Szekeres Viktor
Garfield 2 - Még nagyobb a pofája, mint eddig
A magyar Bill Murray, Till Attila adja a macska szájába a szavakat. Garfield még odamondósabb, még lazább és durvább, mint valaha.
Az ember első hallásra csodálkozik a második rész hallatán, hiszen azt feltételeznénk, hogy a hype ellenére az első rész nem volt különösebb siker - jó film meg pláne nem volt. De a macsek nemzetközi hírneve igazolta a várakozásokat és az amerikai 75 millió dolláros bevételt megfejelő nemzetközi szinten összekalapozott 123 millió dollár úgy tűnik, hogy elegendő volt a producerek pénztárcáinak megnyitására. Persze azzal minden pénzember tisztában volt, hogy az első rész sem kritikai, sem közönségsikert nem aratott. A nézők nagy része a premier első hetén nézte meg a filmet a mozikban - ami rá is nyomta a bélyegét a második rész szereplésére, hiszen általában mindenhol leírták a filmet, Amerikában is csak 27 millió dollárt jövedelmezett.
Pedig a felálláson nem változtattak a készítők - lehet, hogy éppen ez volt a gond. Ugyanazok az írók írták a filmet, mint az első részt, átcsábították a SpongyaBob sorozat egyik íróját rendezni és természetesen a szereplők (Breckin Meyer, Bill Murray és Jennifer Love Hewitt) is megmaradtak. A célcsoportot - elkerülendő az idősebbek keserű köpködését - pedig most még erőteljesebben a 10 éven aluli korosztályra lőtték be, akik még valóban izgalomba jönnek egy kövér beszélő macska látványától - hát még kettőétől. Feltupírozták a filmet egy kis aranyosság-faktorral, még jobban csökkentették Garfield maró cinizmus-faktorát és nekieresztették a vásznaknak.
A történet központja ezúttal Európába, azon belül is Londonba tolódik el, ami nem is csoda, hiszen a fent felsorolt adatok is mutatják hogy sokkal jobban érdeklődtek az első rész után Amerikán kívül. A sztorival mindenesetre szinte semmit sem vesződtek az írók, hiszen egyikőjük kitalálta, hogy most egy Garfield helyett legyen kettő, majd a macskákat Koldus és királyfi-módra jól össze is cserélték. A történetet kiegészítették a Babe teljes szereplőgárdájával, egy sok-sok állatból álló beszélő baromfiudvarral, hogy még véletlenül se legyen semmi hasonlóság az eredeti képregény-csíkokkal és még inkább valami konzum gyerekmesére hasonlítson a történet.
Igazából nehéz sokat hímezni-hámozni a filmmel kapcsolatban. Az összes rutinos kritikus ilyenkor lefedné magát azzal az ordasnak ható és itt is elég gyakran használt közhellyel, hogy mindenki meg tudja ítélni mennyire szerette az első részt és ez alapján tudni fogja, hogy mennyire kíváncsi a másodikra. Aki nem szerette, az nyilván rá sem fog hederíteni a Garfield 2-re, akinek meg a polcán előkelő helyen szerepel a Garfield első részének extrákkal telezsúfolt DVD-kiadása, az a folytatástól is meg fogja kapni azt, amire számít. Azon pedig végképp olcsó lenne lovagolni, hogy íme, megszületett a filmtörténelem első folytatása, amely felülmúlja az első részt, mert egyrészt az Garfield 1. felnőtt szemmel értékelhetetlen volt - vagy legalábbis hatalmas csalódás az elvártakhoz és a comicstrip-hez képest, másrészt pedig tényleg csak nüansznyi különbségeket lehet felfedezni a két résszel kapcsolatban.
Azért el kell ismerni, hogy a nagyon giccses kezdeti zenei aláfestést idővel sikerült felturbózni és a korszellemnek megfelelően a kis rajongópalánták még a Black Eyed Peas legújabb slágerlistás nótáját is meghallgathatják, de a film alig 70 perces játékideje alatt semmi érdemleges nem történik. Kapunk egy-két jobb (és negyvenegy-negyvenkét rosszabb) humormorzsát, egy totálisan kiszámítható sztorit (no, de melyik mese nem kiszámítható?), egy sablonos rosszfiút. Ezen elemekre egyébként jogosan köpködünk, viszont kellő infantizálódással még ezt is lehet élvezni, hisz látszik, hogy a készítők nem nagyon erőltették meg magukat. A Garfield 2 nem akar többnek látszani, mint egy beszélő állatokat felvonultató gyerekmese, amit mindenki saját felelősségére fog majd megtekinteni.
A film idehaza szinkronos, hiszen gyerekfilm - ezzel sajnos az angol állatok ízes akcentusa odavész, de hát valamit valamiért. A végére már csak egy kérdés: az angolul olyan jól tudó északi népek vajon miért nem tartották meg a cica elnevezését és miért keresztelték el mindenki Garfield-ját svédéknél Gustaf-nak, finnéknél Karvinen-nek, norvégéknál Pusur-nak?
