Szekeres Viktor
World Trade Center - A Született gyilkosok rendezőjétől
A filmdráma által feldolgozott események bemutatásával Oliver Stone filmje hosszas hallgatást tört meg.
A közelmúltban omlottak le a World Trade Center ikertornyai, mely katasztrófa számos emberéletet követelt és óriási nemzeti összefogást váltott ki az Egyesült Államokban. Az is igaz viszont, hogy ez az összefogás már nem terjedt ki odáig, hogy filmek is készüljenek az eseményről, pedig a téma mindenképpen celluloid után kiáltott. A hétköznapi ember ezen hősies helytállásáról ugyan korábban is forgattak már alkotásokat, de azok inkább a nevezetes szeptember 11-i dátummal kellették magukat. Idén azonban már nem lacafacáztak, hanem nevesítettek: kaptunk United 93-as filmet is, most pedig itt a World Trade Center.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A szándék persze szép és nemes, viszont a film sajnos már több sebből vérzik. Stone fittyet hányt mindenféle ideológiai kérdés és mögöttes magyarázat keresésére, ő egyszerűen az átlagember drámáját próbálta megörökíteni. Eddig nem is lenne baj, csakhogy ezzel a húzással az egész filmet kvázi kiszakította kontextusából, mondhatni ha nem lenne pár híradó-tudósítás és 1-2 felvétel madártávlatból az ikertornyokról, akkor bármilyen katasztrófa által előidézett drámai szituációt rá lehetne húzni a történetre. Például egy klasszikus tévés feldolgozás iránt kiáltó bányaomlási helyzetet, ahol ugyancsak vannak hős munkások és aggódó családok, valamint hősies megmenekülések és fájdalmas halálesetek.
A WTC-film szeptember 11-én indul, hogy még aznap be is fejeződjön. Pár rendőrt követhetünk eligazítás közben, akiket sürgősen az ikertornyokhoz hívnak, hogy segítsenek a mentési munkálatokban. A helyzet természetesen akkor válik igazán drámaivá, amikor a tornyok minden előzetes jel nélkül összeomlanak és a mentőalakulatok egy részét maguk alá temetik a romok.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Félreértés ne essék, a World Trade Center nem katasztrófafilm, hanem kőkemény dráma. Vagyis annak kőkemény, akit csak dramatizált formában tudnak megérinteni a híradók által nap mint nap belénk sulykolt események. Mert hiába kapjuk meg két hős rendőr valós eseményeken alapuló drámáját, ha nincs semmilyen tényező, amivel Stone közelebb hozná hozzánk a bajba kerültek életét. Bár ez lehet, hogy nem is akkora baj, hiszen tényleg két átlagember kerül nagy galibába, két teljesen átlagos, semmiféle hősi ambícióval nem bíró, feladatát végző ember kamaradrámája zajlik a szemünk előtt, olykor meg-megszakítva az aggódó családtagok könnyeivel és fájdalmával.
Ez utóbbi tényező, a hősmentesség az, ami leginkább Stone javára írható. Itt nincsenek rettenthetetlen, tesztoszterontól szétdurranó szupermenek, mindössze a félelemtől és kétségbeeséstől a nadrágjukba csináló és óbégató bajbakerültek, akik megpróbáltatásait szinte dokumentarista hűséggel kapjuk vissza. Ez egyrészt becsülendő, másrészt mint már írtam, kissé távol tartja tőlünk a filmet, miközben képregényi szövegbuborékban fogalmazódik meg a fejünkben egy "Na és?" kérdés.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A főszerepben egy autentikus akcentussal bíró, de szinte mindvégig sötétben játszó Nicolas Cage-et látunk, aki ügyesen nem engedi, hogy a bajusza lejátsza a színről. Társa egy zöldfűlűbb, de sokkal hitelesebb Michael Pena, aki talán még azt is eléri, hogy a film végére egy kicsit szimpatizálni kezdjünk vele. A feleségek szerepeiben is feltűnik pár ismertebb, a vásznon mindig jó érzést okozó arc (Maria Bello, Maggie Gyllenhaal), de ettől még a WorldTrade Center csak egy kihagyott, ám feltétlenül jószándékú ziccer marad.
