van szó, amit az Átok második része simán felülmúl, azonban nem lenne fair, ha két pozitívum mellett elmennénk. Az egyik a hangok. Idegesítőek, de talán a 2006-os év egyik legjobban megkoreografált audiohangzásáról van szó. Ha DVD-n kijön a film, prezentációs lemezként remekül lehet hasznosítani a Mezsgyét - ha értelmes kiadásban jelenik meg nálunk, nem pedig 2.0-ban.
A másik pozitívum a befejezés. Nem a főhősök sorsa az érdekes, igazából a kutyát sem érdekel mi lesz velük (újabb hibája a filmnek), hanem az a felismerés, hogy mire is akar kilyukadni a Mezsgye. A film vége valóban alapos gyomros, már-már olyan apokaliptikus eseményeket tartalmaz, melyek szokatlanok a műfajban - persze ez is az eredeti számlájára írható.
A lényeg, hogy ettől még nem lesz jó, sőt még közepes film sem a Mezsgye. Szerintem csak a legelvakultabb rajongók fognak elájulni a filmtől. Elfogadom, hogy a film súlyos társadalmi mondanivalóval bír (dehogy fogadom), csak ez így, ebben a formában mégsem működik. Elég sokat spórolt volna a producer, ha inkább ír egy nyílt levelet a modernizáció, az elidegenedés és az elgépiesedés átkairól, nem pedig egy idétlen horror köntösében tálalja, hogy "tessék a mély mondanivaló."
|
Mezsgye (Pulse) feliratos amerikai horror, 90 perc Rendező: Jim Sonzero Forgatókönyvíró: Wes Craven, Ray Wright, Kiyoshi Kurosawa Zeneszerző: Elia Cmiral Operatőr: Mark Plummer Szereplők: Kristen Bell (Mattie Webber) Ian Somerhalder (Dexter McCarthy) Christina Milian (Isabell Fuentes) Rick Gonzalez (Stone) Jonathan Tucker (Josh Ockmann) Samm Levine (Tim Steinberg) |
