Gyurkity Péter

Öt új GeForce érkezhet

Az nVidia hivatalos meghajtó szoftverének legújabb verziójában öt, eddig nem említett grafikus chip bukkan fel, amiből szakértők arra következtetnek, hogy hamarosan jócskán kibővülhet a 8000-es sorozat.

A szemfüles felhasználók a ForceWare 96.94-es verziójában fedezték fel az ismeretlen jelölésű chipeket, amelyek nevük alapján a vadonatúj G80 módosított változatai. Ez már csak azért is érdekes, mert a 8000-es sorozatból eddig mindössze két példány jelent meg, azok is a csúcskategóriát hivatottak meghódítani. Sokan találgatják, hogy az nVidia milyen fejlesztésekkel kívánja majd lefelé bővíteni a családot, reménykedve egy 6600, illetve 7600 GT-hez hasonlóan jól sikerülő jövevény érkezésében.

A hivatalos meghajtóban öt új elnevezés bukkant fel a már korábban bejelentett és megismert GeForce 8800 GTS és GTX mellett. Ezek sorrendben a G80-200, a G80-400, a G80-600, a G80-850 és a G80-875, amelyek tehát mind a vállalat új fejlesztésén alapulnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eltérő jelölések pontosan milyen változtatásokat takarnak, itt minden bizonnyal az órajelekben és a feldolgozóegységek számában mutatkoznak majd eltérések, ahogy azt megszokhattuk. Az időpont is kérdéses, hiszen nemrég még olyan jelentések kerültek fel a világhálóra, miszerint a közeljövőben mindössze egyetlen új változat jelenik meg, az is 2007 februárjában.

Az mindenesetre biztos, hogy az nVidia ismét feladta a leckét vetélytársának, hiszen a 8800 igazán jól sikerült. A zászlóshajó szerepét felvállaló 8800 GTX teljesítményben messze maga mögött hagyja az eddigi első helyen álló 7950 GX2-t is, csaknem dupla eredményt szállítva a tesztek legtöbbjében. Más kérdés, hogy a fogyasztás ismételten emelkedett, 450 wattos táp nélkül nem is nagyon merhetünk nekivágni a komolyabb használatnak. Hasonlóképpen riasztó lehet a kártya mérete is, amely hűtése révén dupla helyet igényel és jókora terjedelmével szinte eltakarja az alaplapot.

Kérdés, hogy a versenyben pillanatnyilag lemaradó ATI milyen válasszal készül. Nem kétséges, hogy nagyot kell alakítaniuk, ha tartani akarják a lépést a presztízskártyával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ryuuzaki #17
    Biztosan nem ment rajta a Country Strike.
  • BiroAndras #16
    Az utóbbi években nem tapasztaltam említésre érdemes problémát.
  • fade2black #15
    nv vga driverekkel pedig jellemzően nincs baj, ati sokkal bugosabb. mi vol a prbd?
  • dez #14
    Jahh, és mintha az ATI drivereiben nem lenne (főleg korábban, most nem tudom) talán még több bug.
  • dez #13
    Te teljesen be vagy kattanva, hogy egy kis bug miatt hónapok óta így szapulod őket.
  • dez #12
    Nem volt teljesen egyforma a 6-os és 7-es felhozatal, variásban (LE, GS, Ultra, GT, stb.) sem és számozásban sem. Szerintem könnyen lehetnek az Akuma által írt számok, különféle variásokkal.
  • irkab1rka #11
    nvidia? never again.
    Mostantól radeeont veszek. elég volt a szarul megirt hibás driverekből. nem béta teszter vagyok, hanem LYÚZER :)
  • Sanyix #10
    sztem 8300, 8600gs, 8600gt, 8800gt, 8900gtx a sorrend, legalábbis az eddigi számozásból kiindulva, ami a 6-os óta van.
  • Akuma #9
    Szerintem rendre ezeket a jelöléseket takarják a kódnevek:
    G80-200 => 8200
    G80-400 => 8400
    G80-600 => 8600
    G80-850 => 8850
    G80-875 => 8875
  • dez #8
    Nem tudom, de meg lehet nézni, hogy volt ez az előző 2-3 generációnál. Azt lehet tudni, hogy először a 7-es széria (kisebb?) tagjai jönnek kisebb vonalvastagsággal, és csak utána a 8-as kisebbjei.