Oliver Stone filmjét az amerikai kritikusok nagyon dicsérték, a nézőket már kevésbé érdekelte. Én amondó vagyok, hogy ennek főleg az alkotás üressége az oka. Hiába akarunk jót, ha nincsenek meg az eszközeink. Az egykor a Született gyilkosokkal polgárokat pukkasztó rendező most oldalra fésült hajú kisiskolásként követte a stúdió útmutatásait és egy nagy masnival átkötött ajándékot forgatott.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
A közelmúltban omlottak le a World Trade Center ikertornyai, mely katasztrófa számos emberéletet követelt és óriási nemzeti összefogást váltott ki az Egyesült Államokban. Az is igaz viszont, hogy ez az összefogás már nem terjedt ki odáig, hogy filmek is készüljenek az eseményről, pedig a téma mindenképpen celluloid után kiáltott. A hétköznapi ember ezen hősies helytállásáról ugyan korábban is forgattak már alkotásokat, de azok inkább a nevezetes szeptember 11-i dátummal kellették magukat. Idén azonban már nem lacafacáztak, hanem nevesítettek: kaptunk United 93-as filmet is, most pedig itt a World Trade Center.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A szándék persze szép és nemes, viszont a film sajnos már több sebből vérzik. Stone fittyet hányt mindenféle ideológiai kérdés és mögöttes magyarázat keresésére, ő egyszerűen az átlagember drámáját próbálta megörökíteni. Eddig nem is lenne baj, csakhogy ezzel a húzással az egész filmet kvázi kiszakította kontextusából, mondhatni ha nem lenne pár híradó-tudósítás és 1-2 felvétel madártávlatból az ikertornyokról, akkor bármilyen katasztrófa által előidézett drámai szituációt rá lehetne húzni a történetre. Például egy klasszikus tévés feldolgozás iránt kiáltó bányaomlási helyzetet, ahol ugyancsak vannak hős munkások és aggódó családok, valamint hősies megmenekülések és fájdalmas halálesetek.
A WTC-film szeptember 11-én indul, hogy még aznap be is fejeződjön. Pár rendőrt követhetünk eligazítás közben, akiket sürgősen az ikertornyokhoz hívnak, hogy segítsenek a mentési munkálatokban. A helyzet természetesen akkor válik igazán drámaivá, amikor a tornyok minden előzetes jel nélkül összeomlanak és a mentőalakulatok egy részét maguk alá temetik a romok.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Félreértés ne essék, a World Trade Center nem katasztrófafilm, hanem kőkemény dráma. Vagyis annak kőkemény, akit csak dramatizált formában tudnak megérinteni a híradók által nap mint nap belénk sulykolt események. Mert hiába kapjuk meg két hős rendőr valós eseményeken alapuló drámáját, ha nincs semmilyen tényező, amivel Stone közelebb hozná hozzánk a bajba kerültek életét. Bár ez lehet, hogy nem is akkora baj, hiszen tényleg két átlagember kerül nagy galibába, két teljesen átlagos, semmiféle hősi ambícióval nem bíró, feladatát végző ember kamaradrámája zajlik a szemünk előtt, olykor meg-megszakítva az aggódó családtagok könnyeivel és fájdalmával.
Ez utóbbi tényező, a hősmentesség az, ami leginkább Stone javára írható. Itt nincsenek rettenthetetlen, tesztoszterontól szétdurranó szupermenek, mindössze a félelemtől és kétségbeeséstől a nadrágjukba csináló és óbégató bajbakerültek, akik megpróbáltatásait szinte dokumentarista hűséggel kapjuk vissza. Ez egyrészt becsülendő, másrészt mint már írtam, kissé távol tartja tőlünk a filmet, miközben képregényi szövegbuborékban fogalmazódik meg a fejünkben egy "Na és?" kérdés.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A főszerepben egy autentikus akcentussal bíró, de szinte mindvégig sötétben játszó Nicolas Cage-et látunk, aki ügyesen nem engedi, hogy a bajusza lejátsza a színről. Társa egy zöldfűlűbb, de sokkal hitelesebb Michael Pena, aki talán még azt is eléri, hogy a film végére egy kicsit szimpatizálni kezdjünk vele. A feleségek szerepeiben is feltűnik pár ismertebb, a vásznon mindig jó érzést okozó arc (Maria Bello, Maggie Gyllenhaal), de ettől még a WorldTrade Center csak egy kihagyott, ám feltétlenül jószándékú ziccer marad.
Oliver Stone filmjét az amerikai kritikusok nagyon dicsérték, a nézőket már kevésbé érdekelte. Én amondó vagyok, hogy ennek főleg az alkotás üressége az oka. Hiába akarunk jót, ha nincsenek meg az eszközeink. Az egykor a Született gyilkosokkal polgárokat pukkasztó rendező most oldalra fésült hajú kisiskolásként követte a stúdió útmutatásait és egy nagy masnival átkötött ajándékot forgatott.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
World Trade Center feliratos amerikai filmdráma, 125 perc, 2006 Rendező: Oliver Stone Forgatókönyvíró: Andrea Berloff Zeneszerző: Craig Armstrong Operatőr: Seamus McGarvey Producer: Moritz Borman, Debra Hill, Michael Shamberg, Stacey Sher, Oliver Stone Vágó: David Brenner, Julie Monroe Nicolas Cage (John McLoughlin) Michael Pena (Will Jimeno) Maggie Gyllenhaal (Allison Jimeno) Maria Bello (Donna McLoughlin) Jon Bernthal (Christopher Amoroso) Michael Shannon (Dave Karnes) Frank Whaley (Chuck Sereika) Stephen Dorff (Scott Strauss) Danny Nucci (Giraldi) |
