Gyurkity Péter

Fusion néven jön az AMD CPU-GPU hibridje

Az AMD ma lezárta az ATI felvásárlását, ezzel egy időben pedig bejelentette hibrid megoldásának nevét és megjelenésének várható időpontját. Az AMD Fusion 2008-ban érkezhet, egy lapkán egyesítve a processzort és a grafikus chipet.

Az ATI hivatalos oldalára látogatva máris szemünkbe ötlik a változás: a színvilágot eddig meghatározó vörös helyét átvette a fehér és a zöld, amely egyértelműen a processzorgyártó saját oldalának dizájnjára hajaz. Utóbbi ugyanis a mai napon zárta le az ATI felvásárlását, amelyet összességében véve mintegy 5,4 milliárd dollárért hajtottak végre. Ebből 2,5 milliárdot Morgan Stanley hitelezett meg, a többit részvényekből fedezték. A közleményben szóba kerültek az új fejlesztések, amelyek nagyjából két év múlva kezdhetik meg hódító útjukat.

A legnagyobb szerep itt egyértelműen a Fusion névre keresztelt hibrid platformnak jutott, amely a hagyományos központi processzorokat és grafikus chipeket ötvöző megoldásként jelenik majd meg, valamikor 2008-ban. Ezt megelőzően, még a 2007-es évben érkeznek a jól elhatárolható területekre szánt megoldások: jönnek az új Turion 64 mobil chipek a laptopokba, új LIVE! konfigurációk az otthonokba, és természetesen a szerverek a vállalati igények kielégítésére. "A jelenlegi, rendkívül szerteágazó x86-környezetben a processzormagok számának puszta növelése nem jelenthet megoldást a piaci igényekre. Ahogy maga az x86 is a palmtopoktól a szuperszámítógépekig skálázódik, szükségessé válik a CPU-GPU hibridek megjelenése, amelyek kielégítik egy-egy speciális terület követelményeit" - magyarázta Phil Hester, az AMD technológiai igazgatója, az Intel stratégiájára utalva.

A kisebbik processzorgyártó tehát ismét merész újításokkal próbál előnyhöz jutni, miközben vetélytársukat maradinak, régimódinak állítják be. Ha már a magok számának növelésében, az újabb gyártástechnológiák bevezetésében nem tudják tartani a lépést, a kiutat a hibridekben találhatják meg, ezt jelentené számukra a Fusion megjelenése. Ez gyakorlatilag a processzor és a grafikus chip egy lapkán történő egyesítését jelenti, amelyet némi HyperTransport technológiával megspékelve speciális társprocesszorokkal egészíthetnek ki. Hogy mi sül ki a kezdeményezésből, azt még nem tudhatjuk, hiszen a részleteket nem kötik az orrunkra, de érdekese hallgatni, hogy a friss házasok milyen megoldásokon törik a fejüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #10
    Jaja, ez is egy lehetőség. Irodában grafikára, gamer gépben csak fizikára.
  • noss #9
    új gépet veszel a hibrid csippel, aztán ha lépést akarsz tartani a játékok graf. igényeivel, veszel bele külön vga-kártyát és ha ügyesen van megoldva, a meglévő hibriddel [b]együtt[b] használhatod...
  • asysoft #8
    Nyílván nem a HC-gamereknek szánják, de laptopba, olcsó irodai gépekbe (ahol eddig is integrált chipek voltak javarészt) tökéletes.
  • AranyKéz #7
    Fasság, videokártyát legalább háromszor gyakrabban cserélnek az emberek.
  • waterman #6
    a beépített kisebb teljesítményű GPU számolhat fizikát játék közben:)
  • kandeláber #5
    Irodai gépekben és notebookokban nagyon jó lesz az, arról nem is beszélve, hogy a GPU akár tudományos számítások gyorsítására is használható, nem kell feltétlenül grafikára használni. A játékosoknak meg maradnak a külön kályhák.
  • dez #4
    "a CPU-GPU hibridek megjelenése, amelyek kielégítik egy-egy speciális terület követelményeit"
  • NEXUS6 #3
    Tök értelmetlenségnek tűnik számomra, az AGP4X óta nem a CPU és a GPU közötti kapcsolat a szűk keresztmetszet. Így inkább csak egymás elöl fogják elvenni a memcsihez való hozzáférés sávszélességét.

    Akkor már több értelme lenne valami tetemes mennyiségű memóriát a processzorok mellé integrálni.
  • szivar #2
    Vagy szervereknél. Azoknál nem nagyon követelmény a combos videokari, mintahogyan az irodákban sem (még).
  • HUmanEmber41st #1
    És a memóriák?
    Mivel 1 jobb vidkarinak van külön 256-512 MB RAM, a rendszerbe pedig illik manapság betenni min. 1 GB RAM-ot.Az eddig még nem jött be, h a rendszer RAM-ból használ a vidkari is. Az csak valami belépő szintű cuccoknál létezik.