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Az ember első hallásra csodálkozik a második rész hallatán, hiszen azt feltételeznénk, hogy a hype ellenére az első rész nem volt különösebb siker - jó film meg pláne nem volt. De a macsek nemzetközi hírneve igazolta a várakozásokat és az amerikai 75 millió dolláros bevételt megfejelő nemzetközi szinten összekalapozott 123 millió dollár úgy tűnik, hogy elegendő volt a producerek pénztárcáinak megnyitására. Persze azzal minden pénzember tisztában volt, hogy az első rész sem kritikai, sem közönségsikert nem aratott. A nézők nagy része a premier első hetén nézte meg a filmet a mozikban - ami rá is nyomta a bélyegét a második rész szereplésére, hiszen általában mindenhol leírták a filmet, Amerikában is csak 27 millió dollárt jövedelmezett.
Pedig a felálláson nem változtattak a készítők - lehet, hogy éppen ez volt a gond. Ugyanazok az írók írták a filmet, mint az első részt, átcsábították a SpongyaBob sorozat egyik íróját rendezni és természetesen a szereplők (Breckin Meyer, Bill Murray és Jennifer Love Hewitt) is megmaradtak. A célcsoportot - elkerülendő az idősebbek keserű köpködését - pedig most még erőteljesebben a 10 éven aluli korosztályra lőtték be, akik még valóban izgalomba jönnek egy kövér beszélő macska látványától - hát még kettőétől. Feltupírozták a filmet egy kis aranyosság-faktorral, még jobban csökkentették Garfield maró cinizmus-faktorát és nekieresztették a vásznaknak.
A történet központja ezúttal Európába, azon belül is Londonba tolódik el, ami nem is csoda, hiszen a fent felsorolt adatok is mutatják hogy sokkal jobban érdeklődtek az első rész után Amerikán kívül. A sztorival mindenesetre szinte semmit sem vesződtek az írók, hiszen egyikőjük kitalálta, hogy most egy Garfield helyett legyen kettő, majd a macskákat Koldus és királyfi-módra jól össze is cserélték. A történetet kiegészítették a Babe teljes szereplőgárdájával, egy sok-sok állatból álló beszélő baromfiudvarral, hogy még véletlenül se legyen semmi hasonlóság az eredeti képregény-csíkokkal és még inkább valami konzum gyerekmesére hasonlítson a történet.
Igazából nehéz sokat hímezni-hámozni a filmmel kapcsolatban. Az összes rutinos kritikus ilyenkor lefedné magát azzal az ordasnak ható és itt is elég gyakran használt közhellyel, hogy mindenki meg tudja ítélni mennyire szerette az első részt és ez alapján tudni fogja, hogy mennyire kíváncsi a másodikra. Aki nem szerette, az nyilván rá sem fog hederíteni a Garfield 2-re, akinek meg a polcán előkelő helyen szerepel a Garfield első részének extrákkal telezsúfolt DVD-kiadása, az a folytatástól is meg fogja kapni azt, amire számít. Azon pedig végképp olcsó lenne lovagolni, hogy íme, megszületett a filmtörténelem első folytatása, amely felülmúlja az első részt, mert egyrészt az Garfield 1. felnőtt szemmel értékelhetetlen volt - vagy legalábbis hatalmas csalódás az elvártakhoz és a comicstrip-hez képest, másrészt pedig tényleg csak nüansznyi különbségeket lehet felfedezni a két résszel kapcsolatban.
Azért el kell ismerni, hogy a nagyon giccses kezdeti zenei aláfestést idővel sikerült felturbózni és a korszellemnek megfelelően a kis rajongópalánták még a Black Eyed Peas legújabb slágerlistás nótáját is meghallgathatják, de a film alig 70 perces játékideje alatt semmi érdemleges nem történik. Kapunk egy-két jobb (és negyvenegy-negyvenkét rosszabb) humormorzsát, egy totálisan kiszámítható sztorit (no, de melyik mese nem kiszámítható?), egy sablonos rosszfiút. Ezen elemekre egyébként jogosan köpködünk, viszont kellő infantizálódással még ezt is lehet élvezni, hisz látszik, hogy a készítők nem nagyon erőltették meg magukat. A Garfield 2 nem akar többnek látszani, mint egy beszélő állatokat felvonultató gyerekmese, amit mindenki saját felelősségére fog majd megtekinteni.
A film idehaza szinkronos, hiszen gyerekfilm - ezzel sajnos az angol állatok ízes akcentusa odavész, de hát valamit valamiért. A végére már csak egy kérdés: az angolul olyan jól tudó északi népek vajon miért nem tartották meg a cica elnevezését és miért keresztelték el mindenki Garfield-ját svédéknél Gustaf-nak, finnéknél Karvinen-nek, norvégéknál Pusur-nak?
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése