Berta Sándor

Tartalomszűrőt vezetnek be a MySpacenél

A News Corporation tulajdonában lévő közösségi portálon a jövőben a Gracenote CDDB-szolgáltató új megoldását akarják alkalmazni a szerzői jog által védett tartalmak kiszűrésére.

A Gracenote rendszere az oldalra felkerülő tartalmakat már a feltöltés során meg fogja vizsgálni az audiojelek egyedi karakterisztikája alapján és ezáltal kiszűrheti majd a védett zeneszámokat vagy zenei videoklipeket. A MySpace ezzel arra a már régóta meglévő problémára akar megoldást találni, amit a felhasználók által rendszeresen feltöltött és a szerzői vagy a kiadói jog által védett felvételek jelentenek.

Akiről kiderül, hogy ilyen tiltott videókat akart feltölteni és ebben a tekintetben már visszaesőnek számít, azt azonnal kizárják a közösségi portál regisztrált tagjai közül. Ezenkívül újdonság az is, hogy minden egyes védett felvételért az oldalt terheli a felelősség, így neki kell a jogdíjat is kifizetnie az adott kiadónak. "Elkötelezettek vagyunk a művészek védelmében, mindegy, hogy kiadók előadóiról vagy szabadúszó független zenészekről van szó" - mondta Chris DeWolfe, a MySpace társalapítója.

Szakemberek szerint azonban nem erről van szó elsősorban: a MySpace inkább a jogi vitákat és az esetleges kártérítési pereket akarja elkerülni az akusztikus ujjlenyomat megoldás alkalmazásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!