Gyurkity Péter

Megérkeztek az AMD új Opteronjai

Az AMD a szerverchipeknél is foglalatot cserélt és bevezette a virtualizációt - a Socket F az ígéretek szerint az évtized végéig kitart. Riválisuk eközben az asztali vonalon, a Pentium D családon karcsúsít.

Lapértesülések szerint a processzorgyártó ma jelenti be hivatalosan az új Opteronok megjelenését, amelyek már a Socket F foglalatba illeszkednek. A szerverchipek órajele nem változott, vagyis 2,6 GHz-nél tetőzik, elérhetővé válik ugyanakkor a virtualizáció, a DDR2 memória, és természetesen mindegyik változat ikermagosként érkezik. Bár ezt valójában nem sok minden indokolja, a vállalat nemes egyszerűséggel új generációnak nevezi a most megjelenő sorozatot.

Az Opteronokból ezúttal három különböző verzió jelenik meg: a jelöletlen 95 watt fogyasztású, az SE (special edition) 200 MHz-el magasabb frekvencián fut, de fogyasztása 120 watt, míg a HE (high efficiency) csökkentett étvágya mindössze 65 watt. Ez a két utóbbi változat természetesen drágábban kerül forgalomba, ennek ellenére megtalálhatják saját helyüket a területen belül. Az AMD partnerei közül olyan nevek fogják használni az új chipeket, mint a Sun (amely eddig egyedüliként érdeklődik az SE változatok iránt), a HP és az IBM, joggal várják tehát a vállalat helyzetének további javulását.

Eddig az Opteronok révén a semmiből 26 százalékos piaci részesedést kapartak össze maguknak, ami három év alatt nem kis teljesítmény. Az új család igazi érdekessége a Socket F foglalat, ez ugyanis az ígéretek szerint egészen az évtized végéig kiszolgálja majd a szervervonalon érkező újdonságokat. Igazi ugródeszka lehet tehát az AMD számára, igaz, most inkább megnehezíti a cég dolgát, mivel cserére kényszeríti a vásárlókat. Jövőre azonban érkeznek a négymagos utódok, 2010-ig pedig valószínűleg a nyolcmagos példányokat is közelebbről szemügyre vehetjük, és akkor óriási előny lesz a közös foglalat.

A nagy rivális Intel eközben asztali processzorainak számát csökkenti, mégpedig a lassan kifutóban lévő Pentium D családon belül. Itt több változatot - 830, 840, 930 és 940 - is száműznek a porondról, igaz, december közepéig még felveszik a rendeléseket. Ezen chipek gyakorlatilag elvesztették létjogosultságukat, hiszen az olcsóbb verziók, valamint a Core 2 Duo megjelenésével sem árban, sem teljesítményben nem tudnak érdemlegeset felmutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #12
    "A piaci részesedés valami nagy-nagy varázsige. Csak azt nem értem: nem javítaná azt a piaci részesedést, ha 2-3 évig kaphatóak lennének alkatrészek az egyszer már megvásárolt alaplap-processzor rendszerbe? Plusz még 1-2 évig használt, eladásból kimaradt, stb. forrásból?"

    mikor is jelent meg az első opteron s940be? 2003 április. számolj picit... jét, az már több mint 3 év !! :) és holnap is fogsz tudni venni s940 opteront, sőt, valszeg még jövőre is... hol a probléma?

    emellett a meglévő szerveredben simán tudtál kétmagos cpu-t tenni - ez az intellel szemben óriási előny volt... és most jön a köv socket, ami 4 évet garantáltan kibir... szvsz korrekt! Bár az asztali gépeink is ilyen sokáig bírnák ... (s939 kicsit később jött, aztán pci-e, ddr2 ... :( )
  • dez #11
    Hm, már az első mondat második felég sem sikerült eljutni? :D
    "Socket F az ígéretek szerint az évtized végéig kitart."
    És van még itt ilyen is: "a DDR2 memória", ha ez mond valamit.
    Meg ilyenek: "Jövőre azonban érkeznek a négymagos utódok, 2010-ig pedig valószínűleg a nyolcmagos példányokat is közelebbről szemügyre vehetjük, és akkor óriási előny lesz a közös foglalat."
    És végül: "Igazi ugródeszka lehet tehát az AMD számára, igaz, most inkább megnehezíti a cég dolgát, mivel cserére kényszeríti a vásárlókat."
    A foglalatcsere önmagában nem jelent bevételt AMD-nél, mert nem ő szállítja a chipsetet (ellentétben ugye az Intellel). (Bár ez majd valószínű változik az ATI-val.)
  • dez #10
    "elérhetővé válik ugyanakkor a virtualizáció, a DDR2 memória, és természetesen mindegyik változat ikermagosként érkezik. Bár ezt valójában nem sok minden indokolja, a vállalat nemes egyszerűséggel új generációnak nevezi a most megjelenő sorozatot."

    A fentiek által piaci szempontból új generáció.
  • Morden23 #9
    Ezt hívják kikényszerített piaci átállásnak.

    A gyártósorokat kalibrálni kell az új eszközök kivitelezésére. Ha a régi eszköz vásárlóközönsége már nem túl számos, esetleg számos, de nem vásárlóképes, akkor már nem éri meg a gyártósorokat megosztani.

    Ha belegondolsz, éppen azért van pénz ebben a piaci szegmentumban, mert kikényszerített fejlődés zajlik benne. Aki nem tudja megfizetni az új terméket (nem feltétlenül a legújabbat, de az új "családhoz" tartozót), azzal nem éri meg foglalkozni, hiszen valószínűleg nem túl vásárlóképes.
  • BiroAndras #8
    "Háát nem szívesen vennék használt processzort abba gépbe amit éjjel nappal használok."

    Legkevésbbé a proci szokott meghalni. Egyébként, ha a HW nem tartalmaz mechanikát, akkor szinte csak melegedési probléma lehet (már ha egyszer már elindult). Szóval, ha veszel használt cuccost, akkor jól meghajtod, és ha megy akkor valszeg nem lesz vele gondod később sem.
  • Zoldalma #7
    Majd ha megegyszer elolvasod a cimet, amiben ott van h Opteron (nem, nem Athlon), akkor talan eszedbe is fog jutni h netalantan ezeket szerverekben hasznaljak, es akkor esetleg levonod a kovetkeztetest, hogy talan nem evenkent cserelik.
  • assdf #6
    Ez nem igaz.A használt sd ram a régebbi p3as gépekbe gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mint az új ddr2 ram... Pont azért mert már nem gyártják.
  • Rednek #5
    Háát nem szívesen vennék használt processzort abba gépbe amit éjjel nappal használok...(az egy más téma ha tesztgép).
    Fene tudja ki mennyit használta, meg húzta... és az nem tesz jót a procinak.

    #1 Valahol le kell szedni a usereket
  • fade2black #4
    imho #1nemcsak amdnek szólt hanem intelnek is.

    egyébként ha vmi kipurcant és már bolban nemkapható akkor rémolcsómn lehet venni használtan.
  • fade2black #3
    imho #1nemcsak amdnek szólt hanem intelnek is.

    egyébként ha vmi kipurcant és már bolban nemkapható akkor rémolcsómn lehet venni használtan.